női fogamzásgátlás története

Káposztából is készült hüvelykúp

Az idők kezdete óta alapvetően kétféle megoldás létezett a nők számára, ha szerették volna elkerülni a gyermekáldást: egyrészt a ma ismert pesszáriumokhoz hasonlóan megpróbálhatták valamilyen módon blokkolni a méhszájat a férfi partner ondója elől, másrészt különböző spermaölő hatású növényeket, természetes vegyi anyagokat fogyasztottak, illetve ezekkel kezelték nemi szervüket. Az első módszert az ókori Mezopotámia és Egyiptom női fejlesztették tökélyre, akik krokodilürüléket helyeztek a hüvelyükbe, mely ugyan nem lehetett túlságosan kellemes illatú, sem higiénikus, de kiválóan blokkolta a „bejáratot” a nem kívánt betolakodók ellen – az Indus-völgyi népek szintén éltek hasonló praktikákkal, ők azonban elefántszékletet használtak ugyanerre a célra.

Kevésbé gusztustalan megoldást jelentett a lenvászonból vagy gyapjúból készült „hüvelysapkák” használata Egyiptomban, melyet egy, a spermiumot bizonyítottan gyengítő, akácból, mézből és datolyából készült keverékkel kentek be, mielőtt felhelyezték volna rendeltetési helyére. A római nők körében már ismert volt a mai pesszáriumok elődje, mely nem gumiból, hanem kemény bronzból készült: csak elképzelni tudjuk, mennyire fájdalmas lehetett a szex a használatával. Hasonlóképp, a szintén kezdetleges pesszáriumként alkalmazott csirkecsont sem garantált fájdalommentes együttlétet.

Jóval kényelmesebbnek számítottak a kezdetleges óvszerekhez hasonlóan háziállatok, főként kecskék beléből vagy nőstény jószágok hüvelyéből készült pesszáriumok, ezek sikerét bizonyítja, hogy évezredeken keresztül, a modern fogamzásgátló eszközök megjelenéséig alkalmaztak hasonlókat, a korai iszlám világban ugyanakkor kősót, szurkot és káposztát használtak hüvelykúpként a hölgyek.

Ólmos vizet ittak, és a citromkarikát tettek a vaginájukba a nők

A másik megközelítésmód, amely elsősorban a görögök és a rómaiak körében volt divatos, a növényi eredetű anyagok, természetes vegyületek spermagyilkos hatására esküdött: Arisztotelész szerint például egy fenyőtömjén, olíva- és cédrusolaj keverékéből készült, ólomkenőccsel vegyített folyadékkal érdemes megmosni, bekenni a nők hüvelyét szeretkezés előtt, illetve után, ha szeretnék megakadályozni a teherbe esést, a római nőgyógyász, Soranus pedig 40 különféle kombinációjú antibébi-elixírt készített gyógynövényekből.

Az ólom egyébként népszerűnek számított az ókori Hellászban és Rómában a babavárást elkerülni kívánó hölgyek körében, ugyanis azt hitték, fogyasztásával sterillé tehetik magukat: gyakran a kovácsok műhelyéből származó, ólommal szennyezett vizet ittak, nem sejtve, hogy rendkívül mérgező anyagot visznek a szervezetükbe, mely súlyos testi elváltozások kialakulásához, gyakran lassú halálhoz vezetett.

A „magzatelhajtó” hatású gyógynövények sokkal kevésbé voltak károsak az egészségre, nem véletlen, hogy a görögök és más népek asszonyai is nagyon szívesen fogyasztották őket: idetartozott a gránátalma, a fűzfa, az üröm, a csombormenta és a sárgarépához hasonló vadmurok, melyet a világ egyes részein, például Indiában máig használnak hasonló célra. A legnépszerűbbnek azonban egyértelműen a silphium nevű növény számított, melyet a görögök afrodiziákumként, gyógyászati és fogamzásgátlási célokra is alkalmaztak – a feljegyzések szerint a nők a növény magját fogyasztották nagy mennyiségben, ha nem szerettek volna teherbe esni. A silphium annyira keresett növény volt, hogy milliószám szedték és dolgozták fel, így idővel teljesen ki is pusztult – a tudósok a korabeli feljegyzések alapján csak találgatni tudnak, pontosan milyen és melyik növényről lehetett szó.

Létezik feljegyzés egy olaj és higany keverékéből készült szerről, melynek szájon át fogyasztását javasolták azoknak a nőknek, akik nem kívántak már gyereket szülni; az indiaiak pedig a pálmalevél és a vörös kréta keverékére esküdtek. Szintén évezredek óta ismeri az emberiség a citrom hímivarsejtölő hatását, a savanyú gyümölcsöt ezért mindkét fentebb vázolt módon alkalmazták a terhesség ellen az idők során: gyakran citromlével kenték, locsolták meg a hüvelyt, illetve citromszeleteket helyeztek pesszáriumként a méhszájra. Utóbbi módszer még a 18. században is divatban volt, életrajza szerint a legendás nőcsábász, Giacomo Casanova is alkalmazta szerelmi kalandjai során.

A grönlandiak a Holdtól óvták asszonyaikat

A naptármódszer, melynek lényege, hogy a menstruációs ciklushoz igazítják a nők a szexuális együttléteket, vagyis tartózkodnak a közösüléstől azokon a napokon, amikor nagyobb a teherbe esés lehetősége, szintén a történelem kezdetétől fogva ismert praktikának számított, de a görögök felismerték a szoptatás (tudományosan igazolt) fogamzásgátló hatását is kisgyerekes édesanyák esetében. Természetesen a babonák, népi hiedelmek sem maradhattak ki a kérdésből, Grönland őshonos népe például úgy gondolta, a Hold ejti teherbe a nőket, ezért a fiatal lányokat óva intették tőle, hogy túl sokat bámulják a titokzatos égitestet, a hölgyek pedig lefekvés előtt a kezükre köptek, majd szétkenték köpésüket a testükön, így óvva magukat a holdsugarak hatásától.

A középkor babonákkal mélyen átitatott világában gyakran Istenhez fohászkodtak a hölgyek, hogy elkerüljék a gyermekáldást, de a különböző amulettek is kelendőek voltak, elsősorban macskaherétől és öszvér fülzsírjától vártak védelmet a párok. Mivel az egyház mind a születésszabályozást, mind a terhességmegszakítást a keresztény dogmákkal ellentétesnek nyilvánította, és szigorúan üldözte, a fogamzásgátlási módszerek alapos visszaesést értek meg a középkor hosszú időszaka alatt.

A modern pesszárium és a tabletta forradalmat jelentett a nők számára

Az újkor, különösen az 1700-as és az 1800-as évek, az élet rengeteg területén hoztak forradalmi változásokat, ezalól a női (és a férfi-) fogamzásgátlás sem volt kivétel: a 19. század találmánya például a ma ismert hüvelyspirál, melynek kezdeti változatait aranyból és egyéb fémekből készítették, a méhnyakon keresztül helyezték a méhbe, használata pedig súlyos fertőzésekhez vagy akár meddőséghez is vezethetett. A 19–20. század fordulóján a gumiból készült szivacs számított a legdivatosabb méhen belüli fogamzásgátló eszköznek, a fogamzásgátlás legnagyobb úttörőjeként híressé vált brit nőgyógyászprofesszor, Marie Stopes pedig az 1920-as években kifejlesztette, és piacra dobta az első kémiai spermicid anyagokat tartalmazó, Prorace névre hallgató modern pesszáriumot.

Mellékesen jegyezzük meg, hogy a termék neve (Prorace, vagyis „Fajért”) megalkotója eugenika iránti megszállott rajongását fejezte ki, és Stopes később a hasonló elveket hangoztató Adolf Hitlerrel és a náci mozgalommal is baráti viszonyt ápolt, ezért az örökségét továbbvivő, világszerte nők szexuális felvilágosításával és egészségnevelésével foglalkozó szervezet néhány évvel ezelőtt névváltoztatással határolódott el a néhai orvostudós problémás nézeteitől.

A következő nagy mérföldkő a hormonális fogamzásgátló tabletta megjelenése volt, amely szexuális és társadalmi forradalmat indított el a 20. század második felében: az osztrák Ludwig Haberlant ötlete nyomán Carl Djerassi bolgár–amerikai vegyész 1951-ben mesterséges női nemi hormont állított elő a fogamzás megállításának céljára, 9 évvel később pedig létrehozta a világ első antibébi-piruláját. Az Enovid névre keresztelt tabletta az Egyesült Államokban és Európában is óriási vitákat generált, hamarosan azonban újabb és újabb hasonló pirulák kerültek a piacra világszerte: a fogamzásgátló tabletta a női szabadság jelképe lett, a nők ettől fogva maguk dönthettek arról, szeretnének-e teherbe esni, és félelem nélkül élvezhették a szexuális együttléteket.

Napjainkban világszerte több mint százmillió nő használ efféle tablettákat, melyek biztonságos, korszerű és csaknem 100 százalékos hatásfokú megoldást kínálnak az ókor óta ismert nagy dilemmára.