A fakép kifejezés a régi időkben a házak kapufélfáját jelölte, melyet gyakran díszítettek emberalakot, fejet, vállakat ábrázoló faragott motívumokkal: ezek a néprajzkutatók szerint a házat és annak népét megóvó szellemeket voltak hívatottak megjeleníteni, vagyis a szó szoros értelmében bálványnak tekinthetők. A díszes kapufélfákhoz – melyek egyes helyeken, például Erdélyben máig fellelhetők – több babona, szokás is társult: távozáskor, főként, ha valaki huzamosabb időre búcsúzott, például bevonult katonának, gyakran megcsókolták a faképet, temetéskor pedig a koporsót pár pillanatra letették a kapuban, mondván, a halott most búcsúzik a kapufélfától.
O. Nagy Gábor nyelvész szerint kétféle szokás is közrejátszhatott benne, hogy a mai értelemben vett faképnél hagy szólás kialakult: egyrészt a házigazda hagyományosan kikísérte a vendégeket a kapuig, és ott még elbeszélgetett velük, azonban előfordult, hogy a vendégnek sietős volt a dolga, ezért nem volt ideje a kedélyes diskurzusra, szó nélkül otthagyta vendéglátóját a kapufélfánál. Ebben semmilyen rossz érzés vagy neheztelés nem játszott szerepet, a negatív értelmezést az utókor adta a szólássá vált kifejezésnek.
Másrészt faluhelyen a lányok gyakran a szülői ház kapujában találkoztak kedvesükkel, ott vártak rá esténként: ha a legény hűtlen lett, és más szórakozás – illetve más ifjú hölgy – után nézett, a szerencsétlenül járt barátnő hiába várt rá a faképnél, bánatára magára maradt, így talán még jobban érthető a szólás cserben hagy valakit jelentése is.
Újraindult Szófejtő sorozatunkban jól ismert szólásmondások nyomába eredünk. Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés