Törőcsik Franciska: „Örülök, hogy most talált meg ez a szerep, mert most érkeztem meg színészileg”

KOTS3989
Olvasási idő kb. 11 perc

Új magyar film látott napvilágot december 12-én, amely Demjén Ferenc slágerein alapszik. A Hogyan tudnék élni nélküled? egy könnyed, romantikus musicalfilmnek indul, ami érdekes fordulatot vesz a történet végére. Törőcsik Franciskával és Kovács Harmattal beszélgettünk.

„Megírtam az utolsó írásbeli érettségit, másnap hajnalban pedig már vitt a taxi a forgatásra”

Kovács Harmat szemtelenül fiatal, 2005-ös születésű, különleges tehetséggel megáldott lány. Betti szerepébe bújt a Hogyan tudnék élni nélküled? c. filmben, aki Eszter (Törőcsik Franciska) egyik legjobb barátnője.

Harmattal kinézünk egy üres asztalt, leülünk, majd mosolyogva, kíváncsian megkérdezi: "tetszett a film?"

Ebben a pillanatban megláttam őt, megcsillant, hogy ki is Kovács Harmat valójában. Annak ellenére, hogy nagyon tehetséges, nagyon otthon érzi magát mind a színpadon, mind a kamerák előtt, mégis csak az első mozifilmje forgatásán van túl, nagyon izgul, milyen is a fogadtatás. Ez persze nem tűnik fel első pillantásra, ugyanis árad belőle a magabiztosság, nagyon jól áll neki Betti és a filmsztárság egyaránt.

A Körhinta több szerelmet is hozott Törőcsik MarinakA Körhinta több szerelmet is hozott Törőcsik Marinak

Idén ünnepelné 89. születésnapját a Körhintával világhírűvé vált színésznő, Törőcsik Mari.

Tovább olvasom

Kezdjük az elején, hogyan kerültél bele a Hogyan tudnék élni nélküled? forgatagába?

Felkértek rá. Felhívott Mandel Helga, és megkérdezte, lenne-e kedvem megcsinálni ezt a filmet. Először nem is akartam elhinni, hogy tényleg engem akarnak erre, azt gondoltam, lehet, hogy nem is az én telefonszámomat akarták hívni először (nevet). Hiszen egy mozifilmről beszélünk, ez már rengeteg emberhez eljut. Miután leraktuk a telefont, annyira boldog voltam, hogy ugrándoztam és kiáltoztam a szobámban.

Kovács Harmat a Hogyan tudnék élni nélküled? c. filmben debütál színésznőként
Kovács Harmat a Hogyan tudnék élni nélküled? c. filmben debütál színésznőkéntThe Orbital Strangers Project

Volt casting?

Persze, és nagyon jó élmény volt, és jól is sikerült. A strandos jelenetet kellett megcsinálnom, nagyon élveztem, és utána nagyon vártam az újabb telefonhívást, hogy most már akkor tényleg megkaptam-e. És aztán csörgött a telefon, hogy igen, enyém a szerep. Ez egy óriási megtiszteltetés nekem.

Szerintem sokáig nem is fogtam fel egyébként, hogy mi is történik velem, csak az első forgatási napon esett le. Az, hogy én egy mozifilmben fogok szerepelni, amiben Demjén Ferenc dalait énekelhetem.

Szerepeltél a Voice-ban is, így külső szemszögből úgy tűnhet, hogy eléggé egybeesett a filmforgatás és a tehetségkutató.

Nem, a Voice hamarabb volt, utána kezdtem forgatni. Úgyhogy már a megkereséssel sem folyt össze a verseny. Viszont az a vicces, hogy az érettségi viszont igen. Tehát én ezt a filmet úgy forgattam le, hogy közben le kellett érettségiznem (nevet).

Úgy volt, hogy május végén elkezdtem a forgatást, tehát megírtam az utolsó írásbelit, és másnap reggel ötre már jött értem a taxi, hogy vigyen a forgatásra. Egész júniusban is forgattam, akkor meg ugyebár a szóbelik voltak.

Tehát amikor nekem otthon kellett volna tanulnom a tételeket, én forgattam. De leérettségiztem, valahogy megcsináltam.

Talán ez volt az egyetlen nehezítő faktor a forgatásban, mert magát a munkát egyáltalán nem éreztem terhesnek soha. Sőt, feltöltődtem a rengeteg éneklésben és táncolásban. Úgyhogy ez egy nagyon sikeres időszak volt, leforgattam az első mozifilmem, és le is érettségiztem.

Bár rengeteget hallhattunk már énekelni, eddig főként modern popdalokat adtál elő. Át kellett kicsit képezni a hangodat, hogy a Demjén-dalok is hasonlón szépen csengjenek?

Nem gondolom. Hűnek kell maradni Demjén Ferenc slágereihez, tehát nyilván széthajlítva nem lehet elénekelni azokat, de én erre nagyon tudatosan készültem, hogy ezek másmilyen dalok, mint amilyeneket egyébként szoktam énekelni. Betti karakteréből sem az jön amúgy, hogy szét kellene hajlítania a dalokat, ő egy kedves, aranyos lány, jól állnak neki ezek a slágerek.

Maradhattam a saját hangomnál, és akkora kihívás sem volt, hiszen, mint mindenkinek, így nekem is már kicsi korom óta a fülemben vannak ezek az ikonikus dalok. Úgyhogy bettisen, harmatosan elénekeltem őket.

Mennyi van Bettiben Harmatból?

Szerintem nagyon sok. Alapvetően hasonló a karakterünk, én talán egy kicsit introvertáltabb vagyok, mint ő. Én is nagyon életvidám ember vagyok, mint Betti, és nekem is nagyon fontos a barátság, úgy, mint Bettinek.

Természetesen nem szabad, hogy egy szerep ugyanolyan legyen, mint az ember maga. De szerencsére nem volt olyan óriási eltérés Harmat és Betti között.

Mesélj kicsit a forgatási élményeidről, hiszen ez volt az első filmforgatásod. Milyen volt?

Képzeld el, az a legdurvább, hogy egyszer sem izgultam a forgatáson. Voltam már kamerák előtt, tudtam milyen így dolgozni, de azért mégis meglepett, mennyire otthonosan éreztem magam. Hiszen mégiscsak tök sok tapasztalt színésszel voltam ott, és még mielőtt elkezdtük volna a munkát, én kicsit féltem is tőlük.

Az volt bennem, hogy odakerülök 19 évesen, nagyjából semmi tapasztalattal azon kívül, hogy drámatagozatos vagyok a suliban, most járom az utolsó évemet. Féltem tőle, hogy rémisztőek, gonoszak lesznek a színészek, de teljesen a szöges ellentétét hozták az elképzeléseimnek. Egyáltalán nem éreztették velem azt, hogy én még nagyon tapasztalatlan vagyok.

Össze tudod párosítani a színészeket filmjeikkel?Össze tudod párosítani a színészeket filmjeikkel?

Te is gyakran szállsz vitába, hogy melyik színész szerepelt egy filmben? Akkor ez a kvíz neked való!

Tovább olvasom

Tudatos megfigyelő voltam a forgatáson, nagyon figyeltem, hogy hogyan dolgoznak a lányok. Leginkább tőlük tudtam tanulni, hiszen velük volt a legtöbb jelenetem.

Kovács Harmat elmondta, rengeteget tanult Törőcsik Franciskától. Franciska később elárulta, nagyon tehetségesnek tartja Harmatot
Kovács Harmat elmondta, rengeteget tanult Törőcsik Franciskától. Franciska később elárulta, nagyon tehetségesnek tartja HarmatotCsaba Aknay / The Orbital Strangers Project

Kitől tanultál a legtöbbet?

Lucától és Franciskától egyaránt nagyon sokat tanultam. Nagyon figyeltem miből építkeznek, hogyan is dolgoznak, de Ember Márktól is sok mindent ellestem.

Összességében ez egy elképesztő időszaka volt az életemnek, és remélem, hogy nem ez volt az első és utolsó mozifilm, amiben szerepet kaptam. Kíváncsian várom mit tartogat nekem a jövő.

„Ez egy csapatmunka, itt nincs versengés, mindenki segít a másiknak. Ez bizalmi ügy.”

Törőcsik Franciska nem véletlenül az egyik legismertebb színésznő ma Magyarországon, a Hogyan tudnék élni nélküled?-ben is hatalmasat alakít, komplexebb a karaktere, mint azt az előzetesből gondolnánk. Franciska az egyik legkeresettebb színésznő, mindenki igyekszik elcsípni tőle néhány mondatot, érdekes szösszenetet a forgatásról, Eszterről, jövőbeli terveiről.

Éppen csak belépett a terembe, már hárman próbálták leszólítani, nyújtották felé a kamerát, a telefont. Aztán sűrűn elnézést kérve mindenkitől, leült velem szembe.

Megkérdeztem, hogy van, ő csak nevetve megjegyezte: Elég sűrű ez a nap.

Milyen élmény volt leforgatni ezt a filmet főszereplőként?

Fantasztikus volt, Ember Márk és én már három éve tudtuk, hogy lesz ez a film, de valahogy idáig nem álltak úgy a csillagok, hogy meg is tudjuk valósítani. Szóval mi már lelkileg egész régóta készültünk rá, aztán már tavaly vagy tavalyelőtt, már nem is tudom pontosan, de a többi színésszel is elkezdhettük a próbákat.

Amikor megkaptuk a zöld lámpát, akkor lett igazán intenzív a próbafolyamat, ahogy bejöttek például a táncpróbák is.

Maga a forgatás hatalmas élmény volt, most a tánc nagyon nagy szerepet kap az életemben, először jött ez a film, aztán most megtalált a Dancing with the Stars is. Nekem nagyon nagy örömöt okoz a mozgás, úgyhogy ezeket a táncos jeleneteket csodálatos volt forgatni. Mindemellett pedig egy kiváló csapat állt össze ez alatt az idő alatt, mindenkivel nagyon jóban lettünk.

Sokat hozzátett az élményhez, hogy a Balatonon dolgoztunk, így néha kicsit azt éreztük, hogy egy táborban vagyunk, nem is egy forgatáson.

Az éneklés mintha egy új vonal lenne számodra, eddig még nem nagyon hallhattunk énekelni a filmjeidben. Sokat kellett képezned magad ehhez a szerephez?

Az az igazság, hogy nekem egész életemben jelen volt az éneklés, szóval annyira nem új vonal számomra. Az iskolában is mindig valamilyen zenés szakon voltam, meg természetesen a Színművészeti Egyetemen is tanítottak énekelni. Valóban nem a főprofilom, de mindig megtalált az éneklés, volt fellépésem a Hiperkarmával és a Lóci játszikkal is, énekeltem a Swingben is egyébként. De annak ellenére, hogy már van gyakorlatom benne, mégis más főszereplőként odaállni egy gyönyörű Demjén-dal mögé.

Nagyon örülök, hogy most talált meg ez a szerep egyébként, mert úgy érzem, hogy most már talán tényleg megérkeztem színészileg, és mindent bele tudok adni, amit megtanultam az évek alatt.

Nehéznek találtad Eszter karakterét?

Esztert nem, inkább a film műfajából adódóan nehéz megtalálni az arányokat, hogy legyen egy szórakoztató zenés film, de közben legyen mély is. Illetve az is ott van, hogy olykor egy 21 éves lány problémáit kellett előszednem magamból, a következő pillanatban pedig már egy 50 éves nőnek kellett átvennem a gondolatait. Úgyhogy ebből a szempontból volt benne kihívás, de én azt gondolom, hogy ha van elég idő próbálni, jó a színész partner és a rendező, akkor meg lehet találni a megfelelő előadásmódját egy ilyen szerepnek is.

Itt pedig volt rá idő, hiszen inkább csak az elmúlt egy év volt intenzív ebben a munkafolyamatban.

Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével érkezik a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled?, amire már milliók kíváncsiak
Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével érkezik a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled?, amire már milliók kíváncsiakGabor Kotschy / The Orbital Strangers Project

Ebben a filmben te vagy az egyik sztár, az a színész, akinek a legtöbb tapasztalata van, akitől a legtöbbet tanulhatnak a többiek. Milyen érzés volt ezzel a felelősséggel együtt dolgozni?

Megtisztelő ez a gondolat. Én személy szerint nem szerettem pályakezdőként, amikor a rendező háta mögött instruáltak a tapasztaltabb színészek. Már egyre jobban fogadom ezeket a tanácsokat, de szerintem egy pályakezdőnek amúgy is rengeteg minden zsong a fejében, nem feltétlenül tesz hozzá, ha mindig odamegy valaki, és magyaráz neki. Én törekedtem rá, hogy ne így tegyek a forgatás alatt.

Például Kovács Harmat is pályakezdő, és látom rajta, hogy nagyon tehetséges lány. Iszonyú mély vízbe lett bedobva ezzel a produkcióval, úgyhogy mi nagyon igyekeztünk Márkus Lucával, hogy ne legyen rajta semmilyen plusz nyomás.

De összességében ez egy csapatmunka, itt nincs versengés, mindenki segít a másiknak. Ez egy bizalmi ügy.

Lelkileg mennyire viselt meg ez a munka? Voltak hullámvölgyek?

Nem, lelkileg nem volt nehéz, sokkal inkább a táncos részek. Főleg az elején, amikor még tényleg semmi gyakorlatom nem volt benne, akkor nehéz volt a profikkal együtt táncolni, például abban a jelenetben, amikor Eszter szülinapja van. Frusztráló volt, hogy a profi táncosok szinte azonnal kamerakész állapotban tudtak lehozni egy mozdulatot, nekem viszont nem sikerült egyből.

Sokat hozzád tett ez a film?

Igen, rengeteget hozzáadott az életemhez. Csodálatos lehetőségek találtak meg az elmúlt három évben, amikért nagyon hálás vagyok. Minden műfajban kipróbálhattam magam, és mivel nagyon sűrű ez az időszak, így nem is nagyon tudom feldolgozni ezt a sok mindent, de hamarosan talán tudok majd szánni rá egy kis időt, és el tudok csendesedni.

Melyik volt az a szerep az utóbbi időből, amit a legközelebb éreztél magadhoz?

Nehéz kiemelni egyet, mert mindig más élményekkel távozik az ember egy-egy forgatásról.

A Hogyan tudnék élni nélküled?-ben a zene, a tánc ereje, a többrétegű szerelmes sztori az, ami nagyon közel került a szívemhez.

A Hunyadiban talán az volt érdekes, hogy ekkora kaliberű produkcióban még nem dolgoztam, és a szerep is egy gyönyörű szépen megírt, nagyívű női sors, ami úgy gondolom, hogy minden színésznő álma. Várom már, hogy ezt is bemutassák.

Hogyan tovább? Jöhet az elcsendesedés, vagy még várnak projektek?

Izgalmas, hogy most megtalált a Dancing, mert ez a műsor mindig nagyon tetszett, annak ellenére, hogy nem szerepeltem ez előtt TV műsorban. Úgyhogy most ez teszi ki az időm legnagyobb részét, nagyon jó lehetőségnek éreztem, és nagyon élvezem az egész folyamatot, Baranya Dávid kiváló partnerem ebben az utazásban.

A jövővel kapcsolatban is vannak terveim, kaptam felkéréseket, de még nem beszélhetek mindenről. Őszintén szólva még magam sem tudom pontosan, hogy mit hoz a jövő.

A Hogyan tudnék élni nélküled? mától látható a mozikban, Törőcsik Franciska, Márkus Luca, Kovács Harmat, Ember Márk, Marics Peti és Kirády Marcell főszereplésével.

Tudtad, hogy Meryl Streep a halálos beteg szerelméért vállalt el egy szerepet. Itt olvashatsz róla részletesebben.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Egy 51 éves macskáért gyűjtöttek aláírást a lakók: ez lett volna a sorsa
Egy 51 éves macskáért gyűjtöttek aláírást a lakók: ez lett volna a sorsa

Jól látszik, hogy a macska sorsa csakis a helyiek kezében van.

március 19., 15:10

  • Mindennapi
Vigyázz, ha így parkolsz ellophatják az adataidat
Vigyázz, ha így parkolsz ellophatják az adataidat

Ne add meg a bankkártya-adataidat parkolásnál.

március 19., 17:30

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

tegnap, 19:30

  • életem
Százezrekkel verik át a magyarokat ezzel a trükkel: erre figyelj, ha szakembert kell hívnod
Százezrekkel verik át a magyarokat ezzel a trükkel: erre figyelj, ha szakembert kell hívnod

Megszaporodtak a szakemberek munkásságához köthető átverések Magyarországon. Erre figyelj.

március 19., 13:36

  • Offline
„Puskás Öcsi csak egy volt, Horváth Rozi is egy van” – a fűszerkirálynőre emlékezünk
„Puskás Öcsi csak egy volt, Horváth Rozi is egy van” – a fűszerkirálynőre emlékezünk

Horváth Rozi fűszerei minden otthonban ott vannak: a 86 évesen elhunyt fűszerészre emlékezünk.

március 19., 14:00

  • világom
Már halálos áldozata is van a hamisított fájdalomcsillapítónak
Már halálos áldozata is van a hamisított fájdalomcsillapítónak

Teljesen más hatóanyag volt a hamisított fájdalomcsillapítóban, mint az eredeti gyógyszerben.

március 19., 14:36

  • világom
Ez a világ 5 legbefolyásosabb uralkodóháza
Ez a világ 5 legbefolyásosabb uralkodóháza

Ha azt hiszed, hogy a brit királyi családnál nincs gazdagabb, nagyot tévedsz. Mutatjuk a legtekintélyesebb uralkodóházak sorrendjét.

március 19., 16:46

  • Offline
Képeken egy faj kihalása: vadászok pózoltak az utolsó elejtett példánnyal
Képeken egy faj kihalása: vadászok pózoltak az utolsó elejtett példánnyal

Az utolsó, vadon élő példányt sikerült lefotózni a faj kihalása előtt.

március 19., 16:00

  • Mindennapi
Változott a határidő: ennyi idejük maradt a SZÉP-kártyásoknak, ha nem akarnak fizetni
Változott a határidő: ennyi idejük maradt a SZÉP-kártyásoknak, ha nem akarnak fizetni

A módosított rendelet miatt idén jóval korábban jön el a határidő, erre a dátumra figyeljenek a SZÉP-kártyások.

március 19., 12:40

  • életem
Nagy a baj vidéken: elfagy a gyümölcs, így próbálnak védekezni
Nagy a baj vidéken: elfagy a gyümölcs, így próbálnak védekezni

Virágoznak a gyümölcsfák, de visszatért a fagy. Óriási a probléma, a gazdák mindent bevetnek a kár mérséklésére.

március 19., 12:10

  • Édes otthon
Egy frusztrált háziasszony találta fel a kávéfőzés egyik legfontosabb kellékét
Egy frusztrált háziasszony találta fel a kávéfőzés egyik legfontosabb kellékét

Sokan foglalják aranyba e feltaláló nevét, hiszen szabadalma igencsak megkönnyíti a kávéfőzést.

március 19., 06:30

  • világom
Újabb ikonikus turistalátványosság lesz fizetős, ennyit kell fizetniük a Fudzsi hegyre látogatóknak
Újabb ikonikus turistalátványosság lesz fizetős, ennyit kell fizetniük a Fudzsi hegyre látogatóknak

A világhírű természeti csodához utazóktól belépődíjat szednek nyártól, így szeretnék visszaszorítani a tömegturizmust.

március 19., 11:40

  • Szülőség
Ezek a megszokott nagyszülői mondatok sokat árthatnak az unokáknak szakértős
Ezek a megszokott nagyszülői mondatok sokat árthatnak az unokáknak szakértős

Van pár gyakori mondat, amelyekkel a nagyszülők a jó szándék ellenére árthatnak az unokáiknak. Ezeket a megjegyzéseket jobb elkerülni.

március 19., 06:00

  • Offline
Alapkvíz történelemből: mennek ezek a dátumok?
Alapkvíz történelemből: mennek ezek a dátumok?

Nehéz történelmi kvízünkben kitalálod, milyen sorrendben történtek ezek a fontos események?

március 19., 06:45

  • világom
Nem engedték át a szenteltvizet Ferihegyen, váratlan dolgot tett a veszprémi pap
Nem engedték át a szenteltvizet Ferihegyen, váratlan dolgot tett a veszprémi pap

A káplán szenteltvízzel próbált átmenni a reptéri ellenőrzésen, de nem engedték át a folyadékot, így kényszerű megoldáshoz folyamodott.

március 19., 11:10

  • életem
Árrésstop után jöhetnek a hatósági árak a miniszter szerint
Árrésstop után jöhetnek a hatósági árak a miniszter szerint

A nemzetgazdasági miniszter a Facebookon tájékoztatott a hatósági árakkal kapcsolatban.

március 19., 10:36

  • Offline
10 borzasztó emberi szokás a reneszánszból
10 borzasztó emberi szokás a reneszánszból

Bár sokat köszönhetünk a reneszánsznak, furcsa szokások ekkoriban is bőséggel akadtak.

március 19., 19:30

  • Offline
Volt férje lakásában kezdett új életet a költőnő, de vendégeket sem hívhatott
Volt férje lakásában kezdett új életet a költőnő, de vendégeket sem hívhatott

A költőnő a boldogságot negyedik férje oldalán találta meg, amit ötvenéves kora után írt szerelmes versei is bizonyítanak.

március 19., 19:00

  • világom
Hatalmas átverés Pompeiiben: ez a tudományos magyarázat
Hatalmas átverés Pompeiiben: ez a tudományos magyarázat

A pompeii leletek megtévesztőek lehetnek.

március 19., 18:30

  • Offline
Ezt kérik utolsó vacsorára a halálraítéltek
Ezt kérik utolsó vacsorára a halálraítéltek

A börtönben a halálraítéltek néha igazán furcsa kéréssel állnak elő, ha az utolsó vacsoráról van szó.

március 19., 20:00

  • Édes otthon
Már látszik a várva várt fordulat az időjárásban: ekkor köszönt be a tavasz
Már látszik a várva várt fordulat az időjárásban: ekkor köszönt be a tavasz

Hamarosan vége a sokéves átlagnál hidegebb napoknak, változik az időjárásunk, és jóval kellemesebb hőmérséklet várható, mutatjuk mikortól.

március 19., 08:36

  • Mindennapi
Újra kapható lesz ez a népszerű retro üditőital
Újra kapható lesz ez a népszerű retro üditőital

A név hallatán te is érzed már a szádban az üdítő ízét.

március 19., 07:46

  • Édes otthon
Így nézett ki az 1930-as években egy emeletes parkolóház: döbbentes látvány
Így nézett ki az 1930-as években egy emeletes parkolóház: döbbentes látvány

Ebben a városban már száz éve sem okozott gondot a parkolás. Nézd csak meg ezt az óriási parkolóházat!

március 19., 07:00

  • életem
Ezeket az éveket nem számolják bele a nők nyugdíjába
Ezeket az éveket nem számolják bele a nők nyugdíjába

A nyugdíjak összegének kiszámításakor egyes évek számítanak, a kedvezményes korhatár során azonban figyelmen kívül kell hagyni őket a nők esetében.

március 19., 08:06

  • életem
Pest vármegyét is elérte a rettegett kór: megkezdődött az állomány felszámolása
Pest vármegyét is elérte a rettegett kór: megkezdődött az állomány felszámolása

Idegrendszeri tünetek nyomán kezdődött a rettegett kór felismerése Pest vármegyében.

március 19., 09:05

  • világom
Váratlan fogadtatásban részesültek a visszatérő űrhajósok, ezzel a NASA sem számolt
Váratlan fogadtatásban részesültek a visszatérő űrhajósok, ezzel a NASA sem számolt

Az űrben rekedt asztronauták visszatérése a gondosan megtervezett forgatókönyv szerint zajlott, de történt egy váratlan esemény.

március 19., 09:36

  • Offline
Újra megnyithat egy legendás kávéház
Újra megnyithat egy legendás kávéház

Ismét benépesülhet Budapest egyik első kávéháza, amely öt éve üresen áll.

március 19., 08:50

  • életem
Ebben a boltban nem dolgozik eladó: kipróbáltuk
Ebben a boltban nem dolgozik eladó: kipróbáltuk

Te kipróbálnál egy ilyen eladó nélküli boltot?

március 19., 08:20

  • Offline
Einstein szülinapi bulija után készült a világ legismertebb fényképe
Einstein szülinapi bulija után készült a világ legismertebb fényképe

Ezt az Einsteinről készült fényképet te is biztosan ismered, de lehet, hogy eddig félreértetted.

március 19., 07:26

  • Édes otthon
Ingyen pénz az államtól: 65 ezer forintot kaphatsz havonta, ezek a feltételek
Ingyen pénz az államtól: 65 ezer forintot kaphatsz havonta, ezek a feltételek

Akár 50, de egyes feltételek fennállása mellett 65 ezer forintnyi "ingyen pénzhez" juthatnak a következő években a magyarok.

március 19., 10:06

Ezt olvastad már?

Érdekességek