„Az AI-jal írt zenének is van lelke” – interjú Császár Előddel

Csaszar Elod PromoKep2024
Olvasási idő kb. 9 perc

A mesterséges intelligencia csak egy eszköz az alkotásban, akár képzett, szakértő zenész vagy zeneszerző, akár egy zeneszerető laikus hívja segítségül az AI-t – véli Császár Előd. Az énekes-DJ az AI (artificial intelligence) segítségével már több művészeti ágban kibontakoztatta a benne szunnyadó tehetséget. Előd állítja, a jövőben az is megtörténhet, hogy nem tudás, hanem ízlés dolga lesz a zeneszerzés.

Előadóként veszel részt a szeptemberi AI Summit 2024 konferencián. Miről fogsz majd beszélni az érdeklődőknek?

A mesterséges intelligencia és a zene kapcsolatáról, vagyis arról, hogy az AI milyen szerepet játszhat, vagy játszik máris a zeneszerzésben.

Császár Előd zenei pályafutása és sikere a '90-es években kezdődött
Császár Előd zenei pályafutása és sikere a '90-es években kezdődöttTövissi Bence / Index

Miben lehet segítségére a zeneszerzőknek a mesterséges intelligencia? 

Az AI nagy előnye, hogy nem szükséges hozzá semmilyen technikai előképzettség, ha létrehoznánk valamit, akár zenéről, akár videókról vagy képekről beszélünk. Például a reklámszakmában dolgozók nagyon örülnek neki, mert tökéletes reklámdalokat lehet vele készíteni. Ehhez nem kell mást tenni, csak szövegként beírni a jelmondatot vagy szlogent, minden további feladatot elvégez az AI, csak ki kell választani az általa felkínált lehetőségek közül azt a verziót, ami számunkra a legszimpatikusabb, vagy ha nem tetszik, addig nyomogatni, amíg kielégítő lesz a végeredmény.

Azt gondolom, az AI egy kifejezetten hasznos eszköz lehet, ha valaki valóban jól használja.

Az elmúlt hónapokban elég sok dalt írtam már vele, és biztos vagyok benne, hogy ismert hazai előadók is használják már ezeket a rendszereket, akár olyan dalokon is, amiket a rádióban hallani. A német slágerlistára nemrégiben került fel az első AI-sláger, és lehet erre bármit mondani, a trend egyértelmű:

a hallgatókat nem nagyon érdekli, hogy hús-vér emberek énekelnek-e egy dalban vagy nem.

Császár Előd szerint az AI már nagyon jól tud zenét írni
Császár Előd szerint az AI már nagyon jól tud zenét írniEmma Farrer / Getty Images Hungary

Ugyan kell még egy kis idő ahhoz, hogy csupán hallás alapján tényleg megkülönböztethetetlen legyen egy emberi vagy AI-előadó, de amilyen sebességgel az iparág fejlődik, ettől egyáltalán nem vagyunk messze. Zenét már nagyon tud írni, de igazán jó szöveget még nagyon nem, ez még „embert kíván”, bár tényleg nem tudom, meddig. Ha összehasonlítjuk a két évvel ezelőtt készített AI-képeimet a frissekkel, a különbség letaglózó. A zenével pont így lesz. Ami ma még zene vagy szöveg szempontjából biceg, vagy hangminőség tekintetében nem elég jó, hónapokon belül jelentősen javulni fog, két év múlva pedig már az audiofilek se fognak panaszkodni.

Bármilyen műfajú zene szerzésére használható az AI?

Igen, és ez benne a legjobb. Olyan dalokat szeretek csinálni vele, amilyeneket egyedül sose lennék képes összehozni. Ha bollywoodi vonósokat szeretnék citerával hip hop alapon mongóliai torokénekkel, de magyarul, hát nem tudom milyen esélyem lenne összehozni. Az AI-nak ez picit se gond, csak meg kell tudom fogalmazni, mit is szeretnék hallani.

A mesterséges intelligenciával nem vész el a zeneszerzésből az emberi kreativitás?

Nem, pont az ellenkezője történik: technikai tudás helyett a vízió fontosabb, ezzel pedig demokratizálódik a zenekészítés, hiszen egy jó ötletből zenei tudás nélkül is simán születhet nemzetközi sláger, és egyáltalán nem túlzok. A zenészek nyilván nem örülnek, de ez azért érthető.

AI-jal dolgozni könnyűnek tűnhet, de az én esetemben ezt nem úgy kell elképzelni, hogy beírom, miről szóljon a dal, megnyomok egy gombot, és jön is a sláger.

Ahogy említettem, szöveget írni, pláne magyarul, még nem lehet vele igazán jól, azt még mindig „analóg” módon írom. Mire azonban megvannak a sorok, valamilyen konkrét ötletem van, mit szeretnék hallani. Ekkor kezdődik az igazi móka. Szinte soronként készül el a dal, nemritkán 300-400 különböző darabkából, hiszen hiába jó a zenei alap, ha a szöveg ritmikája nem jó, a dallam nem arra megy amerre én szeretném, és hasonlók. Addig próbálgatom, amíg minden daldarabka jó nem lesz. Ha ezt egy gitárossal vagy egy egész zenekarral játszatnám el ennyiszer, azt hiszem, gyorsan rám csapnák a stúdióajtót…

Az elkészült dal általában 30-40 darabból áll, és végső formájában semmilyen AI-rendszerben nem létezik, hiszen én rakom össze a darabokat, mint egy puzzle-t.

Nem túlzás azt állítani, hogy zenei forradalom zajlik, de hát ezt minden egyes iparágban el lehet mondani, ahol a mesterséges intelligencia „felütötte a fejét”. Alapvetések változnak meg a szemünk előtt a kreatív iparágakban, és akár tetszik akár nem, ez a technológia bizony át fogja venni az uralmat, már most is mindenhol az AI a buzzword. Ha nem használjuk, lemaradunk.

Az AI „szupererőt” ad használójának, többet, sokkal egyszerűbben és hatékonyabban csinálhatunk.

Az eredmény pedig önmagáért beszél, de hangsúlyozom, ez egy eszköz, abból viszont a legjobb, amit valaha használtam. El se tudom képzelni, milyenek lehettek volna a ’90-es évek ezekkel a rendszerekkel…

Ez a módszer szövegírásra is alkalmazható?

Alkalmazható, de ahogy korábban említettem, tényleg nem ír még jó szöveget egyik AI sem angolul, sem magyarul. De meggyőződésem, hogy már nem kell sok idő ahhoz, hogy ugyanolyan jó szöveget írjon, mint egy ember. Sokszor hallani, hogy az AI-jal készült zenének nincsen lelke. Nos, ez egyáltalán nem igaz. Abban a pillanatban, amint ugyanolyan jó lesz szövegírásban a mesterséges intelligencia, mint zeneszerzésben, akkor lépünk majd egy szintet. 

Mi változik majd ekkor?

Elég lesz kitalálni, miről szóljon egy dal, a szöveg pedig minden verzióban jó lesz, de annyira, mintha Sztevanovity Dusán írta volna. Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan AI-előadók és AI-zenészek, akik képzettség nélkül, ámde nagyon jó ízléssel és nagyon jó ötletekkel felvértezve készítik majd a jobbnál jobb dalokat. Nem kizárt, hogy két különböző zenei szcéna létezik majd egymás mellett, a tradicionális és az AI-zene. Az utóbbi viszont mindenképpen hatni fog az előbbire, de ez fordítva is igaz: ember alkotta zene nélkül AI-zene se létezne. Ez viszont már igazi filozófiai terület…

Ez azt jelenti, hogy a jövőben az is megtörténhet, hogy nem tudás, hanem ízlés dolga lesz a zeneszerzés?

Igen. De annak, aki tud zenélni, csak újabb szárnyakat ad majd egy ilyen rendszer. Zenei előképzettséggel az ember egészen máshogy dolgozik a mesterséges intelligenciával, mint az, aki egyáltalán nem tud zenélni. Azért születésnapi dalt ő is csinálhat a legjobb barátjának, olyat, ahol a refrénben elhangzik az ünnepelt neve, amit mostanáig azért elég bonyolult lett volna összehozni egy nem zenegyártó embernek. De az AI például alkalmas arra is, hogy mémekből csináljunk dalokat, melyekből akár igazi slágerek is lehetnek. Erre több nemzetközi példa is van már.

Akár zenei előképzettség nélkül is írhat bárki dalt
Akár zenei előképzettség nélkül is írhat bárki dalttolgart / Getty Images Hungary

A zenei szakmában sokan használják már a mesterséges intelligenciát zenszerzéshez?

Szerintem már nagyon sokan élnek a lehetőséggel, még akkor is, ha nem vallják be, hogy használják. Biztos vagyok benne, hogy már van olyan magyar sláger, ami – részben vagy teljesen – AI-jal készült, és az emberek már régóta szeretik. Szerintem, ha megtudnák, se érdekelné őket, hogyan készült. A végeredmény a lényeg.

Te felismered, ha egy zene, egy dal a mesterséges intelligencia segítségével készült?

Ha nem változtatnak azon, ami a rendszerből kijön, akkor akár fel is ismerheti bizonyos jegyekről az, aki szakértő füllel hallgatja, de igazából nem az a lényeg, hogyan készült, hanem hogy szereti-e a közönség. Ha tetszik neki, akkor csinálhatta bármi vagy bárki, akkor is hallgatni fogja.

Jól értem, hogy te úgy gondolod, nem kell félni a mesterséges intelligenciától, mert nem fogja visszavetni a zeneszerzést, sőt, ha valaki okosan használja, akkor akár segítheti is a munkáját, és változatosabbá, lendületesebbé teheti a zeneszerzést?

Ez pontosan így van. És van még egy nagyon fontos dolog, amiről nem feledkezhetünk meg, ha a kreatív iparágról beszélünk. Ez az úgynevezett „writer’s block”, vagyis az a rettegett, néha sokáig tartó állapot, amikor valakinek, legyen író, költő, zeneszerző, szövegíró vagy filmrendező, egyáltalán nem jut eszébe semmi.

Az AI ezt szünteti majd meg, konstans inspirációt szolgáltatva.

Te is ilyen célból kezdted el használni a mesterséges intelligenciát, vagy valami egyéb indíttatásod volt?

Engem mindig is nagyon érdekelt az AI, régóta vártam a mesterséges intelligencia „halandók” által is használható verziójára. Ez ugyanis nem egy újkeletű dolog, hiszen számos tudományos területen már régóta használják. Azonban pár évvel ezelőttig minimum rakétatudósnak kellett lenni, hogy működtessük ezeket a rendszereket, az meg nem vagyok. Azonban amint lehetett, belevetettem magam, mert már akkor forradalmi lehetőségnek gondoltam sok szempontból, legyen szó képzőművészről, filmkészítésről vagy zeneszerzésről, de még csak nem is sejtettem, milyen rövid idő alatt változtatja meg gyökeresen a világot. Aki fél tőle, nem vesz róla tudomást, és nem használja, hamar lemarad, mert a másik oldal sokkal gyorsabb, hatékonyabb és termelékenyebb. Viszont aki otthonosan mozog benne olyan lesz, mintha szárnyai nőttek volna.

Nánási Pál szerint is a félelmekkel ellentétben az új technológia sokkal inkább az előnyünket szolgálja, ha ügyesen használjuk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek