greenpeace hajó

James Bond is lehetne a főhőse annak az akciónak, amelyben magukat fiatal házasoknak kiadó titkos ügynökök, tapadóaknák, nukleáris fegyverek és egy tengeralattjáró jutott szerephez. Olykor-olykor azonban a valóság felveszi a versenyt a fikcióval – ez volt a helyzet az Ördögi Hadművelettel, vagyis a Rainbow Warrior elsüllyesztésével is.

Friss házasok szállították az aknákat

Az akciót a francia titkosszolgálat, a DGSE tervezte meg. Három titkos ügynök feladata volt, hogy két tapadóaknát az Ouvea nevű jachton Új-Zélandra szállítsanak.

Közben Christine Cabon, aki korábban a Közel-Keleten hajtott végre hírszerzési feladatokat, beépült a Greenpeace aucklandi irodájába Frederique Bonlieu néven. Magát környezetvédőnek kiadva neki elsősorban az volt a feladata, hogy figyelemmel kísérje a hajóra érkező és onnan küldött rádióüzeneteket. A friss házasok az aknákat rövidesen átadták a robbantás végrehajtásával megbízott ügynököknek, Jean Camas-nek (fedőneve: Jacques Camurier) és Jean-Luc Kisternek (fedőneve: Alain Tonel).

Tragédiával végződött a Greenpeace hajójának felrobbantása

Amikor elérkezettnek látták az időt, a robbantással megbízott csapat akcióba lépett. Lemerültek a víz alá, és elhelyezték a két mágnessel rögzíthető aknát a Rainbow Warrior burkolatára. Az első robbanást 23:38-ra időzítették.

Az akna körülbelül egy autónyi nagyságú lyukat ütött a hajótesten.

A Rainbow Warriort gyorsan evakuálták, és ekkor még senki sem sérült meg. Ám a második robbanásig eltelt 7 percben a szervezet több munkatársa is visszament a hajóra, hogy megvizsgálják, mekkora kár keletkezett. Köztük volt Fernando Pereira portugál–holland fotós is, aki a felszerelését szerette volna kimenteni, ezért lement a fedélközbe. Ekkor, 23:45-kor következett be a második robbanás, amelynek hatására a hajótest annyira gyorsan megtelt vízzel, hogy Pereira már nem tudott kijutni, és megfulladt. Néhány perc elteltével a Rainbow Warrior nagyrészt elsüllyedt.

A nukleáris fegyverkezés állt a háttérben

Franciaország ebben az időben – sok más országhoz hasonlóan – rengeteg nukleáris tesztet hajtott végre. A hidegháborúnak ebben a szakaszában a komolyabb befolyásra szert tenni kívánó államoknak szinte kötelező volt atomfegyvert fejleszteni. Ezeket fegyvereket általában

A Greenpeace ekkoriban már folyamatosan akciókat hajtott végre a környezet rombolása, illetve a nukleáris fegyverek használata és fejlesztése ellen fellépve. A szervezet 1977-ben szerezte meg az 1955-ben épített, eredetileg Sir William Hardy névre keresztelt halászhajót, a Rainbow Warriort, és azt az 1970-es és 1980-as években több tiltakozó akciójukban is használták. Nevét a Greenpeace egyik társalapítója, Susi Newborn választotta ki egy hasonló című könyv alapján, amelyben ez a részlet szerepel: „A világ beteg és haldoklik, de az emberek fel fognak emelkedni, mint a szivárvány harcosai”. A hajóval a szervezet tagjai bejárták az Atlanti-óceán északi részét, ahol a bálna- és fókavadászat, illetve a nukleáris hulladék felelőtlen lerakása ellen tiltakoztak. Később a Csendes-óceánra hajóztak, a nukleáris tesztek ellen kampányoltak, és

kimentették a Rongelap-atollról a Marshall-szigetek 300 lakóját, mert az USA tesztjei miatt a környéken az emberre veszélyes mértéket ért el a radioaktív sugárzás.

Ezután Új-Zélandon kötöttek ki, hogy megtervezzék következő akciójukat, amelynek során egy flottát vezetve a franciák által tervezett tesztek ellen tiltakoztak volna a Moruroa-atollnál, ellenőrizve a robbantások hatását. Ezeket az akciókat a franciák keményen megtorolták: korábban több hasonló eset úgy végződött, hogy francia kommandósok szállták meg a Greenpeace hajóját.

Az akció felgöngyölítése

A két robbanás és a Rainbow Warrior elsüllyedése után nem sokáig maradt titokban, hogy ki követte el a később állami terrorakciónak titulált merényletet.

Az első, hogy a kikötő környékén a robbantás előtti időben elszaporodtak a betörések, ezért éjjeliőrt alkalmaztak, akinek feltűnt az eldugott helyen várakozó furgon, amellyel a „Turenge házaspár” a csónakhoz szállította a két aknát, ezért feljegyezte a rendszámát. A másik, hogy – noha akkoriban még nem volt elterjedt az a technika, amellyel a vízzel hosszasabban érintkező tárgyak felületéről ujjlenyomatot lehet venni – pont Aucklandban tartózkodott egy szakértői csoport, akik ismerték ezt a technikát, és így megtalálták a két ügynök ujjlenyomatát a csónak alján. Ezután az is hamar kiderült, hogy svájci útleveleik hamisak, és valódi személyazonosságukat is sikerült megállapítani, ami már utalt a franciák részvételére az ügyben.

Cabon, aki beépült a Greenpeace irodájába, és szerepe még a robbantás előtt véget ért, Izraelbe menekült.

Az új-zélandi rendőrség kérte kiadatását, ám valakitől az ügynök fülest kaphatott, és elmenekült.

Az Ouvea utasai, akik becsempészték az aknákat az országba, a hajóval el is menekültek. Noha egy rövid ideig Ausztráliában letartóztatták őket, bizonyítékok híján nem tudták őket ott tartani, így a három ügynököt a tengeren felvette a Provence francia tengeralattjáró, a jachtot pedig elsüllyesztették.

Tagadás, majd teljes beismerés

Franciaország vezetői eleinte tagadták, hogy bármi közük lenne az akcióhoz, ám ez az álláspont elég hamar tarthatatlanná vált. Prieur és Mafart emberölésben bűnösnek vallotta magát, és 10 év börtönbüntetést kapott. Franciaország erre gazdasági szankciókkal fenyegette meg Új-Zélandot, amennyiben a párost nem engedik el.

A Times és a Le Monde oknyomozó cikke azonban megcáfolta ezeket a következtetéseket, és azt állították, maga François Mitterrand francia elnök hagyta jóvá az akciót. A cikkek hatására lemondott Charles Hernu védelmi miniszter. 1985. szeptember 22-én végül Laurent Fabius miniszterelnök mindent elismert: hogy francia ügynökök süllyesztették el a Rainbow Warriort, hogy megpróbálták eltussolni az ügyet, és hogy az ügynökök parancsot teljesítettek.

Kíváncsi vagy, egykor hol számított látványosságnak az atomrobbantás? Ide kattintva megtudhatod!