5 furcsa szabály, amit be kell tartanod, ha Olaszországban jársz

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha épp Olaszországba tervezed az őszi utazásod, jó, ha tudod, hogy megannyi étkezési szabály teljesen más, mint ahogyan azt itthon megszokhattad. Ha úgy tetszik, Itáliában az étkezés nem csupán a táplálkozásról szól, hanem az mélyen gyökerező hagyományokhoz és társadalmi szokásokhoz is kötődik. Noha mindez a legtöbb külföldi számára meglepő, a helyi kultúra megértéséhez és tiszteletéhez elengedhetetlen.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a mi szokásainkhoz képest teljesen más szabályok vonatkoznak az olaszokéra, az azonban tény, hogy jelentős különbségeket lehet felfedezni például az étkezési időpontokban. Hogy miért? Fabio Parasecoli, a New York-i Egyetem étkezési tanulmányok professzora sok ilyen társadalmi szokást vizsgál a 2022-es Gastronativizmus című könyvében, amelyből többek között az is kiderül, hogy Olaszország ételekkel kapcsolatos szabályai nagyrészt az identitásukhoz kötődnek, így válik az étel a közösség identitásának és társadalmi dinamikájának jelképévé. És bár az is igaz, hogy Olaszország is halad a korral, a hagyományokhoz, így ezekhez az étkezési szabályokhoz való ragaszkodás továbbra is erős.

Fő szabály: nincs kapucsínó 11 óra után

Senki sem akadályozza meg Olaszországban, hogy ebéd vagy vacsora után kapucsínót kérj, de ha így teszel, ne csodálkozz, ha nem értik, vagy épp nem értenek vele egyet. És akkor álljunk meg itt egy pillanatra: Elizabeth Minchilli, Rómában élő ételíró és gasztrotúra-szervező magyarázata szerint, miután a kapucsínó lényegében meleg tej egy adag eszpresszóval, tökéletes az első, kiadós étkezéshez, vagyis reggelihez kortyolva. Egy nagyobb étkezés után egy pohár meleg tej mindennel ellentétes, jobbára azért, mert megterheli a gyomrot és megnehezíti az emésztést. 

Fontos szabály Olaszországban, hogy ebéd és vacsora után nem kortyolnak kapucsínót
Fotó: Elena Noviello / Getty Images Hungary

Egy olasz reggeli mindig édes

Hacsak nem egy angol reggelit kínáló szállodában foglalsz helyet, ne számíts se szalonnára, se tojásra, se más sós ízre. Francine Segan történész szerint az édes reggeli az egykor főleg mezőgazdasággal foglalkozó és nem túl gazdag Olaszország öröksége:

az emberek többnyire reggelire maradékokat fogyasztottak, amely általában száraz, megkeményedett kenyér volt tejben áztatva.

A hús ritkaságnak, mi több, luxusnak számított a parasztok számára, amelyet a fő étkezésre tartogattak. A nap első étkezése a gazdagodás folyamatában kezdett némi változást mutatni, amely során szép lassan a cornetti – amit mi croissant-ként ismerünk –, valamint a különféle dzsemek a polgári étkezések részévé váltak. 

Az édesszájúaknak jobb nem is lehetne egy olasz reggelinél
Fotó: Sergio Amiti / Getty Images Hungary

Később ebédelnek és vacsoráznak

Ha 11 óra 30 perckor térsz be ebédelni egy étterembe, vagy 18 óra 30 perckor úgy döntesz, beülsz egy jó vacsorára, ne csodálkozz, ha egyedül találod magad. Olaszországban az ebéd délután egykor kezdődik,

Idézőjel ikon

a vacsora időpontja pedig leghamarabb 19 óra 30, de jellemzően ennél is későbbre tolódik.

Ennek magyarázatára talán te is rájössz, amely nem más, mint az, hogy Olaszország egy déli, meleg, mediterrán ország. Az olasz napirend szerint általában délelőtt folyik a munka, ezt követi az ebéd és a pihenés a nap legforróbb időszakában, majd újra munka további nagyjából négy órában, este úgy hét óráig vagy fél nyolcig. Persze az olaszoknál te is láthatod, hogy egy étterem egész nap nyitva áll, fontos tudnod, hogy nem maguk, hanem főként a turisták miatt.

Az olaszok nem ebédelnek egy óránál előbb
Fotó: Artem Bolshakov / Getty Images Hungary

Ne várj kencét a kenyér mellé!

Lehet, hogy egy kosár kenyér érkezik az asztalodra, de ne számíts arra, hogy hoznak mellé olívaolajat és balzsamecetet. Minchilli szerint a kenyeret az olaszok nem mártogatják olajba, mert amiatt a későbbi étel íztelen lesz, és nem fogyasztják előételként sem, hiszen az túl laktató. Kenyérrel keményítőt nem tartalmazó ételeket – például húsokat, felvágottakat – kísérnek, vagy arra használják, hogy a falatot a villára helyezzék vele, esetleg felitassák a szaftot.

Az ebédhez kapott kenyeret főleg húsokhoz fogyasztják az olaszok
Fotó: MartineDee / Getty Images Hungary

A koccintás egy sarkalatos pont

Olaszországban a koccintás sokkal több, mint a poharak összeérintése. Mindenkivel szemkontaktust kell létesítened, és soha nem koccinthatsz vízzel vagy üres pohárral. Segan szerint ennek részben az az oka, hogy amikor a bort gyógyszerként alkalmazták, a „salute” (egészségére) koccintás valóban szó szerint ezt jelentette. Minchilli arra is figyelmeztet, hogy semmiképp se önts alulról, mivel

régen ezzel a módszerrel csempészték a mérget az italba.

A szemkontaktussal kísért koccintás ezért is fontos, hiszen mindez azt mutatja, hogy nincs takargatnivalód, bátran a másik szemébe tudsz nézni.

Ha az is érdekel, milyen magyar szokások bosszantják a külföldieket, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.