NDK szökések hőlégballon berlini fal

Az 1961 augusztusában felhúzott, kezdetben egy árokkal kiegészített szögesdrót kerítésből álló fal az NDK hivatalos propagandája szerint „a fasiszta elemek beszivárgásától” védte a kommunista államot. Valójában az ország vezetése a tömeges nyugatra vándorlást próbálta megakadályozni, hiszen akkoriban már havi 30 ezer ember hagyta ott Kelet-Berlint. A szigorúan őrzött fal 28 éves története során 128 személy vesztette életét, miközben megpróbált átjutni a kettéosztott város nyugati felére – legalábbis a hivatalos statisztikák ennyit vallanak be –, egyeseknek azonban, gyakran saját leleményességüknek hála, sikerült a merész manőver.

Átautózott a sorompó alatt

A szerencsések közé tartozik az osztrák Heinz Meixler, aki 1963 májusában szerelmét és leendő anyósát menekítette ki az NDK-ból, egészen bravúros ötlettel: Nyugat-Berlinben bérelt egy alacsony fekvésű, Austin-Healey Sprite márkájú, piros kabrió sportautót, melynek szélvédő nélkül csupán 90 centiméter volt a magassága, vagyis át lehetett vele hajtani a határsorompó alatt. A leleményes férfi levágta a kocsi szélvédőjét, és a biztonság kedvéért a kerekekből is kiengedett egy kis levegőt, majd a két nőt elbújtatva a szűk hátsó részen, illetve a csomagtartóban, elindult a Checkpoint Charlie (vagyis pontosabban a vele szemben lévő szovjet ellenőrzőpont) felé.

Miután megmutatta az őrnek a papírjait, az a vámhoz küldte Meixlert, ő azonban gázt adott és elhajtott a meglepett személyzet mellett: mire a határőrök gépfegyverükhöz nyúltak, a férfi és két utasa már a határ túloldalán voltak, a hasonlóan ledöbbent amerikai őrség színe előtt. „Most már összeházasodhatunk” – közölte Meixler barátnőjével, Margaretével, amikor biztonságban tudták magukat.

Az artista legveszélyesebb mutatványa

1962 decemberében Horst Klein cirkuszi artista, akit kommunistaellenes nézetei miatt eltiltottak a szerepléstől, szintén úgy döntött, megpróbálkozik a szökéssel, és ehhez saját trapézművészi képességeit hívta segítségül. Kifeszített egy kötélpályát a fal felett húzódó, használaton kívüli villanyvezetékre, és élete legveszélyesebb mutatványát végrehajtva átsétált a túloldalra. A keze érzéketlenné fagyott a téli hidegben, átérve a nyugati oldalra pedig olyan szerencsétlenül esett, hogy mindkét karját eltörte, de sikerrel megérkezett az NSZK-ba.

A történet mégsem végződött boldogan: Klein keleten maradt felesége levélben követelte az artistától, hogy őt is menekítse nyugatra, és amikor a férfi végül beadta a derekát és megpróbált visszaszökni a falon át, a határőrök elfogták, a bíróság pedig 30 hónap kényszermunkára ítélte.

Gumimatrac, kötélpálya, sárkányrepülő

1983-ban egy íjászatban jártas férfi, Holger Bethke felmászott az egyik legmagasabb kelet-berlini épület tetejére, majd nyílpuska és a saját maga építette 200 méteres kötélpálya segítségével átsiklott a határ felett a nyugati oldalra. Ott már várt rá az öccse, Ingo, aki néhány évvel korábban szintén kalandos úton jutott nyugatra: egy felfújható gumimatraccal kelt át a Berlin északi részén folyó Elbán.

A harmadik testvért, Egbertet még ennél is merészebb módszerrel menekítették ki Kelet-Berlinből: két bátyja tanfolyamokon megtanult repülni, majd szovjet katonának álcázva magukat átcsempésztek a határon két sárkányrepülőt. A megfelelő pillanatban, az éjszaka leple alatt felvették a Treptow-parkban, egy bokorban elbújt Egbertet és átrepültek a határ felett (az egyik repülőn vitték a megszöktetett testvért, a másik a biztonságra ügyelt), egyenesen a Reichstag előtti téren landolva Nyugat-Berlinben.

Az álöltözet ötlete másnak is eszébe jutott: 1986-ban egy 48 éves, még a fal megépítése előtt nyugatról átköltözött férfi, Heinz Braun eszelte ki, hogy a határőröket átverve jut át az NSZK-ba, miután visszatérési kérelmét folyamatosan elutasították. Braun, aki korábban hét évet ült börtönben agitáció miatt (keletnémet fiatalokat buzdított, hogy szökjenek át nyugatra), átfestette Lada autóját, hogy szolgálati járműnek nézzen ki, szovjet egyenruhát öltött, és beültetett maga mellé három kirakati próbababát, szintén katonának öltöztetve. A terv sikerült, a határőrök lelkesen integettek az álkatonának és a három műanyagból készült, de messziről hús-vér embernek látszó társának.

A kocsma vendégei mentették meg a fennakadt tankvezetőt

Nem mindenki tervezett ennyire előrelátóan: Wolfgang Engels határőr, aki korábban részt vett a fal megépítésében, 1963 áprilisában különösebb megfontolás vagy lacafacázás nélkül beült egy tankba, és nekirontott az akkor már betonelemekből álló kettős falnak. Az első részen sikeresen átjutott, a második betonfal azonban megakadályozta a páncélautó továbbhaladását. Ekkor hősünk kimászott a fal két oldala közé szorult járműből, azonban fennakadt a szögesdróton, a keletnémet őrök pedig sorozni kezdték őt gépfegyverükkel, és kétszer el is találták, a dereka táján sérült meg.

A fennakadt dezertőr végül nem várt helyről kapott segítséget: egy közeli nyugat-berlini kocsma vendégei hallották a kiabálásokat és a lövéseket, Engelshez siettek és kiszabadították a fal fogságából. A férfi később azt mesélte, amikor feleszmélt a sokkból és meglátta a sok nyugati italt a polcokon, tudta, hogy grandiózus és igen botor kísérlete sikerrel járt.

Hőlégballonnal repültek nyugatra

A leghíresebb szökési történet – melyből 1982-ben és 2018-ban játékfilm is készült – két gyári kolléga és barát, Günter Wetzel és Hans Peter Strelzyk nevéhez fűződik, akik 1979 szeptemberében családjaikkal együtt saját maguk eszkábálta hőlégballonnal repültek át a türingiai–bajor határ felett a keletnémet Pössneck közelében. A kőműves Wetzel és a villanyszerelő, korábban repülőgépészként dolgozó Strelzyk régóta tervezték, hogy nyugatra szöknek: eredetileg helikopterrel akartak nekivágni az útnak, de rájöttek, hogy egy efféle jármű megépítése jócskán meghaladná képességeiket és a rendelkezésükre álló erőforrásokat.

Végül a hőlégballon mellett döntöttek, melynek ötletét később mindkét férfi saját magának tulajdonította: Wetzel elmondása szerint egy nyugaton élő sógornőjétől kapott újságban olvasott az új-mexikói Albuquerque-ben rendezett hőlégballon-fesztiválról, ekkor született meg benne a nagy terv, míg Strelzyk azt állította, a tévében látott egy ismeretterjesztő filmet a ballonokról. Akármelyik verzió is igaz, a két jó barát hamarosan munkához látott: mivel családtagjaikat is magukkal akarták vinni, egy olyan nagy méretű légi járművet kellett építeniük, amely gond nélkül képes nyolc személyt (a két férfit, feleségeiket és négy gyereket) elszállítani.

Többször is kudarcot vallottak, mégsem adták fel

Wetzel és Strelzyk közösen tervezte meg a felhajtóerőt biztosító propán-bután égőt, a ballont pedig feleségeik varrták össze a rendelkezésre álló ruhaszövetekből. Az első tesztre 1978 áprilisában került sor a határtól tíz kilométerre eső, kellően kies erdőben, azonban a kísérlet teljes kudarcba fulladt: a járműben még annyi erő sem volt, hogy felszálljon, a ballonhoz használt szövetanyag ugyanis a vártnál sokkal gyorsabban eresztette ki magából a forró levegőt.

A két barát azonban nem adta fel: újratervezték a szerkezetet, a következő ballont már jóval szívósabb, műszálas anyagból rakták össze, az égőt is feljavították és a méretét is megnövelték: 4200 köbméteres térfogatával Európa addigi legnagyobb hőlégballonja lett belőle. A következő év júliusában Wetzel és Strelzyk ismét elérkezettnek látta az időt a szökéshez: ugyan most már sikerült a levegőbe emelkedniük, igyekezetük ismét kudarcot vallott. A rossz időjárási viszonyok miatt a ballon elsodródott a tervezett útvonalról és a határ keleti oldalán ért földet. A családoknak szerencsére sikerült épségben és észrevétlenül kikászálódniuk belőle és megúszniuk a kalandot.

„Nyugaton vagyunk?”

A leleményes disszidensjelöltek még ekkor sem adták fel, két hónappal később újra megpróbálkoztak: a szeptember 16-ra virradó éjszakára az időjárás-jelentés heves északi szelet jelzett, ami épp ideálisnak tűnt a vakmerő út végrehajtásához. Hajnali 1:30-kor a családok megérkeztek az erdőbe, a ballon felfújásához mindössze tíz percre, forró levegővel való megtöltéséhez pedig háromra volt szükségük. Azonban már az induláskor majdnem katasztrófa történt: a ballon tüzet fogott – de szerencsére még időben sikerült eloltani. A felemelkedő ballon utasai fényszórókat pillantottak meg az éjszakai égbolton, azonban mire az autók a helyszínre érhettek volna, a két család már 2600 méteres magasságban járt.

A nyolc szökevény 28 feszült és lélegzetelállító percet töltött a levegőben: amikor elfogyott a gáz és kihunyt a láng, a ballon leereszkedett, ezúttal azonban az északi szélnek köszönhetően szerencsés helyen értek földet. Amikor a két férfi óvatosan körülkémlelt az erdős környéken, egy bajor rendőrjárőrbe futottak: „Nyugaton vagyunk?” – volt az első kérdésük.

A nyugatnémet Stern hetilap megvásárolta a sztori kizárólagos jogait, a médiavisszhang következtében pedig az ügy a határ mindkét oldalán erős hullámokat kavart: az NDK-ban szigorították a határőrséget, betiltották a ballon készítéséhez szükséges szövet árusítását, a propán-bután palackok vásárlása pedig engedélykötelessé vált. Strelzyk testvérét, Erichet és feleségét a keletnémet államvédelmi szerv, a Stasi szökéshez való segítségnyújtás vádjával letartóztatta, és két és fél év börtönre ítélte, de az Amnesty International közbenjárására végül szabadon engedték őket.

Kémkedtek utánuk a keletnémet hatóságok

A hatóságok Strelzyk egyik barátját, Jürgen Diert is letartóztatták hasonló vádpontokkal. Ő csak 1982-ben szabadult amnesztiával, sőt hamarosan nyugatra is utazhatott. Strelczyk, aki időközben villamossági szaküzletet és tévészervizt nyitott a bajorországi Bad Kissingenben, örömmel fogadta és azonnal alkalmazta kiszabadult barátját. Fogalma sem volt róla, hogy a szabadulás ára a beszervezés volt: Dier a Stasi ügynöke lett, és hosszasan jelentett alkalmazójáról, beleértve a magánéletét és intim ügyeit is, míg végül – szintén felsőbb utasításra – hathatósan hozzájárult a bolt csődbe meneteléhez.

Később, amikor Peter és felesége, Doris átnézhették a róluk készült, hét dossziét megtöltő aktákat, döbbenten vették észre, hogy nemcsak Dier, de a férfi nővére és fivére is megfigyelte őket. A Strelczyk család a rájuk leselkedő Stasi-ügynökök elől Svájcba települt át, és csak a német újraegyesítés után tért haza és költözött vissza az egykori keletnémet városba, Pössneckbe. 1999-ben a házaspár könyvben dolgozta fel a hihetetlen menekülés történetét, melynek zárlatában egyértelmű igennel felelnek a kérdésre, vajon mai tapasztalataik birtokában is vállalkoznának-e a kockázatos szökésre. Peter Strelczyk hosszú betegség után, 74 éves korában hunyt el 2017-ben.

Ma is megtekinthető a legendás hőlégballon

Míg Strelczyk a média kereszttüzében maradt, barátja, az autószerelőként elhelyezkedett Günter Wetzel szándékosan kerülte a nyilvánosságot, mint mondta, „normális életet akar élni”, ezért a két család nem is igen érintkezett egymással a menekülést követően. A Stasi persze őt is megfigyelte, és többször próbálta sikertelenül rávenni, hogy térjen vissza az NDK-ba. A ma 66 éves férfi családjával továbbra is Bajorországban él, szakértőként segítette a 2018-as filmfeldolgozás készítőit.

Az eredeti hőlégballon 2017-től rekonstruált állapotban megtekinthető a regensburgi Bajor Történelmi Múzeumban, a gondola és a ballon anyagának tíz csíkja pedig, melyeket az utasok ajándékoztak a leszállásuk helyszínéül szolgáló Naila városkának, a berlini Falmúzeumban található. Az ereklyék iránt egy brit múzeum és egy amerikai milliárdos is érdeklődött, a bajor település vezetői azonban úgy gondolták, a ma már egységes német fővárost illetik.