hajléktalan anya fotó

Az amerikai szegénység krónikása lett a nehéz sorsú lányból

A második generációs német bevándorlók gyermekeként 1895-ben, New Jersey államban született Dorothea Lange többszörös hátránnyal indult a fotóművészi pályán: 7 éves korában jobb lábában gyerekbénulás következtében izomsorvadás keletkezett, ami egész életére nehézkessé tette a mozgását, családja rossz anyagi helyzetben tengődött, mindezt tetézte, hogy édesapja illegális ügyletei miatt a családot otthagyva lelépett, és természetesen a nőkkel szembeni szakmai előítéletek sem segítették útját.

Az akadályokon túllendülve mégis az amerikai szociofotózás egyik legjelentősebb alakjává vált, aki gyakran heteket töltött a társadalom legszegényebb rétegei között, munkás- és hajléktalanszállókon – miközben ő is gyakran küzdött súlyos anyagi gondokkal –, hogy ott készült képeivel dokumentálja és felszínre hozza az „amerikai álom” árnyékában meghúzódó nyomort és nélkülözést. Az 1929-ben kitört nagy gazdasági világválság ideális terepet jelentett Lange számára, aki fotósként részt vett az ún. Áttelepítési Hivatal munkájában, melyet a Roosevelt-kormányzat a vidék nyomorúságos helyzetének felmérésével bízott meg.

Az 1930-as években ugyanis az elszegényedett, terméketlenné vált vidékekről, például Oklahoma államból tömegestül zarándokoltak a megélhetésüket vesztett gazdálkodók az ígéret földjének hirdetett Kaliforniába, ahol idénymunkásként próbáltak minimális jövedelemre szert tenni – erről az exodusról szól például John Steinbeck világhírű regénye, az Érik a gyümölcs. Lange 1936 márciusában egy hideg, esős délután kormányzati munkája közben éppen a kaliforniai Nipomo város melletti országúton autózott, amikor észrevett egy táblát, mely szerint a közelben hajléktalan idénymunkások számára létesült tábor található – először figyelmen kívül hagyta a jelzést, 20 mérfölddel később mégis úgy döntött, visszafordul és megnézi saját szemével, illetve gépe objektívjével a helyszínt.

40 évig rejtély volt a képen szereplő asszony kiléte

A táborban mintegy 2500 vándormunkás élt, akik – mint a fotós megtudta – egy közeli borsóültetvényen dolgoztak, azonban a rossz időjárás tönkretette a veteményt, és ezért munka nélkül maradtak; közöttük volt egy fiatal, hétgyermekes asszony, aki azonnal felkeltette Lange figyelmét. A gyerekeivel egy szedett-vedett sátorban meghúzódó nő elmondta, hogy 32 éves, a kicsikkel fagyott zöldségeken és halott madarak húsán élnek, és nemrég cserélte el autójából a gumikat egy kis eleségért.

Rövid magyarázat után megengedte, hogy a szociofotós felvételeket készítsen róluk: összesen 6 kép született, melyeket alkotójuk alaposan elrendezett és a hatásosság kedvéért jól megválasztott, kellően drámai szögekből lőtt és utólag retusált is (valamelyest szembemenve a dokumentumfotózás elfogulatlanságának elvével). A 6 képből az utolsó sikerült a legjobban, amely az ismeretlen személyazonosságú nőt három lánya társaságában ábrázolja: ketten édesanyjuk vállára borulnak, arcukat elrejtve a fényképező tekintete elől, míg kisded húguk az anya karjaiban fekszik.

A Migrant Mother címre keresztelt (idehaza Hajléktalan anya, más címfordításban Vándormunkás anya néven ismert) portré nem sokkal később a San Francisco News hasábjain jelent meg, és akkora országos visszhangot keltett, hogy a kormány megígérte, 9000 kilogrammnyi ételadományt küld a Nipomo melletti tábor lakóinak megsegítésére. A fotó és a rajta szereplő asszony világszerte híres lett, azonban több mint négy évtizedig hiába kutatták a sajtó munkatársai és a fotótörténészek, ki is lehetett valójában a titokzatos hajléktalan anya: a rejtélyt végül egy olvasói levél leplezte le, melyet a kaliforniai Modesto Bee napilap szerkesztője kapott egy Florence Owens Thompson nevű idős hölgytől, aki azt állította, ő látható a képen.

Haragudott, mert soha egy centet sem látott a kép után

Az újság felvette a kapcsolatot az ott helyben, Modesto városában élő Thompsonnal, aki részletesen elmesélte nekik élettörténetét: a cseroki indián származású asszony egy rezervátumban látta meg a napvilágot Oklahoma államban, szegénysorban tengődő családban; 17 évesen férjhez ment, Kaliforniába költözött és 6 gyermeknek adott életet, férje azonban még a hatodik utód megszületése előtt tuberkulózisban elhunyt. Ezt követően az özveggyé lett anya naphosszat a földeken dolgozott, hogy eltartsa a kicsiket, miközben éjszaka pincérnőként vállalt munkát, folyamatosan vándorolva egyik helyről a másikra.

Időközben egy alkalmi kapcsolatából újabb gyermeke született, akit örökbe adott rokonoknak, 1935-ben pedig megismerkedett egy Jim Hill nevű férfival, akit szintén megajándékozott egy kislánnyal (ő látható a képen anyja karjaiban). A következő év márciusában a család egy újabb munkalehetőség reményében autózott éppen az államon keresztül, amikor lerobbant a kocsijuk, így találták magukat a borsószedők táborában, ahol a híres kép készült. Az asszony úgy nyilatkozott, egyáltalán nem volt ínyére, hogy a róla és gyerekeiről készített felvétel ennyire ismert lett, különösen annak fényében, hogy soha egyetlen centet sem kapott utána, miközben a fotós és a kiadók a nyomorát kihasználva arattak sikereket.

Thompson későbbi élete sem alakult jobban: Hilltől még 3 gyereke született, akik közül az egyik kétéves korában elhunyt; a pár később szétment, majd a második világháború után években az asszony Modestóban telepedett le, másodszorra is férjhez ment és 3 további gyermeknek adott életet. Az immár 12 gyermekes Thompson kórházi adminisztrátor férje oldalán szerény körülmények között élte le az életét, a férfi halála után egy, a gyerekei által vásárolt mobilotthonba költözött egyedül. A ’80-as évek elején az idős hölgy szívproblémákkal és rákbetegséggel küzdött, családja nyilvános felhívásban kért anyagi segítséget az orvosi költségek fedezésére – válaszként több ezer levél és összesen mintegy 35 ezer dollárnyi összeg érkezett.

A „hajléktalan anya” 1983 szeptemberében, két héttel 80. születésnapja után hunyt el rákban, a kaliforniai Scots Valley-ben, haláláról még az Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan is megemlékezett, aki szerint Thompson az „amerikaiak erejét és állhatatosságát jelképezte a nagy gazdasági világválság közepette”.