A Világkereskedelmi Központ utolsó vásárlását igazoló nyugta első ránézésre nem tűnik fontosnak, hiszen mindössze néhány mágnes beszerzését igazolja egy megszűnt háztartási boltból.
Ezt vásárolták utoljára a World Trade Centerben
Minden bizonnyal felülírja, de legalábbis újragondolásra ad okot a New York-ban történt 2001-es terrortámadásról szóló dokumentumfilmeket illetően a fentebb említett számla. Ez ugyanis megcáfolhatja azt a feltételezést, miszerint a tragédiát megelőzően óriási fejetlenség és zűrzavar lett úrrá a New York-iakon. A hatalmas irodaházakban megvásárolt utolsó tételekről kiállított nyugta sokat elárulhat arról, mi történt azon a bizonyos sorsdöntő reggelen New Yorkban, a World Trade Centerben.

A szeptember 11-én kiállított nyugtán a vásárlás időpontja reggel 8 óra 55 perc, vagyis kilenc perccel azután született, hogy a terrortámadást elkövető gépek közül az első becsapódott az északi toronyba. Ez pedig azt igazolja, hogy az említett épületben nem mindenkit evakuáltak. Ez a tény helyt ad azoknak a beszámolóknak, miszerint kezdetben nem tűnt mindenki számára egyértelműen súlyosnak az épület elleni támadás.
Vélhetően ezért történhetett az meg, hogy a toronyban működő háztartási boltban a The Wall Street Journal újságírója, Joanne Lipman két hűtőmágnest vásárolt lánya, Rebecca Distler születésnapjára.
A vásárlás után látta csak meg a lángokat
Mire Lipman a mágnesekkel a kasszához ért, a toronyban már zűrzavar támadt, azonban nem tudhatta, hogy egy repülőgép nekiütközött az épületnek, ezért arra kérte a pénztárost, hogy távozás előtt számlázza ki a vásárlását. Lipman, aki 20 dollárral fizetett a pénztárosnak, talán nem is gondolta, hogy a visszajáró 9,17 dollár és a nyugta egy tragikus nap mementója lesz.
A World Trade Center épületéből kilépve látta csak meg a lángoló emeleteket, majd nem sokkal később a második gép becsapódását is. Ekkor tudatosulhatott benne, hogy mekkora veszélyben is volt már a vásárlás alatt. Az ekkor még újságíró Joanne Lipman később a Yale Egyetemre ment tanítani. Rebecca 2019-ben férjhez ment, a digitális egészségügy területén dolgozik. Hogy megvannak-e még a mágnesek, nem tudni.
Nem ok nélkül szeretnek bele az emberek New York Citybe, ahol megannyi épület vált világhíressé. Ám van néhány olyan rejtélyes építmény is, amelyet ablakok nélkül terveztek és így is építettek meg. Mutatjuk, melyek ezek.

New York világhíres épületei között megannyi titokzatos építmény is megbújik.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés