7 budapesti jégpálya, ahová érdemes elmenni

Olvasási idő kb. 4 perc

Összeszedtük a legnagyobb, többségében fedett budapesti jégpályákat, de azért az olvadós városligetit sem hagytuk ki a listából.

Bár az idő egyelőre nem volt túl kegyes a téli sportok kedvelőihez, nincs reménytelen helyzetben az, aki ilyenkor szeretne sportolni, különösen, ha korcsolyázásról van szó. Összeszedtük a legnagyobb, többségében fedett budapesti korcsolyapályákat, ahol nem trollkodnak bele az intimszférájába, viszont normálisan haladhat a jégen, sőt, akár edzeni is viheti a gyerekét.

BHG Műjégpálya (Újbuda)

A Fehérvári úttól néhány percre található fedett jégpályát csak szerdán, pénteken és hétvégén látogathatja a közönség, akkor is csak fix időpontokban, viszont legalább egész évben. Ide már három éves korától hordhatja gyerekét műkorcsolya- és hoki otatásra, sőt, ha akad szabad hely, akár az egész pályát is kibérelheti, és szervezhet saját hokimeccset.

BHG Műjégpálya - Budapest XI. kerület, Soproni út 19.
Árak: Korcsolyabérléssel Korcsolyabérlés nélkül
Egy felnőttnek 1600 forint 1100 forint
Családnak (2 szülő és 3 gyermek) 6500 forint 4000 forint

Jégcsarok (Pesterzsébet)

A nagy és fedett Jégcsarnokot leginkább edzésekre használják, de hétvégente a nagyközönség számára is megnyitják a pályát. Itt akár akár jégdiszkózhat is, ami szerintünk határozottan rosszabb a klasszikus görkoris diszkónál. Nyomós érvünk is van arra, hogy ezt miért gondoljuk így: hát mert hidegebb van. Ha mégis érezne késztetést erre, akkor szombatonként este 7 és 10 között látogasson ki a jégpályára. A teljesen kezdők korcsolyázni is megtanulhatnak a Jégcsarnokban, aki pedig kedvet érez, a hokit is kipróbálhatja, felszerelést (és persze korit) ehhez bérelhet a helyszínen. Jó tudni, hogy a bérlés alapvetően nem drága, viszont csak két órára szól, azután már óradíjas.

Pesterzsébeti Jégcsarnok – Budapest XX. kerület, Zodony utca 1.
Árak: Korcsolyabérléssel Korcsolyabérlés nélkül
Egy felnőttnek 2000 forint 1200 forint
Családnak (Két szülő és két 14 év alatti gyerek) 6400 forint 3200 forint
Fotó: Esmtkjegcsarnok-pesterzsebet.hu

Jégkert (Széna tér)

Központi helyen, a Széna térnél található a Jégkert, ami nyáron kiülős étterem-söröző, amikor pedig megérkezik a rosszabb idő, akkor fedett műjégpályává válik. Előreláthatólag áprilisig tart nyitva, ez természetesen az időjárás függvénye. A Jégkert leginkább hokiedzéseknek ad otthont, de amikor nem, akkor akár ki is bérelheti céges vagy családi rendezvényekre. Azért azt javasoljuk, hogy mindenképp nézze meg az időbeosztást, mielőtt belelkesíti a családot! (Általában szombaton és vasárnap vannak időpontok, de a pálya minden nap reggel 7-től éjfélig tart nyitva.) A helyszínen bérelhet korcsolyát is, és csoportos oktatásra is lehetőség nyílik – utóbbiról szintén a honlapon tud tájékozódni.

Jégkert – Budapest II. kerület, Bakfark utca és Varsányi utca sarka
Árak: Korcsolyabérléssel Korcsolyabérlés nélkül
Egy felnőttnek 2500 forint 1400 forint
Családnak (Két szülő és két 14 év alatti gyerek) 7600 forint 4000 forint

Jégpalota (Káposztásmegyer)

A Jégpalota esetében nincs olyan, hogy szezon, egész évben üzemel a pálya. Akárcsak a többi helyen, úgy itt is tartanak edzéseket, de hétvégente bárki róhatja kedvére a köröket a IV. Kerületi, Káposztásmegyeri fedett pályán. Azért azt tanácsoljuk, itt is nézzék meg indulás előtt, hogy éppen szabad-e a pálya! A kezdők előzetes bejelentkezést követően tanfolyamon vehetnek részt, a profik egyéni amatőr hokiban próbálhatják ki magukat, az érzékenyebb lelkűek pedig hétvégente jégtáncolhatnak. Hétköznap olcsóbban, 750 forintért tud jegyet váltani, ezért majdnem másfél órát korcsolyázhat, míg a hétvégi belépő 1350 forintba kerül, de akár sportkártyát is elfogadnak.

Jégpalota – Budapest IV. kerület, Homoktövis utca 1.
Árak: Korcsolyabérléssel hétköznap / hétvégén korcsolyabérlés nélkül hétköznap / hétvégén
Egy felnőttnek 1750 forint / 2350 forint 750 forint / 1350 forint
Családnak (Két szülő és két 14 év alatti gyermek) 8000 forint, bérlettel 7060 forint 4000 forint, bérlettel 3060 forint
Bérlet (10 alkalmas, amibe hétköznap egy pecsét a belépő, hétvégén kettő, és nem névre szól)    5100 forint

Óbudai Gepárd Jégpálya (III. kerület)

Nemrég nyílt Óbudán a Gepárd Jégkorong Egyesület fedett pályája, amit igen kedvező áron látogathat a közönség. 5 év feletti gyerekét edzésekre is hordhatja, jégkorong- és korcsolya oktatást is tartanak, a 2001 után születetteket pedig ingyenesen tanítják korcsolyázni péntekenként és vasárnaponként. Egyébként hétvégén, szombaton és vasárnap van lehetőség közönségkorcsolyázásra, és természetesen pályát is bérelhet. Ráadásul nem kell az egészet kivenni, lehet a felét, vagy akár csak egyharmadnyi pályát is fizetni.

Óbudai Gepárd Jégpálya – Budapest, III. kerület, Kubik utca
Árak: Korcsolyabérléssel Korcsolyabérlés nélkül
Egy felnőttnek 1800 forint 900 forint
Családnak (Két szülő és két 10 év alatti gyermek) 6400 forint 3200 forint
Fotó: obudasport.hu

Sportcentrum (Marczibányi tér)

Ha fedett helyet keres korizásra, a II. kerületi Sportcentrumban is próbálkozhat, de akárcsak a legtöbb helyen, úgy itt is vannak edzések, ezért a pályát csak mértékkel használhatja a közönség. Előfordul, hogy egyáltalán nincs lehetőség közönségkorcsolyázásra, máskor pedig csak a felét nyitják meg erre a célra, ezért mindenképpen tájékozódjon, mielőtt odaindul! Hétvégén általában szabad az út, és bizonyos időszakokban hétköznap is igénybevehető, viszont egyáltalán nem olcsó, még úgy sem, ha kihasználja a bérletváltási lehetőséget.

Marczibányi Sportcentrum – Budapest II. kerület, Marczibányi tér 16.
Árak Korcsolyabérléssel Korcsolyabérlés nélkül
Egy felnőttnek 2850 forint 1650 forint
Családnak (Két szülő és két 14 év alatti gyermek) 9700 forint 5700 forint
8 alkalmas bérlet felnőtt / diák, gyerek, nyugdíjas    11.500 forint / 8500 forint

Városligeti Műjégpálya

Ha műjégpályáról van szó, akkor a többségnek azonnal a Városliget ugrik be, még akkor is, ha mostanában kicsit döcögősen üzemel. A szabadtéri jégpálya hétköznap és hétvégén is este 9-ig áll nyitva a közönség előtt, persze szombaton és vasárnap drágább. Ha nincs sajátja, természetesen tud korcsolyát kölcsönözni, az pedig kész öröm, hogy a jegy a ruhatár árát is tartalmazza. Azt nem igazán értjük, hogy miért plasztikkártyát kapunk papírjegy helyett, amikor ez is ugyanúgy egyszeri be- és kilépésre jogosít, pénzt nem tudunk rátölteni, a ruhatárhoz pedig külön bilétát adnak, viszont legalább fizethetünk érte 500 forintos letéti díjat. A pénzt a végén visszaadják, már ha megtalálja, hol kell visszaváltani a kártyát. Jár azért nekik jó pont is, mert hat év alattiaknak ingyenes a belépés, kisgyerekes családok előnyben. A korcsolyakölcsönzés sajnos kicsit szívatós, úgyhogy vigyázzon, mert szinte perc alapú. Egy számítógép rögzíti, hogy mikor kapta meg és adta vissza a korcsolyát, ha pedig pár perccel megcsúszik a kölcsönzési idővel, akkor kegyetlenül ráveri a késedelmi díjat, ami félóránként 350 forint. És nem, nem érdekli, hogy hosszú volt a sor.

Városligeti Műjégpálya – Budapest, XIV. kerület, Olof Palme sétány 5.
Árak*: 2 óra korcsolyabérléssel hétköznap / hétvégén Korcsolyabérlés nélkül hétköznap / hétvégén
Egy felnőttnek 3300 forint / 3800 forint 2000 forint / 2500 forint
Családnak (Két szülő és két diák, 6 évesnél idősebb gyermek) 12200 forint / 13200 forint 9000 forint (hétköznap) / 9500 forint (hétvégén)

* Az árba belekalkuláltuk a kártya letéti díját is.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?