A Sky News cikke szerint Alfieri sietett Ferenchez húsvéthétfőn, amikor a stroke lecsapott rá: elmondása szerint mindössze két nappal korábban találkoztak utoljára, amikor is a pápa arról számolt be, hogy jól van, elkezdett dolgozni.
Azt is megosztotta vele, hogy nagycsütörtökön, azaz április 17-én elítélteket látogatott meg, azonban a szokásától eltérően ez alkalommal nem tudta megmosni lábukat. Nagycsütörtökön az egyház az utolsó vacsoráról emlékezik meg: ez volt az az alkalom, amelyen Jézus megmosta tanítványainak lábát. A szertartások része ennek a gesztusnak a szimbolikus felidézése.

„Most nem tudtam megtenni” – ez volt az utolsó dolog, amit Ferenc pápa orvosának mondott.
Így látta a pápa orvosa az utolsó perceket
A doktor leírta az utolsó reggelt is: mint elmondta, mire kiért a pápához, ő nyitott szemmel feküdt az ágyában, lélegzett, de nem reagált arra, ha nevén szólították, sőt, az ingerekre sem reagált, a fájdalmasakat is beleértve.
„Abban a pillanatban tudtam, hogy nincs mit tenni, kómában van” – mondta.
Felmerült, hogy a Gemelli kórházba átszállítsák, de Alfieri úgy tartotta,
ezzel annyit értek volna el, hogy CT alapján egy pontosabb diagnózist adnak, a helyzeten azonban ez sem változtatott volna semmit,
ráadásul a pápa már szállítás közben meghalhatott volna. „Az a fajta stroke volt, ami egy óra alatt elvisz” – summázta. Eloszlatta azt a kételyt is, mely szerint Ferenc túlhajtotta volna magát: szerinte betartotta az orvosi előírásokat, a munkavégzéshez való visszatérés pedig része volt kezelésének. „Tudtuk, hogy pápa akar maradni az utolsó pillanatig. Nem okozott csalódást” – fogalmazott.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés