Repülőroncsok, ősi romok, bombák: mi mindent rejt a Balaton mélye?

Addig mindenki tudja, hogy a Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, a magyar nyár köldöke, a hekk és a lángos hazája. Korábbi cikkünkből már az is kiderült, hogy több millió évvel ezelőtt még élénk vulkanikus tevékenység zajlott a környéken, aminek nyomai a mai napig láthatók az északi partvonalon. A ma ismert összefüggő vízfelület körülbelül ötezer éve alakult ki a sekély mederben. A sekély persze nagyon viszonylagos, hiszen a török hódoltság alatt akkora volt a víz, hogy a Badacsony és Szent György-hegy félszigetek voltak, a Kis-Balaton nem is volt olyan kicsi, rengeteg mocsaras-nádas terület szabdalta a víz és a szárazföld határát, Siófok pedig nem is létezett. Az elmúlt évszázadokban a kiépített vasútvonal és nyaralóhálózat, a Sió-csatorna megépítése összesen körülbelül három méterrel csökkentette a Balaton eredeti vízszintjét. Ez a vízszintingadozás nagyon fontos, ugyanis a történelmünk során a tó partján épült falvak, városok egy része hol víz alá került, hol kiemelkedett, s ezeknek a romjai ma is láthatóak a tó fenekén. 

Ősi városok, római villák

A Balaton partján található legrégebbi leletek alapján a tó partja már az újkőkortól lakott. Az északi parton végzett ásatásokon eszközök kerültek elő, illetve egy kereskedelmi út nyomvonalát is megtalálták. Az ókorban a rómaiak hoztak létre a tó mentén településeket, fontos közlekedési útvonalakat (ma is használunk közülük jó párat), várakat építettek (ezeket később pogányvárként emlegették), és hajóztak is a tavon. Olyannyira kedvelték, hogy Tiberius császár többször is megfordult Badacsonyban, Galerius pedig Siófoknál állítólag zsilipet építtetett (bár ennek nyomait soha nem fedezték fel). Ezekben az évszázadokban a tó vízállása kifejezetten alacsony volt, így egy sor olyan épületet emeltek, amelyet később elmosott a víz. Az 1600-as években főként a török kereskedők hajóztak az északi és a déli partszakaszok között, míg a Habsburg irányítással történt felszabadítás után száz évre szinte megszűnt az élet a tavon. Egy 1700-as években készült katonai térkép viszont egy létező szigetet jelöl a Balatonban a mai Tihany, mások szerint Örvényes közelében. A halászlegendák szerint egy egész elsüllyedt falut rejt a mély, amelynek harangtornya sokáig kilátszott a víz alól. Hogy egy régi római településen hoztak-e létre újra falut, vagy sem, nem tudni.

1935-ben tárgyi bizonyítékot találtak arról, hogy a római korban épült települések, használati tárgyak egy része bizony a tó iszapjában rejtőzik: egy ép, római korból származó korsót hoztak a felszínre Örvényes közeléből. 1957–59-ben Tóth Lajos és Szentléleky Tihamér muzeológusok próbáltak utánajárni a rejtélynek. Vizsgálódásuk megállapította, hogy valóban léteztek közvetlenül a partra épített római települések, és az akkori aszálynak köszönhetően ezek nyomai ma is a víz alatt rejtőznek Tihany és Örvényes közelében. Búvárok segítségével érdekes tárgyak, érmék kerültek elő az iszapból, ám a további vizsgálódás valamiért elmaradt. Nem kutattak Galerius császár palotája után sem, amit mindkét muzeológus Örvényeshez közel határozott meg, és nem néztek utána az elsüllyedt, harangtornyos falunak sem.

Háborús bombázók és bombák a tóban

Kicsit könnyebb a dolgunk a világháborúk időszakával, amikorról már részletes feljegyzések, fényképek is rendelkezésünkre állnak. Az első világháború előtt a Balaton már üdülőterület volt, összesen tizennégy erre a célra létrehozott üdülőtelepüléssel. A világháború (amiről akkor még azt hitték, hogy az egyetlen) harcai elkerülték a tó területét. A trianoni békeszerződés után jó darabig senkinek sem volt kedve üdülni, ráadásul sok olyan terület, amely korábban divatos úti célnak minősült, már nem Magyarországhoz tartozott. A Balaton azonban megmaradt, és a két világháború között aki tudott, oda utazott kikapcsolódni.

A második világháború végén már a Balaton környékén is folytak harcok, nem is akármilyenek, így a vízbe is bőven kerültek bombák, repülőgépek roncsai, miközben angol és amerikai bombázók csaptak össze a német és magyar vadászgépekkel. Összesen talán ötven gép végezte hullámsírban, közülük tizenöt ma is ott van, ahol az iszapba fúródott. A tó környékén elhunyt pilótáknak, katonáknak Szigligeten és Zamárdiban hoztak létre emlékhelyet, azokat a roncsokat pedig, amelyek a fürdőzést vagy a hajózást akadályozták, már eltávolították. Ennek ellenére az amatőr búvárok gyakran találtak rá gépekre: 1996-ban Balatonföldvárnál egy Junkers-88-as német bombázó maradványai kerültek elő, három évre rá Balatonkenesénél szovjet Il-2-es csatarepülőt találtak, 2003-ban pedig Alsóörs került a figyelem központjába egy szovjet roncs miatt. Utoljára az 1970-es években történt repülőroncs miatt tragédia, amikor egy házaspár messze beevezett a tóba Balatonkenese közelében. Ott a férfi egy olyan helyen ugrott fejest, ahol egy szovjet roncs túl közel volt a vízfelszínhez, és végzetes fejsérülést szenvedett. A gépet ezután kiemelték a tóból. S hogy mi a helyzet az 1944 telén a Balaton jegén beszakadt német Tigris tankkal kapcsolatban? Eddig semmiféle bizonyítékot nem találtak, ami egyáltalán a létezésére utalna.

Mihez kezdjünk, ha bombába botlunk?

A háborúban nemcsak repülőgépek, de bombák, aknák, lőszerek, veszélyes fémhulladékok is kikötöttek a Balatonban. Bár a bomba- és kincskeresés nagyon szépen hangzik, kifejezetten veszélyes mutatvány, hiszen nem tudhatjuk, milyen roncsok, alkatrészek, működő szerkezetek lapulnak odalent. Ha bele is botlunk egybe, azonnal értesítsük a hatóságokat, és kövessük az utasításaikat. A búvárkodást és a régi pénzérmék, legendás kincsek felkutatását hagyjuk meg a szakértőknek. 

Ám fürdőzőként sem árt vigyázni: rendszeresen bukkannak egyszerű strandolók is igazi bombákra: 2012-ben a siófoki nagystrandon, máskor Balatonkenesénél vagy Balatonlellénél került elő lőszer. Ezek egy részét a helyszínen felrobbantották, más részüket biztonságosan elszállították. Saját testi épségünk megőrzése érdekében érdemes csak a kijelölt területeken strandolni, és csak óvatosan kirándulni az ismeretlen vizek felé.