Az 1847-ben Edinburghban született feltaláló édesapja, Alexander Melville Bell tanárként és nyelvészként egész életét a hallássérültek ügyének szentelte – felesége, Eliza Symonds erősen nagyothalló volt, ennek ellenére igen tehetséges koncertzongoristaként aratott sikereket –, kidolgozott egy „látható beszéd” néven elhíresült fonetikai rendszert a siketek hangzóbeszédre tanítására, mely az egész világon népszerűvé vált.
Az ifjabb Alexander Bellt gyerekkorától az új találmányok megalkotása éltette, tizenkét évesen készített egy búzatisztító gépet, amelyet sikerrel használt a helyi malom, hamarosan pedig megnyitotta saját műhelyét. A fiatalember 1871-ben úgy döntött, különválik szüleitől, és az Egyesült Államokba költözött, ahol a bostoni egyetemen hangfiziológiát tanított – apja öröksége azonban egész életére kihatott, munkásságának jelentős részét a siketek problémáinak szentelte, és édesapjához hasonlóan egy hallássérült hölgyet, a vagyonos bostoni jogászcsaládból származó Mabel Gardiner Hubbardot vezetett oltár elé.
Teljesen magába szippantotta őt az eugenika gondolata
Bellt a telefon feltalálásához is a hallásjavító készülékekkel kapcsolatos kutatásai vezették el, azonban minden jó szándéka ellenére rengeteget ártott a hallássérültek ügyének nemcsak mai szemmel, de a kortársak által is különösnek vélt és sokat bírált nézeteivel: eltökélt szándéka volt a jelbeszéd betiltása, a siketek számára létesített iskolák megszüntetése és a hallássérült tanárok elbocsátása a szakmából. Úgy gondolta, a siketek csak akkor lehetnek hasznos tagjai a társadalomnak, ha nem különülnek el a „saját köreikben”, hanem mindenben osztoznak a „normális” többséggel, ugyanolyan iskolákba járnak, speciális tanárok helyett átlagos szakemberek oktatják őket, és mankók híján kénytelenek adaptálódni többséghez, például rá vannak kényszerítve a szájról olvasás elsajátítására.
Mindez azonban még semmi – sőt, bizonyos tekintetben akár pozitívnak is tekinthető, hiszen Bell megelőlegezte az integrált oktatás gondolatát, csak éppen nagyon rossz irányból és módszerekkel közelített hozzá – a feltaláló fajnemesítési nézeteihez képest: a telefon atyja az eugenika lelkes hívének számított és úgy gondolta, szelektív párválasztással elérhető a hallássérülten született gyerekek számának minimálisra csökkentésre, idővel pedig teljes eltörlése a társadalomban.
A Charles Darwin unokatestvére, Francis Galton által kidolgozott eugenika (ál)tudománya az emberi faj tudatos „javítását” tűzte ki céljául, melynek kulcsa a párválasztás szabályozásában rejlik: ösztökélni kell az „előnyös tulajdonságokkal” rendelkező férfiak és nők gyereknemzését, míg a „genetikai ártalommal” bíró egyének szaporodását érdemes korlátozni, sőt, akár betiltani. Az Amerikai Szaporítók Társaságának oszlopos tagjaként Bell több tanulmányt is publikált, melyek szerint törvényben kellene megtiltani a hallássérültek (és egyéb fogyatékossággal élők) egymás közötti házasságát, ugyanis kizárólag a – saját családjához hasonló – „vegyes kapcsolatok” propagálása révén csökkenthető a „hibával született” utódok száma.
Nem meglepő, hogy az eugenika a Harmadik Birodalomban élte virágkorát, a hitleri rezsim bukása után pedig hirtelen kiment a divatból a korábban Európában és Amerikában is kifejezetten nagy népszerűségnek örvendő téveszme. A telefon megalkotója – aki nem elégedett meg a híres találmányának köszönhető hírnevével és vagyonával, egész életében sorra szabadalmaztatta az újabb és újabb ötleteket – azonban ezt már nem érte meg, tizenegy évvel a nácik hatalomra kerülése előtt, 1922-ben hunyt el Kanadában, 75 évesen.
