Szófejtő: Honnan ered a dugába dől kifejezés? És egyáltalán: mi az a duga?

Amikor valaki újévi fogadalmat tesz és nagy reményeket fűz az életmódváltó programhoz, de végül kudarcot vall, annak a terve meghiúsul, füstbe megy, megbukik, befuccsol, dugába dől. Utóbbi kifejezéssel egyre ritkábban, de azért még lehet találkozni a közbeszédben. A legtöbben a jelentésével is képben vannak, de azt vajon tudjuk-e, hogy mi az a duga, és hogy hogyan alakult ki ez a szólásunk? 

A délszláv eredetű duga vagy donga a hordó vagy a dézsa oldalává alakított fahasábot jelenti. A nyelvészek szerint a donga korai átvétel abból az időből (legkésőbb a 11. századból), amikor még a legtöbb szláv nyelvben éltek a nazális magánhangzók, a szerb–horvát duga alak csak később került át a magyar nyelvbe. 

A dugába dől kifejezés tehát a kádármesterség nyelvéből és egy igen bosszantó jelenségből ered: mivel régen még a boroshordókat is faabronccsal kötötték, gyakran megesett, hogy a rosszul faragott vagy illesztett dugák összedőltek, beroppantak, amikor a mester az abroncsot rájuk feszítette. A terv meghiúsult, a mester pedig kezdhette szinte elölről a munkafolyamatot.

És hogy van-e köze a dugattyú, a dugasz vagy bármely más dug szótőből képzett szavunknak a dugához? Nincs. A dug kifejezés finnugor örökségünk: a mordvin „tongams” jelentése bedug, míg a finn eredetű „tunkea” szóé: nyom, benyomul. Az ősi tung- tőből szabályosan fejlődött a szóvég, amelynek hatására a szókezdő mássalhangzó zöngésült, így jött létre a magyarban a dug ige és annak származékai.

Melyik a több: egy fikarcnyi vagy egy jottányi? – a Szófejtő legutóbbi részében ennek jártunk utána.