áruház tűz Budapest

Apró bazárból hatalmas divatcsarnok

A Párisi Áruház története 1891-ben kezdődött, amikor az élelmes textilgyáros-vállalkozó Goldberger Sámuel Gottlieb megnyitotta apró bazárját a Kerepesi (ma Rákóczi) út 38. szám alatt, a Klauzál utca sarkánál található, újonnan épült négyemeletes ház földszintjén. Goldberger kiváló érzékkel találta meg a helyszínt üzlete számára: a mindig forgalmas körút, ahol lóvasút is közlekedett, tele volt járókelővel, akiket könnyen be lehetett csalogatni a kis bazárba, hogy kedvükre nézelődhessenek az olcsó szőnyegek, edények, kalapok, ingek, harisnyák és egyéb ruhadarabok között.

Nem csoda, hogy az üzlet gyorsan felvirágzott, és a nagy érdeklődésre való tekintettel egyre nagyobb teret követelt magának: Goldberger a nyereségből kibérelte az épület teljes alsó szintjét, az udvart, a pincét és a kapualjat, hamarosan pedig már a teljes első emelet és a szomszédos épület földszintje is az övé lett. Az így létrejött, divatosan és hivalkodóan Párisi Nagy Áruháznak (Grand Magazin de Paris) nevezett, idehaza korábban sosem látott méretű bevásárló-palota három utcára nézett, és több mint 250 alkalmazottat foglalkoztatott; az udvar fölé üvegtető épült, a vásárlók falépcsőkön közlekedhettek a szintek között, a földszinten pedig busásan megrakott kirakatok csábították az arra járókat.

A tulajdonos üzletfilozófiája a sok kicsi sokra megy elvre épült: nagy mennyiségben, tömegestül vette az árut, így olcsóbban jutott hozzá, majd néhány fillér haszonnal adta tovább; gyakoriak voltak a vevőcsalogató akciók, a századfordulón pedig – az eladók dolgát megkönnyítendő – elindult a csomagküldő szolgálat. Utóbbi csak még jobban megdobta az üzlet forgalmát, rengeteg vevőt csalogatott a Párisi Áruházba, és a szándékkal ellenkezőleg további terheket és pluszmunkát eredményezett a dolgozók számára, akik készségesen álltak a vásárlók rendelkezésére, és a leglehetetlenebb kívánságokat is igyekeztek teljesíteni.

Emberi mulasztás okozta a tüzet

Goldberger gigaáruházában az áruk szó szerint faltól falig, a plafonig értek – az árusok gyakran csak létrákon tudták elérni a magasabb polcokat –, a túlzsúfolt terekben azonban teljesen elhanyagolták a biztonságot, így történhetett meg a magyar főváros egyik legsúlyosabb tűzkatasztrófája. 1903. augusztus 24-én este 7-kor szokás szerint felkapcsolták a kirakat díszes világítását, ekkor, a hibás szigetelés miatt, rövidzárlat keletkezett, kipattant egy szikra, és lángok csaptak fel, majd terjedni kezdtek a széles divatcsarnok tereiben.

A kigyulladt kirakatot egy dolgozó vette észre, azonban ekkor még nem tűnt veszedelmesnek a tűz, ezért az áruházban tartózkodó 150 alkalmazott az értékesebb árucikkek mentésével kezdett foglalkozni ahelyett, hogy saját magukat menekítették volna. A lángok azonban a túlzsúfoltságnak és a könnyen éghető ruhadaraboknak, faasztaloknak köszönhetően villámgyorsan terjedtek, hamarosan az egész áruházat elöntötték, és átterjedtek az épület felső két szintjére is, ahol bérlakások voltak. A földszinten tartózkodó alkalmazottak és vevők gyorsan menekülőre fogták, és sikeresen kijutottak az épületből – néhányan égési sérüléseket szenvedtek –, az első emeleten lévők és a felsőbb szintek lakói azonban bent ragadtak az óriási épületben.

A tűz elborította a kapualj kirakatait, ahol a ház egyetlen kijárata volt, majd a felsőbb szintekről levezető, alig két méter széles lejáratra is átterjedt, ezért a bent maradtak számára egyetlen lehetőség kínálkozott, egyre feljebb menekülni a terjedő lángok elől. Szerencsére a lakók közül sokan augusztus 20-i szabadságukat töltötték, és nyaralni voltak, azonban még így is többtucatnyian ragadtak bent az épületben, akik végül a negyedik emeleten kerestek menedéket. A tűzoltóság tíz perccel a lángok fellobbanása után érkezett a helyszínre: a késés mellett számos egyéb tényező is hátráltatta őket a mentésben, például, mivel korábban még nem történt idehaza áruházi tűz, nem voltak felkészülve a helyzetre, a legfontosabb eszközök, mint a gőzfecskendő és a tolólétra pedig további húszperces késéssel érkeztek meg.

Ferenc József maga látogatta meg a túlélőket

A tűzoltóknak nem volt más választásuk, hatalmas ponyvákat feszítettek ki az áruház előtt, a legfelső emeleten tolongó emberek – köztük gyerekek is – pedig kénytelenek voltak leugrani, ha nem akartak bent égni az épületben. A félelmetes ugrás nem mindig sikerült pontosan, többen elvétették az irányt, a ponyvák helyett az utcakövön landoltak, és halálra zúzták magukat: köztük volt az egyik társtulajdonos, Goldberger Henrik felesége, aki épp aznap érkezett haza a nyaralásból, és pár perccel a szomszédos Rókus-kórházba szállítását követően elhunyt.

A lángok egész éjszaka égtek, és a szomszédos házakra is átterjedtek, a tűzoltók csak hosszú, reggelig tartó harc árán tudták megfékezni a tüzet; a mentést tovább bonyolította az utcán összesereglett több ezer fős tömeg, akik közül sokan fosztogatni kezdtek. A helyszínen megjelent Budapest főpolgármestere, Márkus József is, aki félóránként helyzetjelentést küldött a budai Várba az épp ott tartózkodó Ferenc József császárnak. A katasztrófában végül összesen tizenketten lelték halálukat, akik közül csak egy személy volt az áruház alkalmazottja, a többiek mind a lakók közül kerültek ki; a Rókus-kórházba szállított sebesülteket másnap az uralkodó személyesen látogatta meg, az elhunytak hozzátartozóinak – akik részére gyűjtés is indult – pedig 5300 koronát küldött.

Az új Párisi Áruház az elődjénél is pompásabb lett

Goldberger Sámuel – akit sohasem vontak felelősségre a katasztrófáért – nem sokáig szomorkodott áruháza porig égésén és az árukészlet nagy részének megsemmisülésén; hamarosan elkezdett munkálkodni a Párisi Nagy Áruház újranyitásán és ismételt felvirágoztatásán. Az Andrássy út 39. szám alá, a Terézvárosi Kaszinó korábbi épületébe költöztetett áruház 1911 márciusában nyitotta meg a kapuját, a korabeli sajtó szerint a gyönyörű szecessziós palota úgy díszlett a többi épület sorában, „mint büszke dáma nyakán az ékszer”.

Az új Párisi Áruház hamarosan a főváros ékessége, büszkesége lett, és hihetetlen forgalmat bonyolított, köszönhetően nagy részben az olcsó áraknak és a hatalmas készleteknek; a tulajdonos tanult korábbi hibájából, és ezúttal már alapos, szigorú biztonsági, tűzvédelmi intézkedéseket eszközölt az épületben. A palota viszonylag épségben, kisebb károkkal vészelte át Budapest második világháborús ostromát, ezt követően államosították, majd sok évig könyvraktárként használták; 1958-ban nyílt meg végül az épületben a Divatcsarnok, 1967-ben pedig a szecessziós műremek műemlékvédelmet kapott.

Napjainkban az egykori Divatcsarnok földszintjén és első emeletén az Andrássy Élményközpont működik, a többi emeleten irodák találhatóak, tetőteraszán pedig bár üzemel.