Polcz Alaine

„Egy asszony élete a fronton. Éhezés, tetvek, lövészárokásás, krumplihámozás, hideg, mocsok. Ez az élet nem csak az enyém volt. Férjem fehér hajú édesanyját ugyanúgy elhurcolták és megerőszakolták, mint a serdülő lányokat. Az orosz katonák megtámadtak, elvertek, megvédtek, csizmával a kezemre léptek, megetettek. Milyenek voltak ők, és milyenek voltunk mi? Miért erőszakolták meg a nőket, hogy esetleg az életükkel fizessenek érte? Nem csak a bombák és a lövedékek pusztítottak, nem csak magyarokat és németeket végeztek ki. Miért harcoltak ők? És mi?” – tette fel a kérdést Polcz Alaine megrázó könyvében, az Asszony a frontonban.

A tanatológia úttörője

A saját életének tragikus eseményeit elbeszélő regény 1991-ben jelent meg. Polcz Alaine ekkor már majdnem 70 éves volt; az ország elsősorban mint gyermekpszichológust ismerte, akinek munkái a hazai tanatológia (a halál tudománya) úttörő alkotásai voltak. Polcz Alaine haldokló gyerekekkel foglalkozott: a SOTE II. számú Gyermekklinikáján a súlyos beteg, haldokló gyerekek és hozzátartozóik pszichológusa volt. Az volt a célja, hogy visszaadja a haldoklás és a halál méltóságát, s megalapította a Magyar Hospice Mozgalmat, valamint a Magyar Hospice Alapítvány elnöki tisztségét is viselte.

Elmondani az elmondhatatlant

Polcz Alaine-nek nem volt könnyű élete. 18 évesen ment férjhez első szerelméhez, bántalmazó házasságát pedig a háború szörnyűségei követték: éhezés, fázás, félelem, erőszak. Az Asszony a fronton rezignált hangon, ugyanakkor az olvasó érzelmeit mélységesen bevonva meséli el ezt az életet. A szovjet megszállók által elkövetett nemi erőszak évtizedekig tabu volt, az áldozatoktól hallgatást vártak, és ők magukba zárták történeteiket. (A könyv egyik jelenetében Alaine megpróbálja elmesélni édesanyjának az őt ért erőszakot, aki viszont nem hiszi el – vagy nem akarja elhinni –, hogy a lányával is megtörtént a szörnyűség.) Hogyan, kinek mondhatták volna el történeteiket, szégyenüket és fájdalmukat abban az időszakban, amikor az áldozathibáztatás gyakorlatilag általános volt? Hogyan tudtak ezek a nők, köztük Polcz Alaine, megbirkózni a traumával, ha soha nem beszéltek róla, és szaksegítséget sem igazán remélhettek?

Halálközeli élmények

Az Asszony a fronton szintén egy kísérlet a trauma feldolgozására: „…egyszer már el kell mondanom”, írja a könyv mottójában. A rideg, szeretetlen első házasságában elszenvedett megaláztatások (férje a nászútjukon megcsalta, majd nemi betegséggel is megfertőzte), a háborús erőszak elbeszélése a tabutémát övező hallgatás megtörésének első kísérlete volt Magyarországon. Polcz Alaine pályaválasztása, a pszichológia iránti érdeklődése valószínűleg szintén nem független az átélt eseményektől. A háború után has- és mellhártyagyulladással, tuberkulózissal, a katonáktól elkapott nemi betegséggel küszködött, gyógyszerek hiányában nagyon nehezen gyógyult meg. Orvos vagy tanár szeretett volna lenni, de végül pszichológiát tanult. Halálközeli élményei, az átélt traumák olyan segítővé tették, aki hitelesen és mély empátiával fordul a gyógyíthatatlan betegek és haldoklók felé.

„Ilyen szép emberpárt még sohasem láttam”

Polcz Alaine 1949-ben másodszor is férjhez ment, választottja a neves író, Mészöly Miklós volt. Alaine sokáig húzódozott a házasságtól: „Nekem Miklós túl szép volt. Képzelj el egy karcsú, atléta alkatot, hullámos fekete hajat, acélkék szemeket, és én sosem szerettem a szép embereket, féltem tőlük, hogy felületesek, hogy hiúk, hogy önzők…, és noha vonzott Miklós, volt bennem távolságtartás is, hogy egy ilyen gyönyörű férfi, tudod” – mondta férjéről. Végül mégis feleségül ment hozzá: amikor tbc-je megtámadta belső szerveit, és élet-halál között lebegett, a férfi folyamatosan látogatta, gondoskodott róla. Alaine felépült, összeházasodtak, és együtt látva őket Örkény István elismerően jegyezte meg: „Ilyen szép emberpárt még sohasem láttam.”

Tökéletes házaspár?

A kívülállók számára tökéletes házaspárnak tűntek, kisoroszi házukban megfordult a magyar értelmiség színe-java, és mindketten szakterületük elismert alkotói voltak. Mészöly azonban nem igazán támogatta felesége írói ambícióit, Polcz Alaine pszichológiai-tanatológiai munkákat publikált, miközben küzdött a háborús szörnyűségek következményeivel: szorongással, betegségekkel. Miután Mészöly meghalt, sorra jelentek meg vallomásos, napló jellegű, szépirodalmi könyvei (Macskaregény, Leányregény; Az életed, Bíró Berta). 2017-ben kiadták a házaspár levelezését, A bilincs a szabadság legyen címmel, amely jól érzékelteti az évtizedeken átívelő házasság kettősségét: a férj elköteleződött, de folyamatosan elvágyódott, hosszabb-rövidebb viszonyokat tartott fenn, a feleség pedig sokszor megelégelte mindezt, de végül mindig visszafogadta.

Küzdött, hogy gondolkodó, értelmiségi nőnek ismerjék el

A levelekből kiolvasható, hogy ez a második házasság sem volt kifejezetten idilli Polcz számára: folyamatosan küzdött, hogy gondolkodó, értelmiségi nőként ismerjék el, ráadásul a „szerelmes” férfi már kapcsolatuk hajnalán is mindenféle szégyenérzet vagy lelkiismeret-furdalás nélkül számol be alkalmi kalandjairól éppen távol lévő feleségének. Se veled-se nélküled kapcsolatuk mindazonáltal az író haláláig kitartott. Gyermekük soha nem született: Polcz Alaine-t a háborúban elszenvedett erőszak meddővé tette. Született viszont rengeteg könyve: hihetetlenül gazdag életművet hagyott maga után, amelyek bizonyítják kivételes emberségét és lelkierejét. Polcz Alaine 2007. szeptember 20-án halt meg, 84 éves volt.