A frásza régi magyar nyelvben az epilepszia, illetve különféle görcsrohamok elnevezése volt, melyet a népi hiedelem szerint – különösen a gyerekek, csecsemők esetében – egy különleges, mágikus erejű eszközzel, az ún. frászkarikával lehetett gyógyítani, enyhíteni. A gyógyító eszköz több fajtája is ismert volt Európában, illetve hazánkban, a legelterjedtebbnek egy gyúrt tésztából sütött, hosszúkás alakú perec számított, amelyet akkorára nyújtottak, hogy egy kisded könnyen átfért rajta.
A perecet – írja Bárdosi Vilmos nyelvész – kilenc napon át kilenc helyről kért lisztből, szenteltvízzel gyúrt tésztából készítették, majd átbújtatták rajta a rohamokkal küzdő kisgyereket: a kilences szám az anyaméhben eltöltött kilenc hónapot, míg az átbújtatás az újjászületést szimbolizálta, vagyis a baba másodszorra is világra jött, ezúttal egészségesen. Egyes magyarországi vidékeken a frászkarika ezzel szemben egy Krisztus töviskoszorújára emlékeztető nádfonat volt, melyet a rohamok jelentkezésekor gyakran a beteg mellkasára helyeztek.
Idővel a frászkarika használata kiment a divatból, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ugyanis az emberek egyre kevésbé hittek a hasonló varázserejű gyógyító tárgyakban – ebből a kétkedésből szülte a népnyelv az Egy frászkarikát sem ér! felkiáltást, amely lerövidülve, Frászkarika!/Frászkarikát! alakban maradt fent a mai köznyelvben. Érdemes még megjegyezni, hogy a Dunántúl sváb falvaiban Frais-Segen, vagyis frászáldás néven volt ismert ez az ördögűzéshez hasonló, szentképekkel és imákkal operáló misztikus gyógyítási mód.
Szófejtő sorozatunkban jól ismert szólásmondások nyomába eredünk. Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
