Fák kommunikációja

Negyven éve az afrikai szavannákon különös dologra lettek figyelmesek a kutatók. Amikor a zsiráfok lakmározni kezdenek kedvenc eledelük, az ernyőakáciák lombkoronájából, a növények, hogy megszabaduljanak tőlük, néhány percen belül méreganyagokat raktároznak el a leveleikben. A zsiráfok is tudják ezt, és mindjárt odébb is állnak, hogy levadásszanak egy másik ernyőakáciát, ám nem a legközelebbi fát választják, hanem mintegy száz méter megtétele után kezdenek csak újabb falatozásba. Hogy miért? 

A megdézsmált akácia figyelmeztető gázt (ez esetben etilént) bocsát ki, amivel riadót fúj a közvetlen környezetében lévő fajtársainak. Ezt követően az összes előre figyelmeztetett egyed, hogy felkészüljön, szintén méreganyagokat halmoz fel a leveleiben. A zsiráfok jól ismerik ezt a cselt, ezért kissé odébb vonulnak a szavannán, ahol gyanútlan fákat találnak, vagy pedig a szél ellenében dolgoznak. Az illatüzeneteket ugyanis a levegővel együtt a szél a közeli fák felé fújja, és ha az állatok a légárammal szemben mozognak, rögtön az előző mellett is találnak olyan akáciákat, amelyek még mit sem sejtenek az ő jelenlétükről. 

Ilyen folyamatok a mi itthoni erdeinkben is lejátszódnak. „Legyen szó akár bükkről, lucfenyőről vagy tölgyről, valamennyi fájdalmasan megérzi, ha valaki rágcsálja őket. Ha egy hernyó alaposan beléjük harap, a harapás helye körül megváltoznak a szövetek. Mindemellett elektromos jelzéseket bocsátanak ki, akárcsak az emberi test, ha sebesülés éri. Igaz, ez az impulzus nem néhány milliszekundumos sebességgel terjed, mint a mi esetünkben, hanem percenként mindössze egy centimétert tesz meg. Ezután még egy órába telik, mire az ellenanyagok a levelekbe kerülnek, hogy ott elraktározódjanak, és elrontsák a paraziták lakomáját” – írja Peter Wohlleben német erdész A fák titkos élete című könyvében.

A fák igen lassúak, még vészhelyzetben is ez a csúcssebesség, a csekély tempó ellenére azonban a fa részei semmiképpen sem egymástól elszigetelve működnek. Ha például a gyökerek kerülnek veszélyeztetett helyzetbe, az információ szétterjed az egész fában, és a leveleken keresztül előidézheti illatanyagok kibocsátását. Nem is akármilyenekét, hanem kifejezetten az adott célra előállított illatét. Wohlleben szerint további olyan tulajdonság ez, amely az elkövetkező napokban segít a támadás elhárításában, egyes rovarfajok esetén ugyanis a fák felismerik, melyik kártevőről van szó.

Tudniillik minden faj nyála sajátos és olyannyira jól beazonosítható, hogy csalogatóanyagok révén célzatosan hívhatók oda a kártevők ragadozó ellenségei, amelyek készséggel vetik rá magukat a támadókra, így segítve a fát. A szilfák és az erdeifenyők például a kis darazsakhoz fordulnak, akik petéiket a levélevő hernyókba rakják. Az új darázsnemzedék itt fejlődik ki, belülről, darabról darabra falva fel a nála nagyobb pillangóhernyót, s ezután a fák már sértetlenül nőhetnek tovább.

Ami pedig az egymás közötti kommunikációt illeti, a fák nem bízhatnak kizárólag az illatanyagokban, hiszen a szél hamar felhígíthatja azokat, ezért gyakran még száz méterre sem jutnak el. Üzeneteiket ezért a gyökérzeten keresztül is elküldik, amely az összes példányt behálózza és, és az időjárástól függetlenül működik. Egy fa gyökerei igen messzire nyúlnak, a távolság több mint kétszerese a korona szélességének, így adódhatnak átfedések a szomszéd fák föld alatti nyúlványai között, és alakulhatnak ki kapcsolatok összenövések révén. Mint azt Wohlleben kifejti, a hír gyors terjedésének szavatolása érdekében a legtöbb esetben a gombák is bekapcsolódnak a munkába.

„Ezek úgy működnek, akár az internet optikai kábelei. A vékony szálak áthatolnak a talajon, melyet alig elképzelhető sűrűségben át- meg átszőnek. Így egy teáskanál erdei föld több kilométernyi ilyen hifát, azaz gombafonalat tartalmaz. Egyetlen gomba évszázadok alatt jó néhány négyzetkilométernyi területen terjeszkedhet, így egész erdőket hálózhat be. Vezetékei révén továbbítja a jelzéseket az egyik fától a másikig, és segíti őket a rovarokkal, a szárazsággal és az egyéb veszélyekkel kapcsolatos hírek cseréjében.”

Nem véletlenül kezdte el használni a tudomány a „Wood Wide Web” kifejezést, arról azonban, hogy ez az információcsere mit ölel fel és mekkora volumenű, bőven van még mit felderíteniük a kutatóknak. 

Ha tetszett a cikk, olvasd el sorozatunk előző részét is!