bokszoló holokauszt

Bátyja helyett hurcolták el

A később Harry Haft néven ismertté vált sportoló Herschel Haft néven látta meg a napvilágot 1925-ben a Łódź közelében található Belchatówban, egy alsó középosztálybeli zsidó család nyolcadik, legfiatalabb gyerekeként. A fiú, akit mindenki Hertzkónak becézett, négyévesen elveszítette édesapját, az iskolában pedig gyakran antiszemita élcelődések céltáblájává vált társai és a tanárok részéről, azonban nem tűrte szótlanul a megaláztatást – egy alkalommal felfüggesztették, amiért megdobta kővel az egyik, zsidóellenes szólamokat hangoztató tanárát.

Hertzko szintén ekkoriban kezdett szabadidejében bokszedzésekre járni, és kifejezetten tehetségesnek mutatkozott a küzdősportban, szülőhazája 1939-es német megszállása azonban megakadályozta, hogy az akkor 14 éves fiú komolyabb szinten űzhesse azt. A lengyel zsidóságot súlyos diszkriminációs intézkedések sújtották a német uralom alatt, 1941-ben pedig a belchatówi megszálló hatóságok bejelentették, hogy minden tizenhatodik évét betöltött, fizikailag alkalmas zsidó férfinak köteles munkára jelentkeznie a helyi rendőrségnél.

Haft ekkor még épphogy nem töltötte be a megszabott korhatárt, bátyja, Aria azonban elment regisztrálni magát, majd napokra nyoma veszett; a vakmerő fiú maga indult kideríteni, hová tűnhetett a testvére, és végül meg is találta Ariát egy csoport zsidó férfival összezárva a helyi tűzoltóraktár épületében. Hertzko úgy döntött, saját bőre kockáztatásával menekíti ki a bátyját a német őrökkel körülzárt épületből: akciója sikerrel járt, Aria hazatérhetett, őt azonban elkapták és hozzácsapták a csoporthoz.

A lágerbokszmeccsek vesztesét kivégezték az őrök

A rabosított zsidó férfiakat koncentrációs táborba szállították, ahol Haftot jó fizikai erőnléte miatt kényszermunkára osztották be – a fiú több lágert is megjárt, mígnem az egyikben összetalálkozott egy gyerekkori lengyelországi német ismerősével, aki az őrök között teljesített szolgálatot. A két régi ismerős titkos szövetséget kötött egymással: Haft segített gyémántokat csempészni barátjának, cserébe amaz könnyű munkára, a mosodába osztotta be őt, és gondoskodott róla, hogy lehetőleg sértetlenül átvészelje a megpróbáltatásokat.

A gyémántcsempész-akcióra azonban hamar fény derült: a lefülelt kamasz fiút a büntetőcsoportba osztották be, ahol kevés esély kínálkozott a túlélésre, ismerőse azonban közbeavatkozott és megszervezte, hogy Hertzkót átszállítsák az auschwitzi láger alegységeként funkcionáló jaworznói munkatáborba. Jaworznóban a rabokat főként bányában dolgoztatták, és Haftra is ez a sors várt, hamarosan azonban felbukkant régi ismerőse, aki mesélt őrtársainak a fiú kiváló atlétikai képességéről és boksztehetségéről.

Az őrök az ingyenes szórakozás lehetőségét felismerve felmentették Haftot a bányászmunka nagy része alól, és arra kényszerítették, hogy vasárnaponként bokszmérkőzéseket vívjon általuk kiválasztott, a rabok közül kikerült ellenfelekkel szemben. A meccsek győztesére extra adag étel várt, a vesztest ugyanakkor gyakran kivégezték, ezért Haft sokszor szó szerint az életéért küzdött a szorítóban: összesen 76 alkalommal szállt ringbe a táborban, és mindegyik esetben ő került ki győztesként a küzdelemből.

Nem mindig volt könnyű dolga: egyszer egy francia nehézsúlyú bajnok ellen kellett bokszolnia, akit az őrök szándékosan jól tápláltak, mégis sikerült legyőznie. A személyzet kifejezetten élvezte a meccseket, és hangosan éljeneztek, minél brutálisabban bánt el Haft az ellenfeleivel – egy idő után a bokszolót „zsidó állatnak” kezdték becézni fogvatartói.

Lopott német egyenruhában szökött meg

Haft már négy éve raboskodott különböző lágerekben, amikor 1945 tavaszán a Vörös Hadsereg előrenyomulásától tartva a németek felszámolták a jaworznói tábort, és a rabokat halálmenetben elindították Németország felé. A csoport a kelet-bajorországi Ambergben tartózkodott éppen, amikor a várost bombázás érte, ez alkalmat adott Haftnak, hogy elmeneküljön; szökése közben megölt egy zuhanyzó német katonát, és ellopta az egyenruháját, a következő hónapokban katonának kiadva magát bujkált bajorországi falvakban.

A háború végén Haft egy, az amerikai hadsereg által létesített, München melletti menekülttáborban talált menedékre, ahol újra bokszolni kezdett: az amerikaiak által szervezett különleges ökölvívó-bajnokság keretein belül más önként jelentkező menekültekkel, holokauszttúlélőkkel mérettette meg magát, és elnyerte a „legjobb zsidó bokszoló” címet. 1948-ban a 23 éves fiatalember úgy döntött, maga mögött hagyja az európai kontinenst, és hajóval az Egyesült Államokba vándorol: új hazájában azonnal nekilátott felépíteni profi bokszolói karrierjét.

Súlyos vereséget mért rá az amerikai bokszolólegenda

Saját bevallása szerint nem is annyira a pénz miatt, inkább azért szeretett volna bokszolóként befutni a tengerentúlon, mert a hírnevének köszönhetően talán újra megtalálhatja egykori barátnőjét, Leah-t, akinek a háború sodrában nyoma veszett. Ugyan kamaszkori szerelmére nem bukkant rá, hősünk – aki ekkor már Harry Haft néven volt ismert –, hamarosan oltár elé vezetett egy amerikai lányt, Miriam Wofsonikert, akitől három gyermeke (két fiú és egy lány) született.

A 175 centiméter magas és 81 kilogrammos, könnyűsúlyúként versenyző Haft összesen 22 alkalommal szállt ringbe Amerikában és tizennégyszer győzött, karrierje azonban idő előtt csúfos véget ért, amikor 1949 júliusában az akkoriban még kezdő, hamarosan azonban a világ egyik legnagyobb boksztehetségeként ünnepelt olasz-amerikai Rocky Marcianóval mérkőzött meg. Marciano a harmadik menet elején egy bravúros támadással kiütötte ellenfelét, aki később azt állította, a meccs előtt a maffia néhány tagja kereste fel az öltözőjében, és közölte vele, hogy veszítse el a mérkőzést, ha jót akar magának.

Az aktív sporttól visszavonult Haft feleségével zöldségkereskedést nyitott New York Brooklyn városrészében; élete további részét a rivaldafénytől távol élte le, a háború alatt elszenvedett élményei azonban örök életére kísértették. Évtizedekkel később, 1963-ban végül mégis találkozott egykori szerelmével, Leah-val, aki szintén Amerikába emigrált, és hozzá hasonlóan boldog házasságban élt; a nő azonban ekkor már előrehaladott rákbetegségben szenvedett, és hamarosan meghalt. Harry Haft 2007-ben, 82 éves korában hunyt el, nem sokkal azután, hogy beválasztották Amerikában a Zsidó Sportolóhírességek Csarnokába. Életéről 2021-ben Túlélő címmel készített filmet az HBO.