1300 éve nyitott meg, és azóta is működik: ez a világ legrégebbi hotele

GettyImages-1932076056
Olvasási idő kb. 5 perc

Lélegzetelállító természeti csodák veszik körül a világ legrégebbi hotelét. A japán Nishiyama Onsen Keiunkan bő 1300 éve várja falai között a pihenni vágyókat. Akár te is foglalhatsz benne szobát.

A szálloda még 705-ben nyitott meg, s nem, nem hagytunk le egy számot az évszámból. 52 generáció óta ugyanaz a család működteti, a Bookingon ráadásul meglehetősen kedvező áron, mintegy 190 ezer forintnak megfelelő helyi valutáért foglalhatunk két fő részére egy éjszakát. 

Ha egy vérbeli, ősi rjokanban, azaz tradicionális japán fogadóban hajtanánk álomra a fejünket az egyik legszebb hegy közvetlen közelében, forrásoktól körülvéve, nem is találhatnánk megfelelőbb helyet hozzá, mint a Nishiyama Onsen Keiunkant, mely több mint 1300 éve áll nyitva a megfáradt vándorok előtt.

Bár többször újjáépítették, alapja, funkciói és tulajdonosa is ugyanaz: ez a világ legrégebbi hotele
Bár többször újjáépítették, alapja, funkciói és tulajdonosa is ugyanaz: ez a világ legrégebbi hoteleThomasFluegge / Getty Images Hungary

A legősibb hotel Japánban található

A végileg legrégebb óta működő szállodáját Fujiwara Mahito építtette még 705-ben. A szálló egy aprócska városban, Hayakawában található, a Yamanashi prefektúra szélén, közel másfél évezrede ugyanaz a család működteti. 2011-ben a Guiness Rekordok Könyve hivatalosan is elismerte elsőségét. A szálloda egy úgynevezett rjokan, mely már önmagában a japán hagyományok esszenciája. A meleg vizű forrásokban dúskáló hegyek legszebb kilátást kínáló szegletében számtalan hasonló vendégfogadót találunk. Nemcsak szállást és kellemes fürdőzési lehetőséget kínálnak, de a japán hagyományokkal is testközelségbe kerülhetünk. Földre fektetett tatamikon alhatunk, megtapasztalhatjuk a tradicionális teaszertartást.

Az első rjokanokat a buddhista szerzetesek hozták létre annak érdekében, hogy a zarándokok megfelelő körülmények között pihenhessenek út közben. Mind közel ugyanakkor, a 700-as évek elején nyitottak. Az azonban meglehetősen ritkaságszámba ment, hogy még több mint ezer év után is változatlanul nyitva tartsanak. 

Meleg vízű források felett japán tradíció
Meleg vízű források felett japán tradícióSyuzo Tsushima / 500px / Getty Images Hungary

Bárki foglalhat itt szállást, de ez nem mindig volt így

Pár száz évvel később már nem csak az utazó szerzetesek számára, hanem a közembereknek is lehetőségük nyílt szobát foglalni bennük, így váltak egyre elterjedtebbé. A jelenlegi japán császár, Naruhito is kipróbálta már a szobák egyikét. 

A Nishiyama Onsen Keiunkan a többi rjokanhoz hasonlóan meleg vizes források fölé épült, távol a nagyvárosi nyüzsgéstől. Az utolsó, nagyobb felújításra 1997-ben került sor, de továbbra is a régi, japán világot idézi. A vendégeknek le kell venniük a cipőiket az ajtóban, mindenki kap hagyományos köntöst, és aludni is a földre terített futonokon kell. A sok év alatt számtalan vendég megszállt már itt, politikusoktól a szamurájokig. Az interneten is foglalhatunk szállást a szobákba, a legtöbb turista pozitív véleménnyel van a hagyományos szállodáról. 

Nyáron és télen is lenyűgöző látvány
Nyáron és télen is lenyűgöző látványsdlgzps / Getty Images Hungary

A Nishiyama Onsen Keiunkan története során többször is kényszerű átalakításon esett át, a szálloda főépületének háromszor is költöznie kellett. 1909-ben és 1916-ban is egy-egy óriási tűzvész pusztította el részben, 1925-ben egy nagy szikla tette tönkre a rjokan egyik épületét, 1982-ben pedig egy tájfun végzett pusztítást benne.

A meleg vizű források is csábítóak, nem csak a tradíció

Az 5 csillagos szálloda szabadon áramló, meleg vizes források fölé épült, minden szobához tartozik vízkapcsolat is, nemcsak az úszómedencékben és a fürdőkben, de még a zuhanyban is termálvíz van. 

A szállodában összesen 37 hagyományos japán stílusú, három részre tagolt szoba van. A szálló területén hat termálforrás,négy kültéri és kettő benti található, a padlók helyi kőből, a fürdők mind fából készültek. A hagyományos külsőségeket a modern világ minden kényelmi szolgáltatása egészíti ki, kezdve azzal, hogy a legközelebbi állomásról, Minoburól közvetlen szállodai járat visz a helyszínre, egészen a minden szobában elérhető wifikapcsolatig és a legmodernebb karaokeberendezésekig. Ha pedig eltekintünk attól a ténytől, hogy a felkelő nap országáig valamiként el kell jutnunk, s csak a szobafoglalás árát nézzük, meglehetősen baráti összegért szállhatunk meg a világ legrégebbi hotelében egy-egy éjszakára. 

Ha vonz a japán kultúra és történelem, ide kattintva megismerkedhetsz egy vérbeli japán feminista történetével is, aki nélkül az ország ma nem lenne az, ami. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években

Ma más látvány fogad, mint amit 1926-ban láttál volna egy konditeremben. Ezt is most meg is mutatjuk.

március 18., 07:00

  • világom
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában

A szakembereket is meglepte, hogy ilyen nagy területet érint a veszélyes mérgezés.

március 18., 09:36

  • világom
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől

Ajándékba adták, most visszakövetelnék Amerika legfontosabb jelképét.

március 17., 12:10

  • világom
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben

Több száz dinoszauruszt rejt a föld Hunyad megyében, ráadásul több, eddig még soha fel nem fedezett fajt is találtak.

március 18., 05:46

  • világom
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül

Több mint tízmillió ember maradt áramszolgáltatás nélkül, és az egész ország sötétségbe borult – immár negyedszerre.

március 17., 13:40

  • világom
Tengerbe omlott a várkastély: döbbenetes látványt nyújt a szikla szélén az épület
Tengerbe omlott a várkastély: döbbenetes látványt nyújt a szikla szélén az épület

Éppen előnye vált hátrányává a tengerre néző, csodás panorámájú ír várkastélynak.

tegnap, 18:30

  • világom
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön

Hiába térhetnek ma éjjel vissza a Földre, közel sem értek még véget a két asztronauta megpróbáltatásai.

március 18., 07:26

  • világom
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire

Elpusztította egy katasztrófa az olasz szellemvárost, mégis laknak benne még ma is. Tudd meg, hogyan lehetséges ez!

március 17., 16:00

  • világom
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot

Térképen is látható, hol lép életbe a zárlat a fertőzés miatt.

március 17., 12:40

  • világom
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol

Súlyos dologgal vádolja elődjét Donald Trump, azt állítja, nem Joe Biden írt alá több fontos elnöki döntést.

március 18., 08:35

  • világom
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva

Egy kutató e-mailben kért segítséget, miután kollégája állítólag bántalmazta és rettegésben tartja a többieket: a fenyegetés elől nem menekülhetnek.

március 18., 11:40

  • világom
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete

Sokakat régóta izgat, milyen lehet a világ egyik legérdekesebb formájú épületének a belső elrendezése. Most végre te is beleláthatsz.

március 15., 09:06

  • világom
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók

Vulkanológus professzorral jártunk utána, mi zajlik jelenleg a föld alatt valójában.

március 17., 08:50

  • világom
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg

Az állandó orvosi felügyelet és betegsége dacára Ferenc pápa nem mondta le a találkozót Károly királlyal és Kamillával.

március 18., 10:36

  • világom
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban

A recski munkatáborból egyedül Michnay Gyulának sikerült Nyugatra szöknie: négykézláb tapogatózva kerülgette a taposóaknákat.

március 15., 08:50

  • világom
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket

Bár nálunk szokatlan, ebben az országban bizonyos ételekhez adva nagyon is kedvelt e bogarak nedűje.

március 18., 14:00

  • világom
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban

A telefonhívások elemzése után kiderült, hogy Gene Hackman felesége nem abban az időpontban halt meg, amit eddig feltételeztek.

március 18., 12:40

  • világom
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester

Egy falu polgármestere megtiltotta, hogy bárki beteg legyen. Súlyos oka volt rá.

március 15., 13:36

  • világom
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak

Miközben Donald Trump amerikai elnök súlyos vámokat jelentett be Európával szemben, a háttérben kért is valamit több uniós országtól.

március 17., 11:10

  • világom
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták

Megható felvételek láttak napvilágot, amikor a két űrben rekedt asztronauta megölelte váltótársaikat a súlytalanságban.

március 17., 09:35

  • világom
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most

Ferenc pápa vasárnap más papokkal misézett, a fotó utána készült róla a kórházi kápolnában.

március 17., 08:36

  • világom
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát

A vikingek és a feltehetően magyar származású férfi már Kolumbusz előtt 500 évvel partra léphetett az amerikai kontinensen.

március 16., 19:00

  • világom
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka

Ismert a technológia, elképzelni mégis nehéz a velencei építészetet. Ez a kép most segít: így néz ki a víz alatt a város.

március 15., 16:45

  • világom
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne

Ma már életveszélyes volna ezekkel a jelzésekkel tájékozódnia a repülőknek.

március 16., 19:30

  • világom
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó

A sós víz és a különleges éghajlat együtt teszi, hogy ez a tó ilyen egyedülállóan néz ki.

március 17., 06:30

  • világom
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne

Az utcán is szinte enni lehetne a földről, annyira tiszta.

március 16., 08:50

  • világom
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban

Rettenetes körülmények között keresték az értékes fémet a gyors meggazdagodásról álmodó aranyásók.

március 17., 07:00

  • világom
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny

A Loch Ness-i szörnyet sokan szeretnék látni, kutatók most megmondták, mikor érdemes próbálkozni.

március 15., 14:00

  • világom
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot

Többfogásos menüvel kínálták a rabokat a világ leghírhedtebb börtönében.

március 16., 13:36

  • világom
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik

Hihetetlen, hogy mivé lett az országút e szakasza.

március 15., 18:30

Ezt olvastad már?

Érdekességek