Az űrverseny a hidegháború idején kezdődött, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió igyekezett bebizonyítani technológiai fölényét az űrkutatásban. 1957-ben a Szovjetunió indította útjára a világ első mesterséges műholdját, a Szputnyik-1-et, ezt követte Jurij Gagarin, az első ember az űrben, majd az amerikai Apollo-program, amely 1969-ben a Holdra juttatta Neil Armstrongot és Buzz Aldrint. Az űrverseny nagyban hozzájárult a modern űrkutatás fejlődéséhez. Most viszont azt látjuk, hogy korábbi rivális nemzetek fognak össze egy közös Hold-projekt kapcsán, egy erőmű megépítésében – adta hírül az Economic Times.
A Hold-kolóniának saját erőműve lenne
Az emberiség régóta álmodozik arról, hogy a Holdon kolóniákat hozzon létre. Már az 1960-as években, az Apollo-küldetések idején felvetődött az ötlet, ám a technológia és a költségek miatt a megvalósítás ekkor még nem volt reális. Az elmúlt évtizedekben azonban új lendületet kapott a tervezés: a NASA amerikai űrügynökség már konkrét terveket dolgozott ki olyan támaszpontok létrehozására, amelyek kutatóbázisként, nyersanyag-kitermelő telephelyként és hosszú távon az emberi túlélés zálogaként szolgálhatnak.
Ezek a kolóniák nemcsak azért fontosak, mert közelebb hozhatják a Marsra vagy más bolygókra való utazást, hanem mert lehetőséget adnak a Föld erőforrásainak kiegészítésére, és védelmi bázisként is szolgálhatnak. Emellett a holdi kolóniák biztonsági tartalékot is jelenthetnek, ha valaha olyan globális katasztrófa érné világunkat, amely lakhatatlanná tenné a bolygót. Ráadásul az „odafönt” megvalósuló fejlesztések a technológiai innovációk gyorsítását is elősegítik, amit vissza tudunk forgatni a földi életbe.
Ezért van szükség atomerőműre a Holdon
Az első lépések közt szerepel a Holdon található jégkészletek felkutatása, amelyek vízforrást és rakétaüzemanyagot biztosítanának. Ehhez az eredeti elképzelések szerint a telepesek olyan megújuló energiaforrásokat használnának, mint a napelemek, hogy fenntartsák a bázis működését. Ám a tudósok hamar rájöttek, hogy a hosszú, akár két hétig tartó holdi éjszakák miatt a napenergia nem lenne mindig elegendő. Ezért elővették egy atomerőmű építésének a tervét, amely stabil és folyamatos energiaellátást biztosítana. Az ilyen típusú erőművek képesek lennének ellátni a kolóniákat elegendő energiával a bázisok fenntartásához, valamint a hosszabb űrmissziókhoz is.
Eddig az Egyesült Államok állt az ilyen irányú kutatások élén, mostanra viszont úgy tűnik, hogy az űrversenyben ismét mások veszik át az elsőséget, ráadásul három, eddig egymás riválisának számító nemzet. A legfrissebb bejelentés szerint ugyanis a Hold első atomerőművét Oroszország, Kína és India közösen építené meg.
A holderőműprojekt célja egy olyan atomerőmű építése, amely mintegy fél megawatt energia előállítására képes
– közölte a Vlagyivosztokban tartott Keleti Gazdasági Fórumon Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergia-vállalat, a Roszatom vezetője, aki szerint már el is kezdődtek a munkálatok.
Így épülhet meg a holdbázis
A cél az, hogy az erőmű emberi beavatkozás nélkül is ki-be tudjon kapcsolni. Az egész reaktor nem lehet nehezebb 6 ezer kilogrammnál, és el kell férnie egy 4 méter átmérőjű hengerben, mivel a Földön építenék meg, és űrhajóval juttatnák a Holdra, ahol a Nemzetközi Holdkutató Állomás (ILRS) 2035 és 2045 között léphet üzembe. India részvétele a nemzetközi projektben fel is gyorsíthatja a holdi infrastruktúra létrejöttét, mivel az ország 2040-ig saját emberes holdmissziót tervez.
A tervezett holdi kolóniák tehát már nemcsak sci-fi forgatókönyvek, hanem a következő nagy lépés az űrkutatásban. Ezek az önfenntartó bázisok egy nap otthont nyújthatnak kutatóknak és felfedezőknek, sőt, egyszer talán átlagembereknek is. A Hold felszínén mesterséges kupolák alatt épülnének meg a kolóniák, ahol különleges technológiák biztosítanák a levegőt, vizet és a növénytermesztést – létrehozva egy földöntúli világot, amely azonban mégis az emberi kéz munkája.
Az egyetlen bökkenő mégis maga az atomenergia. A nukleáris üzemanyag Holdra szállítása ugyanis meglehetősen kockázatos, elég csak a a Challenger 1986-os katasztrófájára gondolni, amikor az űrsikló a kilövés után 73 másodperccel felrobbant. Ha ekkor lett volna a fedélzetén sugárzó anyag, az nagy veszélyt jelentett volna nemcsak a floridai Cape Canaveral űrközpont környékére, hanem jóval tágabb környezetben, hiszen a roncsok is több mint 480 négyzetkilométeres területen szóródtak szét. Ha pedig egy ilyen robbanás a leszállás során következne be, akkor akár egy holdi Csernobilt is eredményezhetne a radioaktív szennyezés.
Ha érdekel, hogy milyen anyagot találtak a Hold eddig felfedezetlen túlsó oldalán, az alábbi cikkünkben erről is olvashatsz.
