marcel marceau pantomim bohóc komikus franciaország holokauszt második világháború francia ellenállás zsidó embermentés történelem

Unokatestvére szervezte be az ellenállási mozgalomba

Hősünk Marcel Mangel néven látta meg a napvilágot Strasbourgban, 1923-ban, lengyel zsidó bevándorlók gyermekeként, akik a jobb élet lehetősége miatt hagyták el hazájukat, és telepedtek le Franciaországban. Gyerekként Marcel édesapja kóser hentesüzletében dolgozott segédként, szabadidejében pedig a helyi mozi székeit koptatta, ahol elbűvölte őt Charlie Chaplin, Buster Keaton, Stan és Pan néma komédiája: arról álmodott, hogy egy napon ő is filmekben fog csetleni-botlani, mint példaképei, és hamarosan osztálytársait, barátait kezdte szórakoztatni különböző vicces karakterek eljátszásával.

Franciaország német megszállásakor a család Limoges-ba menekült az üldöztetés elől, de Marcel apját letartóztatták, és deportálták, az auschwitzi lágerben veszítette életét; a család többi tagja viszont szerencsésen átvészelte a vészkorszakot. Marcel unokatestvére, Georges Loinger beszélte rá a 18 éves fiút és bátyját, Alaint, hogy csatlakozzanak az ellenállási mozgalomhoz, melynek egyik, zsidó gyerekek mentésével foglalkozó csoportját ő maga vezette – a két testvér ekkor vette fel álnévként a Marceau nevet, François Séverin Marceau-Desgraviers, a francia forradalom egyik tábornoka után.

Egy teljes árvaházat menekítettek ki a megszállt országból

Loinger csoportja összesen legalább 350 gyereket mentett meg az üldöztetéstől és a biztos haláltól, többek között Marcel komikusi és mozgásművészi tehetségének köszönhetően, ami rendkívül hasznosnak bizonyult az efféle küldetések során. A néma komédia későbbi világsztárja ekkor próbálkozott először a pantomim művészetével: játékával megnyugtatta és csendre intette a gyerekeket, akiket az ellenállók Svájcba menekítettek. A kicsik azt hitték, csak egy kellemes kiránduláson vesznek részt, nyaralni mennek a svájci határhoz, és eszükbe sem jutott, hogy életveszélyes vállalkozásban vesznek részt, ahol bármikor rajtuk üthet az ellenség.

Egy alkalommal Marceau és társai cserkésznek öltözve evakuálták egy kelet-franciaországi zsidó árvaház lakóit – akikre szintén cserkészegyenruhát húztak –, háromszor téve meg a veszélyes utat oda-vissza az Alpokba a svájci határhoz, hogy mind a 70 gyereket biztonságban tudhassák. A csoport gyakran folyamodott különféle cselekhez, például miután megtudták, hogy a német katonák ódzkodnak a majonézes szendvicstől, nehogy összemaszatolódjon a ruhájuk, alaposan megkent szendvicsekbe rejtették el a gyerekek hamis azonosító igazolványait. A svájci határhoz érve gyakran labdázni kezdtek a gyerekekkel: szándékosan átdobták, átrúgták a labdát a határon, a kicsik utánaeredtek, a túloldalon pedig már várták őket az emberek, akik további sorsukról gondoskodtak.

A fiatal komikusjelölt utánzótehetségével egyszer a saját életét is megmentette: amikor 1944-ben egy német egység rajtaütött Marceau-n, ő úgy tett, mintha egy francia katonai alakulat előreküldött felderítője lenne, mire a németek – akik már visszavonulóban voltak az országból – inkább elmenekültek, mintsem találkozzanak a nagyobb létszámú és jobb állapotban lévő (de valójában fiktív) ellenséggel.

Az amerikai katonáknak adta első hivatalos fellépését

Párizs felszabadítása után Marceau csatlakozott a Charles de Gaulle tábornok által szervezett francia szabadcsapatokhoz, ahol gyorsan híre ment tehetségének, mellyel katonatársait szórakoztatta: nemsokára már 3000 amerikai katona előtt léphetett fel, később büszkén mesélte, hogy művészetéről az első kritikát az Államok hadseregének lapja, a Stars and Stripes közölte. A pantomim mellett, mivel anyanyelvén kívül angolul és németül is kiválóan beszélt, összekötőként szolgált a francia egységek és a George S. Patton tábornok vezette 3. amerikai hadsereg között.

A háború lezárultával hősünk végre teljes idejét a pantomimnak szentelhette: 1945-ben felvételt nyert a párizsi Sarah Bernhardt Színház tanodájába, két évvel később pedig létrehozta saját társulatát, és megalkotta Chaplin ihletésére született ikonikus karakterét, Bip bohócot, aki csíkos matrózfelsőjével és viharverte kalapjával bárki számára azonnal felismerhető és beazonosítható figurává vált. Marceau egy csapásra újraélesztette a pantomim már-már kihaltnak hitt műfaját, melyet ő a csend művészetének nevezett, és évtizedeken át a világ legjelentősebb színházaiban szórakoztatta telt házzal a közönséget, még Michael Jackson híres „moonwalk” táncmozdulatait is bevallottan a francia pantomimlegenda művészete inspirálta.

A színház mellett olykor filmes munkákat is vállalt, epizódszerepben felbukkant például az 1968-as hírhedt szex-sci-fiben, a Barbarellában, és önmagát alakítva Mel Brooks 1976-os komédiája, a Hollywoodot kifigurázó Bombasiker egyik jelenetében. Utóbbi alkotás érdekessége, hogy modern némafilmként a szereplők egyike sem szólal meg a cselekmény során, kivéve a pantomimes Marceau-t, aki egyetlen szóval – „Nem!” – reagál a filmbeli rendező szerepajánlatára.

A holokauszt idején mutatott hősiességéért 2001-ben Marceau megkapta a Raoul Wallenberg Érmet, az átadó ünnepségen hosszú beszéd helyett mindössze annyit mondott: „sose engedj egy pantomimest megszólalni, mert nem bírja majd abbahagyni”. A legendás művész – és embermentő – 2007. szeptember 22-én, az egyik legnagyobb zsidó ünnep, jom kippur napján hunyt el a nyugat-franciaországi Cahors-ban, 84 éves korában – földi maradványait Párizs leghíresebb művésztemetőjében, a Père Lachaise-ben helyezték örök nyugalomra.