Egynyári apukák kalandjai

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tekintetben, hogy éppen tavaszt, őszt vagy telet írunk, a világon semmi különbség sincs az apukák között. De bezzeg nyáron! Kivirulnak, kinyílnak, mint a bájolgó tubarózsák, negédesek lesznek, és egy szoknya alól kivillanó formás, barnára sült vádliért, karcsú ívű bokáért akár egy idegen országban is képesek térkép nélkül bolyongani. Mintha az egész évi bezártság után most egy csapásra minden megoldódhatna egy kis flörttel, egy finom kis kalanddal. Hogy közben a feleség épp közös gyerekeiket terelgeti, szervezi reggeltől estig a nyaralós programokat – „záksón”. Végül is nyaralni mindenkinek kell, az egynyári apukáknak pedig kifejezetten kötelező az egész éves hajtás után. Na de lássuk csak, milyen apucitípusok léteznek. Alábbi típuskalauzunk alapján te is eligazodhatsz az egynyári apukák világában.

Bízz rá mindent, a nyakadon marad!

Ez a típus igen szeretetreméltó. Már januárban, a karácsonyi pihegésben felhívja figyelmünket arra, lassan itt az ideje, hogy megtervezzük a nyarunkat. Helyszíneket említ, és természetesen racionális, gazdasági szempontokat mérlegelve végül ő egyedül dönti el, hova is indulunk majd. Ha ebben a periódusban nem mondjuk el elég határozottan saját és gyermekeink igényét, később ne kérjük számon rajta, vajon miért választotta úti célul a zord hegyeket, ahol legközelebbi szomszédunk is csupán egy eltévedt hiúz lehet. Erre a típusra – ettől kezdve – mindent nyugodt szívvel rábízhatunk. Biztosak lehetünk abban, hogy nyaralásunk színhelyére a lehető legrövidebb úton jutunk el, hogy a külföldi autópálya-matrica már az indulás előtt egy nappal a szélvédőn lesz, s hogy az általunk összekészített holmikat akkor is betuszkolja az autóba, ha ehhez minimum ötször kell átpakolni, elrendezni a csomagokat. Ez a típus nem téveszti el az irányt, még navigálnunk sem kell, egyszerűen szendviccsel és folyadékkal kell feltöltenünk vezetés alatt. Megérkezés után rögvest feltérképezi a nyaralóhelyet, a másnapi ébredést követően friss péksüteménnyel örvendezteti meg a családot. Tudja, hol mély a víz, hol sekély, miért csíp a medúza, és nem esik kétségbe, ha két napig zuhog az eső. Neki mindenre van egy ötlete. Kész szerencse. Na mármost, az ő esetében nem kell azzal számolnod, hogy kalandokba keveredik, mert a nőket csupán információszolgáltatóként tartja számon, akik pontosan tudják, mibe kerül egy zsömle, és mikor kell a tengerparti piacra menni, hogy friss halat kapjunk.

A „nincs vele gondod” típus

Ölbe tett kézzel képes végignézni, ahogy napok alatt összekészítjük a csomagokat, majd az utolsó nap, indulás előtt megkérdezi: tettünk-e be neki elegendő pólót, fehérneműt, és vajon miért hever még a fürdőszobapolcon a fogkeféje. Egyedül a csomagok kocsiba préselését bízhatjuk rá, garantáltan minden befér, még az előszobában heverő teli szemeteszsák is. Folyamatosan aggódik, nógatásával enyhe őrületbe képes kergetni szeretteit, majd mindig hozzáteszi, semmi baj, ha ebben a tempóban készülődünk, ő még megnéz egy fontos focimeccset, leugrik újságért, és telefonál egy-kettőt… Az út során nem hagy sok időt pihenésre, nézelődésre, hiszen nyaralni indulunk, nem pedig tötyögni! Nyaralásunk helyszínén – szerencsére – a kicsomagolásban sem vesz részt, így nem tűnik fel azonnal, mit hagytunk ki az ő csomagjából. Vonakodva bár, de a gyerekekkel együtt felfedezi a környéket, majd a második naptól kezdve pihenésre hivatkozva az apartman ágyán hever, és olvas egész nap. Aggodalomra azonban semmi okunk: így nekünk is könnyebb lesz. Az ő esetében azonban már fel kell készülnünk a kalandokra. Ugyanis elkódorogva hirtelen megízleli, milyen is lehet az élet. Úgyhogy a biztonság kedvéért szerezz be egy pórázt! Ma már kitünő darabokat lehet kapni, sőt hámot is rászerelhetsz, hogy ne a nyakát fojtogassa a nyakörv. De a viccet félretéve: előfordulhat, hogy egynyári kalandjával azért néhány hónapig is kitartó kis viszonyt sikerül begyűjteni. Nem irigyellek!

Az állandóan aktív típus

Az örökmozgó apa típusa nyáron sem kíméli családját. Kizárólag aktív pihenést szervez, gondoskodik arról, hogy a megfelelő eszközök (lásd kerékpár, bukósisak, foci, tollasütő, frizbi, kiscsónak, mentőmellény, búvárfelszerelés) is velünk együtt utazzon. Nem létezik olyan helyszín, ahol ő fel ne találná magát, még a sivatagban is képes „hű, de jól elfáradtunk” programot szervezni. Nála a pihenés egyet jelent az aktív testmozgással, elképzelhetetlen, hogy a vízparton – napozás vagy horgászat közben – érnénk tetten. Nyughatatlan és fáradhatatlan, nem ismer nemet, ha sportolásról van szó. Arra bizton számíthatunk, hogy vele nem múzeumokban üldögélve, egyik nevezetességet a másik után megtekintve múlik el a nyaralás. Az „állandóan aktív” típussal egyszerű a nyaralás, mert új és még újabb ötletekkel bombáz minket, kíváncsian próbálja ki a helyi sportágakat, majd természetesen gyerekeit is belevonja azokba. Aludni kizárólag éjszaka tud, akkor is keveset. Na mármost az ő kalandjai. Neki sajnos nincsenek kalandjai. Pontosabban, ha lesz, akkor akár a legrosszabbra is készülhetünk. Így aztán jobb, ha nem is foglalkozunk ezzel a témával, igyekezzünk mindig szem előtt tartani, és mi is aktívan részt venni az általa kitalált programokban.

(Típuskalauzunk itt folytatódik)

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.