Benedek László ideggyógyász

Történetünk főhőse a Bihar vármegyei Belényesen született 1887-ben. Édesapja Benedek László, előbb járásbíró volt, majd később ítélőtáblai bíró, édesanyja papfalvai Papfalvay Ilona.

Az ifjabbik László középiskolai tanulmányait több gimnáziumban végezte: járt Belényesre, Nagyszalontára, majd Békéscsabára, Hódmezővásárhelyre, végül a debreceni református főgimnáziumban tett érettségi vizsgát. Kifejezetten jó nyelvérzékkel bírt: otthon a magyaron kívül korán megtanult németül és latinul, osztálytársaitól pedig románul. A későbbiekben e nyelvtudás birtokában a francia, olasz és az angol szinte ragadt rá. 1905-ben beiratkozott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem orvosi karára, ahol 1910-ben szerzett oklevelet.

Végzés után az egyetem Kórbonctani Intézetében Buday Kálmán professzor mellett dolgozott gyakornokként, majd 1911-ben az Ideg- és Elmekórtani Intezétbe került az európai hírű ideggyógyász, Lechner Károly professzor mellé. Hogy szakmai tudását elmélyítse, Lechner professzor európai szakmai, idegsebészeti tanulmányútra küldte a tehetséges fiatalembert. Ekkor megfordult Bécsben, Münchenben és Párizsban is. A közel egy évig tartó tanulmányút alatt e városok hírneves tudományos intézeteiben hónapokat töltött, és személyesen is megismerte a kor legújabb eljárásainak, módszereinek kidolgozóit.

A kárpáti frontról Kolozsvárra

Az első világháború kitörése után a kárpáti frontra került, ahol zászlóaljorvosként szolgált, itt később súlyosan megsebesült. Mivel lábadozása elhúzódott, úgy gondolta, nem veszhet el ez az idő, ezért Kolozsvárra visszakerülve 1917-ben az ideggyógyászat tárgyköréből megszerezte magántanári képesítését az egyetem orvosi karán. Ezután ismét behívták szolgálatra, ezúttal az isonzói frontra. San Daniele del Friuliban az I. és a VI. hadsereg kórháza központi idegosztályának vezetőjévé nevezték ki. A háború befejezése után a kolozsvári tartalékkórházba került, ahol kutatásainak középpontjában a spanyolnátha utóhatásai álltak. A román csapatok bevonulása után is Kolozsváron maradt. Gyógyító munkája mellett 1920-ban másodmagával megalapította az Erdélyi Orvosi Lapot, amely kéthetente jelent meg.

Debrecen: klinikai munka és társasági élet

A Debreceni Tudományegyetem orvostudományi karát 1918 októberében alapították, de maga a tényleges orvosképzés a történelmi viharok miatt csak 1921 őszen indulhatott meg. Az idegklinika személyzeti állományának feltöltésére alakult bizottság Budapesten ülésezett, elnöke Lechner Károly professzor, Benedek régi mentora volt. Talán ennek a ténynek is köszönhető, hogy a bizottság a pályázók közül Benedeket választotta, így Horthy Miklós kormányzó 1921 októberében kinevezte az egyetem orvostudományi karának Ideg- és Elmekórtani Klinikájára igazgatónak. Az intézmény egészen 1927-ig a városi kórházban kapott ideiglenes helyet, az új klinikák ugyanis csak ekkorra készültek el.

Amellett, hogy intézetvezető volt, nagyon jól jövedelmező magánpraxisa is volt, illetve ahogy akkor mondták: jól házasodott. Első felesége Chorin Ilona volt, annak a Chorin Ferencnek a lánya, aki többek között országgyűlési képviselő, a Rimamurány–salgótarjáni Vasmű Rt. és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. elnöke és a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa volt. Benedek ennek köszönhetően orvos kollégáinál messze magasabb életszínvonalon, kifejezett luxusban élt, jelentős társasági élet vette körül. Az estélyeken mindig a társaság középpontjának számított, ami lehengerlő stílusának és kiváló tánctudásának is volt köszönhető. 1935–1936 között a Debreceni Tudományegyetem rektora volt, a több nyelven beszélő, szakmailag nemzetközi szinten is elismert Benedeknek köszönhetően sok új nemzetközi kapcsolat jött létre külföldi intézményekkel.

Szakmai pályafutásának árnyékos oldala

Rektori éve alatt nevezték ki a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen az elme- és idegkórtan nyilvános rendes tanárává és a Balassa utcai Elme- és Idegkórtani Klinika igazgatójává. Fontos megemlíteni, hogy Benedek szakmai pályafutásában ma negatívan ítélik meg az eugenikát illető megállapításait, amelyre a Harmadik Birodalom későbbi eugenikai rendelkezései vetülnek.

1929-től foglalkozott az öröklődő ideg- és elmebajok gyakoriságának és azok társadalmi veszélyességének kérdésével. 1931-ben törvényjavaslatot is előterjesztett az eugenika társadalmi szintű szabályozására, illetve javasolta egy öröklésbiológiai intézet felállítását és az örökléstan kötelező egyetemi oktatását is. Benedek tézisei azonban eltérnek a náci Németország ilyen irányú rendeleteitől, a sterilizációra javasolt örökletes betegségek köre nála szűkebb volt. Az örökletes betegségek esetében Benedek soha nem vetette fel azt sem, hogy népcsoportok alapján tegyenek különbséget.

Tudományos munkássága emellett rendkívül sokrétű volt, foglalkozott elmekórtannal, ideggyógyászattal, ezen belül az öröklődő ideg- és elmebajok gyakoriságával és azok társadalmi veszélyességével. Érdeklődésének középpontjában állt emellett a narkolepszia és a Parkinson-kór, és egy röntgenorvos kollégájával együtt kifejlesztett speciális készülékkel háromdimenziós röntgenfelvételt készített az agyvelőről. Fontos eredményeket ért el a gerincvelő-folyadék vizsgálata, és reflexvizsgálatok terén is.

Sztártanár sztárallűrökkel 

Szinte szertartásos volt, és sokat elmond a kor viszonyairól a professzor mindennapi rutinja a budapesti klinikán. Mielőtt Benedek professzor megérkezett volna, a jelen lévő orvosok a bejáratnál várakoztak, és olyan testtartást vett fel, mint a rövidtávfutók a startpisztoly eldördülése előtt. Soha nem lehetett tudni, hogy a professzor a három alternatíva közül melyik irányba indul, ezért az orvosok figyelték, merre indul, hogy az adott osztály vezetője rögtön követni tudja. Ahogy Benedek kiszállt a szinte még mozgó autójából, már a bejárat előtt levette kabátját és zakóját, amelyeket a mindenes Orgovány úr, a néhai tisztiszolga kapott el.

Arra is volt külön ember, hogy a lépcsők előtt ráadja a köpenyét. Csanda Endre akkori orvostanhallgató, később évtizedekig az intézmény igazgató főorvosa visszaemlékezései szerint Benedek miatt a felfokozott idegállapot végig megmaradt az egész vizit alatt. Előfordult, hogy hirtelen felnyílt az ajtó, a professzor kihajolt rajta, és megkérdezte Csandát, hogy melyek a labiális mássalhangzók. Mire az orvostanhallgató magához tért volna, Benedek el is sorolta őket, és újra eltűnt az ajtó mögött.

Pardon, nem 62,47, hanem 62,45!

Brilliáns intellektusa, szoborszerű alakja, római arcéle, extrovertált egyénisége szinte mágnesként vonzotta előadásaira az orvostanhallgatókat, a klinika előadóterme minden alkalommal zsúfolásig megtelt. Ahogy később Csanda professzor fogalmazott: pozőr volt a legnemesebb fajtából. Előadásain fejből írt a hosszú táblára is számtalan adatot, százados pontossággal. Rendszeresen előfordult, hogy amikor a táblát már teleírta töméntelen adattal, beszédét egy pillanatra abbahagyta, mint akit nagyon zavar valami. Néhány másodperc után megtalálta a hibát, elnézést kért a tévedéséért, majd az egyik sorban levő 62,47 százalékot kijavította 62,45 százalékra.

Kissé harsány egyénisége miatt számtalan hihetetlen történet keringett róla kolozsvári, majd debreceni korszakából is. Kolozsváron történt, hogy egy cirkusz birkózójával álarcban küzdött meg, és természetesen elnyerte a kihívó által kitűzött díjat. Ez annak fényében nem meglepő, hogy Benedek már egyetemista korában a római birkózás többszörös bajnoka volt… Debreceni professzor korában, ha Pesten volt elintéznivalója, minden alkalommal saját kupét foglaltatott magának a vonaton, Püspökladányban egy pincér szállt fel egy gondosan megválasztott menüvel, amelyet felszolgált, Szolnoknál leszedte a terítéket, majd leszállt. Eközben gépjárművének sofőrje száguldott a vonat közelében, hogy idejében várja a Nyugati pályaudvaron.

Tragikus végkifejlet

Sokszor azonban saját maga ült a volán mögé, szenvedélyes sofőr is volt, a Tiszántúli Autó és Motor Klub elnökévé is megválasztották. Egyébként az 1930-as évek végén vitézzé avatták háborús sérülései miatt. Második felesége Zilahy Irén színésznő volt, akit tragikus körülmények között veszített el a szövetségesek első, Magyarország elleni bombatámadásakor 1944. április 3-án budapesti, Himfy utcai villájuk óvóhelyén.

A klinikát 1944 októberéig vezette, majd levelet írt kollégájának és barátjának, a Karinthy Frigyest is operáló Herbert Olivecronának Svédországba, hogy segítsen neki Svédországba való távozásában. Az ostrom elől Ausztriába távozott, így épphogy elkerülte a svéd sebész válaszlevele. Mély depressziójában és kétségbeesésében Benedek Kitzbühelben szíven lőtte magát. Sírjának pontos helye a mai napig ismeretlen.