18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Egy képen élő és holt – ezért készültek egykor családi képek az elhunytakkal

Ma már senkinek sem jutna eszébe családi fotón pózolni egy halott rokonnal – a viktoriánus korban azonban ez még teljesen természetes volt.

A viktoriánus kor szokásaiba bőven belefért, hogy ilyen módon vegyenek végső búcsút szeretteiktől: az elhunyt gyerekek testvéreik közt vagy szüleik karjaiban pihennek, esetleg kidrótozva támasztották meg őket, hogy még egyszer, utoljára beállhassanak a testvérsorba. A felnőttek furcsaa természetestől eltérő pózban pihennek ezeken a képeken, legtöbbször a csukott szem és a többiekénél élesebb arcvonások árulják el őket igazán – bár van, hogy utólag a csukott szemre festették tekintetüket. Miért cselekedtek így ebben a korban?

A halottal való viszony más volt  

A halállal való viszony egészen más volt a viktoriánus érában, mint ma: az életnek olyannyira szerves része volt, hogy egy gyermek elvesztése egyáltalán nem számított ritkaságnak. A fényképezés viszont annál inkább, így

ha egy gyermek nagyon fiatalon, akár csecsemőként elhunyt, könnyen lehetséges, hogy életében egyetlen felvétel sem készült még róla.

Diftéria, tífusz, kolera – a betegségek tombolása meglehetősen magas halálozási adatokkal járt. Az időszak nevét kölcsönző Viktória királynő férje, Albert herceg is hastífuszban hunyt el: Viktória hosszan és látványosan gyászolta őt, így a veszteség láthatóvá tétele nem volt idegen a kor embere számára.

A fotón a kisgyermek már halott – de valószínűleg ez róla az egyetlen emlék
A fotón a kisgyermek már halott – de valószínűleg ez róla az egyetlen emlékWikimedia Commons

A szülők ugyanakkor szerették volna, ha megőrizhetik őket is emlékeikben: ezért készülhetett sok elhunyt csecsemőről még egy utolsó fotó, amelyen a holttestet épp úgy kezelték, ahogyan egy élő emberrel vagy talán inkább egy babával cselekedtek volna. Apró jelek utalhatnak arra, hogy a gyermek már nem él, de ugyanúgy felöltöztették, játékokkal vették körbe, és pózoltak vele, mintha még köztük lenne.

A fotó örök emlék

Ezek a képek afféle memento moriként szolgáltak – az ilyen tárgyaknak már korábban is divatja volt, csak akkor inkább levágott hajtincseket, viasszal levett arcmásokat, szobrokat vagy festményeket használtak arra, hogy a szeretett rokonra emlékezhessenek. A fényképezés térnyerésével azonban új eszközt kaptak kezükbe az emberek: ez minden korábbinál élesebben tudta megőrizni a kedves halott énjét, arcmását.

A dagerrotípiák készíttetése még nagyon költséges volt, az 1800-as évek közepére azonban már fejlődött annyit a fotózás, hogy

jelentősen olcsóbbá vált elkészíttetni egy képet – bár egy festmény megrendelésénél már a dagerrotípiák is olcsóbbak voltak.

Így egyre több alkalommal készült kép a kisgyermekekről, akik védőoltások híján a fertőző betegségek javába akár bele is halhattak.

Ma már furcsállnánk, ha valaki holttal fotózkodna

Az elhunyt felnőtteknek is járt egy utolsó kép
Az elhunyt felnőtteknek is járt egy utolsó képWikimedia Commons

Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is megjelennek ugyanakkor ezeken a halál után készült családi fotókon. Ahogyan a gyerekek körbeveszik halott testvérüket vagy a szülők ölükbe elhunyt gyermeküket, ugyanúgy ölelik át a gyermekek elhunyt édesanyjukat, vagy ülnek le eltávozott édesapjuk mellé. A halottakat gyakran vették körbe virágokkal, gyermekként kedvenc játékaikkal, emellett az is elárulja őket, hogy az ekkoriban még meglehetősen hosszú expozíciós idővel dolgozó fotózás alatt az élők bizony meg-megmozdultak, így vonásaik kissé elmosódtak a képen, ám a holtak valóban mozdulatlanok maradtak, vonásaik ezért túlvilági élességgel ragyognak ki a fotókról. Az is elárulja őket, hogy sokszor természetellenes, rózsásra festett orcákkal kerültek a fényképezőgépek elé. A különböző országokban különböző divatirányzatai voltak az efféle fényképeknek: Európában például gyakran ábrázolták a koporsójukban fekve, gyászolók körében az elhunytat, míg Amerikában ez nem igazán volt „divatos”.

Sok családban ez volt az egyetlen alkalom, amikor mindenki összeáll egy képre: a fotók általában a családok otthonában készültek el,

a halálban pedig a szépséget igyekeztek megragadni.

A javuló közegészségügyi állapotok és a betegségekkel való sikeresebb megküzdés eredményeképp aztán háttérbe szorult a műfaj – mely irányába a ma emberének szüntelen érdeklődése érthető, még akkor is, ha ma már senki sem szeretne elhunyt szerettéről fotót birtokolni, viszont a még életében elkészített képek segítenek megőrizni vonásait emlékezetünkben.

Mentesen főzni könnyű!

Mentes Anyu legújabb könyvében nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy összeállítsa a mentes étkezések 50 legjobb receptjét. Korábbi könyveivel együtt, összesen 162 recepttel örvendezteti meg a különleges étrendet követő olvasóit.

A könyveket kedvezményes áron ide kattintva, kizárólag online lehet megvásárolni.

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra