Tudod, mi a közös a lámában és az emberben?

Az újvilági tevefélék családjának legnagyobb termetű képviselője, a láma Dél-Amerika bozótos-füves területein érzi otthon magát, különösen az Andokban, ahol mindig is a legfontosabb teherhordó alkalmatosságnak számított.

A lámák alapvetően jó természetű, barátságos lények, simán beilleszkednek például egy kecske- vagy juhnyájba, és hősiesen védelmezik azt a rájuk leselkedő ragadozókkal szemben. Emellett igen intelligensek, akár 1-5 ismétléssel képesek elsajátítani új dolgokat, és gazdájuktól kapott szeretetért, gondoskodásért ugyanolyan hálásak tudnak lenni, mint a kutyák. És az tudtad, hogy terápiás állatként is alkalmazzák a lámákat?

Na jó, a legtöbb teveféléhez hasonlóan a lámák is tudnak csökönyösek lenni, de ezt többnyire nem oktalanul teszik: például ha a terhüket már túl nehéznek érzik, hirtelen megállnak vagy ott helyben lefekszenek. Néha úgy mutatják ki nemtetszésüket, hogy gyomrukból bűzös folyadékot öklendeznek fel, amit aztán elképesztő pontossággal egyenesen gondozójuk arcába köpnek. Ami pedig a vokális repertoárjukat illeti, a zümmögés, a sipákolás, a nyüszítés, a nyerítés, a krákogás, a röfögés, a károgás, a csattogás, a mekegés csak néhány azon hangok tárháza közül, amelyekkel különféle helyzetekben megnyilvánulnak: 

A szűk rokonság

Dél-Amerikában a lámák négy változatával találkozhatunk. A láma és az alpaka háziállatok, a vikunya és a guanakó viszont a szabad természetben, vadon élnek. A láma és az alpaka a guanakó leszármazottjai, bár elképzelhető, hogy az alpaka a vikunyától származik. Ezek a legfőbb különbségek a négy faj között: 

• Láma (Lama glama): nagy szemek, hosszú szempillák és hegyes fülek jellemzik, hosszú szálú, tömött gyapja van, amely a fején, a nyakán és a lábain rövidebbre nő. 
• Alpaka (Vicugna pacos): hosszú, tömött bundájával remekül alkalmazkodott a hegyvidéki életmód követelményeihez: finom szálú gyapja értékesebb, mint a lámáé. 
• Guanakó (Lama guanicoe): kecses állat, a nyaka hosszú, a szőre bolyhos és vörösesbarna. Ő a legelterjedtebb vadon élő teveféle. 
• Vikunya (Vicugna vicugna): kisebb és kecsesebb, mint a láma, a feje rövidebb, a fülei hosszabbak, a vállától a szügyéig fehér színű, hosszú sörény díszíti. 

A lámák is lehetnek cukorbetegek 

A többi teveféléhez hasonlóan a láma is összetett gyomorral rendelkező kérődző: táplálékát visszaöklendezi és másodszor is jól megrágja, így a szívós, rostos növényekben rejlő tápanyagok nagyobb hányadát képes hasznosítani. Ami az étrendjét illeti, igen egyszerű, szegényes tápértékű koszton is megél. Főként füveket és egyéb lágyszárú növényeket fogyaszt, de szívesen legeli a bokrokat, a zuzmót és más magashegyi növényeket is.

És mivel elegendő számára az a folyadékmennyiség, amit a tápláléknövények tartalmaznak, több napig is elviseli a vízhiányt. Annak ellenére, hogy az emésztőrendszerük felépítése jelentősen eltér a miénktől, a tevefélék, így a lámák és alpakák is lehetnek inzulinrezisztensek, a metabolizmusuk ugyanis nagyon is hasonlít az emberére. Az Oklahoma Állami Egyetem Állatorvosi Főiskolájának kutatói azt vizsgálták, hogy a lámák és alpakák szervezetében működő inkretinek (a metabolikus hormonok csoportja, amelyek étkezés után szabadulnak fel és stimulálják a vércukorszint csökkenését) miként befolyásolják az állatok anyagcseréjét. Mint kiderült, a lámáknál és az alpakáknál gyakori inzulinrezisztencia az inkretintermelődés csökkenésére vezethető vissza. Mindazonáltal az inzulinrezisztens lámáknál nem alakulnak ki olyan életminőséget rontó panaszok, mint a cukorbeteg embereknél – feltehetően eltérő felépítésű emésztőrendszerüknek és egyszerű étrendjüknek köszönhetően.

Ha érdekelnek a természet csodái, olvasd el sorozatunk előző részét is!