Csipesz a Majorka kávézóban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Igen, igen, sétálni szeretnék, tudom, hogy értitek, amit akarok. Toporgok, toporgok, ugrálok, na jó, és most már ugatok is, menjünk már, elég az üldögélésből!

Oké, siker, veszik a cipőket, csilingelnek a kulcsok, nyílik az ajtó – helló, Kugli cica, te itthon maradsz, én meg megyek mozogni egyet, ne nézz így, te akkor mehetsz ki, amikor csak akarsz. Bárcsak én is le tudnék mászni a tetőkön, ahogyan te csinálod!

A nyakamba akasztottak egy villogót

Megyünk kifelé, igen, a kertben elejtek egy pisit, ez az első dolgom mindig, aztán mehetünk is, amerre csak akarjátok. Garázs, kétkerekűek, szuper, akkor futás lesz, ez most jól fog esni az egész napi fetrengés után. Na tessék, most meg kaptam egy súlyt a nyakamba, ráadásul villog is, ezt nem értem, de annyira nem zavar. A kétkerekű hátulján is van egy ilyen villogó, de így legalább jobban látom én is, hogy merre haladunk. Jól van, elindultunk, futok a kétkerekű mellett, ezt mindig így szoktam, így biztonságban érzem magam, ha lassít, én is lassítok, ha belehúz, akkor felgyorsulok én is, jó móka, szeretem, bármeddig el tudnék így futni velük, a lényeg, hogy velük lehetek! Útközben találkoztunk gyalogosokkal is, mutogatnak rám, és nevetgélnek, biztos a hülye villogó miatt… máskor is rám szoktak mosolyogni, de nem így.

Jó kis helyeken kanyargunk, parkokon keresztül, utak mellett, az autók néha nagyon közel jönnek ugyan, mert néha le kell térnünk valami miatt az ösvényről, de vigyáznak rám, úgyhogy nem aggódom.

Most már jó lenne megérkezni!

Futok, futok, futok, most már kicsit azért melegem van, lóg a nyelvem rendesen, de még mindig nem látom, hogy hova lesz a menet ma este. Az előbb, azt hiszem, kicsit túloztam azzal, hogy bármeddig elfutnék, most már jó lenne megérkezni, de tényleg.

Ott egy hely, tele emberekkel, és lassítunk is, véééégre! Jé, itt vannak ismerősök is, sziasztok, jó látni titeket! Itt aztán jó sok ember van, de nini, itt egy kis haver. Jópofa, a térdemig ér, szeretem ezeket a kistermetűeket, olyan kis virgoncok. Megismerkedünk, én is hagyom, hogy megszaglásszon, és indulhat egy kis játék. Van itt egy kis füves rész, futkározzunk ott! Jaj, de aranyos vagy, úgysem tudsz utolérni, nekem hosszabbak a lábaim, gyere kapj el, hehe nem egyszerű, tudom, hajrá! Naaaa, most meg miért mész el? Ennyi volt? Sajnálom, de akkor körülnézek, mi van még itt. Odamegyek a gazdihoz…és megérte, mert intézett nekem egy kis vizet, ami most elég jólesik, mmmm!

Nézzük, kik vannak még itt – és legfőképp mi van az asztalokon. Heló, jó persze, simogass meg, nem bánom, csak mutasd, mi van a tányérodon. Melegszendvics? Oké, jöhet, köszi, fincsi.

Felveszem a »csodanézést«

Vannak itt ilyen lótifutik, kifigyeltem, hogy jönnek-mennek, bemennek valahova, aztán jönnek vissza a kezükben finom illatú dolgokkal. Őket érdemes követni, megyek is utánuk, mosolyognak rám, úgyhogy biztos nem bánják. Nahát, ez lehet itt az a hely, ahol készülnek a finomságok, de jó illat van idebent. Jó, jó, elnézést, már itt sem vagyok, megyek kifelé, vissza az asztalokhoz. Pogácsa? Felveszem a »csodanézést«. Igen, azt szeretem, jó, leülök – ez a mániájuk, köszi!

Hú, de megjött az étvágyam, lassan indulhatnánk haza, hogy az én tálamba is kerüljön valami, mert éhen halok, ráadaásul még hazáig is el kell futni, és ha jól emlékszem, nem volt egy rövid futás.

Elég az ücsörgésből, igyátok meg, szívjátok el a füstrudakat, és induljunk. Nem értitek? Éhes vagyok! Kezdem elveszíteni a türelmemet. Belemászom az ölébe! Naaaaa! Ha nem érted, akkor mondom hangosan is! És nem hagyom abba, amíg meg nem érted. Induljunk, éhes vagyok, korog a gyomrom. Menjünk már!

Huhhhh, megértették. Irány a kétkerekű, felpattannak rá, és végre mehetünk haza, jön a vacsi és a »Jó éjszakát, Csipike!«”.

Csak ajánlani tudjuk kutyás társainknak:

Majorka Kávézó és Söröző

1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 16.

Csipesz eddigi kalandozásai:

Csipesz eddigi kalandozásai:
Csipesz a Szamos Marcipán Szépkilátás Cukrászdában
Csipesz az Avar presszóban
Csipesz a Prága kávézóban
Csipesz a Balatonon
Csipesz kalandjai a reptéren

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.