A History Today négy elismert történészt kérdezett meg, akik elmesélték, számukra milyen pozitív vagy negatív dolgokat jelent a közösségi média betörése a történelemkutatás és -oktatás világába.
Gyakran túlságosan szenzációhajhász
A közösségi média révén sokkal könnyebben osztják meg egymással gondolataikat az emberek, ami az információcsere szempontjából óriási segítség – mondja Catherine Fletcher, a Manchesteri Egyetem történelemprofesszora, aki tavaly egy Twitter segítségével megszervezett konferencián vett részt Firenzében mandzsúriai, koreai, orosz és olasz kutatókkal közösen. A kutatómunka, az archívumok bújása többségében magányos tevékenység, ilyenkor jól jön, ha közben az ember érintkezni tud más kollégákkal, esetleg viccekkel, humoros eszmecserékkel dobják fel a hangulatot.
Negatívum viszont, hogy a közösségi médiában a fő hangsúly a meglepő, figyelemfelkeltő, szenzációhajhász dolgokra és tartalmakra esik. Ez a bulvárosodás káros a tudományos diskurzus és a tények elfogulatlan feltárása szempontjából. Arra ösztönözheti a történészeket, hogy a nagyobb érdeklődés felkeltése érdekében torzítsák az anyagaikat, szenzációt kreáljanak ott is, ahol nincsen. Fletcher egy walesi múzeum kurátorát említi, aki munkahelye Twitter-fiókjára töltött fel anyagokat. Amikor úgy próbálta beállítani a történelmi tényeket, mintha azok titkosak lennének, és valamiféle összeesküvés rejlene a háttérben, sokkal több felhasználó volt kíváncsi rájuk.
Teret enged az alternatív nézőpontoknak
A közösségi média olyan mértékben demokratizálta az emberek közötti kommunikációt, mint még soha semmilyen más találmány – állítja Jeremy Black, a Yale munkatársa. Minden emberi társadalomban, még a legdiktatórikusabb rendszerekben is létezik véleménypluralizmus, azaz nincs mindenki által abszolút igazságnak elfogadott vélemény. Az emberek közötti kommunikáció a különböző vélemények cseréjén, ütköztetésén alapul, ezt a jelenséget szélesíti ki és maximalizálja a közösségi média. A nyilvánosság mindenki számára adott. Ma már bárki megoszthat bármilyen információt bárki mással, elhárultak azok az akadályok, amelyek akár a rádió, a televízió, a nyomtatott sajtó esetében még megvoltak. Ennek persze vannak hátulütői is: a tények gyakran semmilyen szűrőn nem mennek át, ellenőrizetlenül keringenek a világhálón, ezért könnyen szárnyra kaphatnak az összeesküvés-elméletek, riogatások és más fake news tartalmak.
Black szerint ez egyelőre gyakran kaotikus viszonyokat teremt, de összességében pozitív folyamatokat indíthat el a történelemkutatásban. A történelmet sokszor a hivatalos állami szervek írják, melyek a saját értelmezésük szerint prezentálják a múltat. A közösségi média teret adhat az ezzel szembemenő alternatív olvasatoknak, melyek új perspektívába helyezhetik a már ismert tényeket, jelenségeket. A különböző nézőpontokkal rendelkezők megismerik egymást és a másik álláspontját, és közösen formálhatnak értelmezési lehetőségeket.
A kutatók nem lépnek ki a komfortzónájukból
Matt Shaw, a Londoni Egyetem történelemtudományi könyvtárának munkatársa egyetért abban, hogy a kutatók közötti eszmecserét kiválóan segíti a Twitter és más közösségi felületek. A szélesebb nyilvánossághoz azonban csak ritkán érnek el ezek a diskurzusok. A történészek többsége megmarad egy szűk szakmai körön belül, ahol kollégáival megosztják a véleményüket, eredményeiket, sőt vicceiket egymással. Az átlag twitterezőt nem érdeklik ezek a témák, és ha érdekelnék, akkor sem igazán jutnának el hozzá. Ez nem azt jelenti persze, hogy olykor nincsenek szélesebb körű diskurzusok történelmi témák körül a világhálón. Jó példa erre a déli konföderációs zászló körül néhány éve lefolyt vita.
Shaw úgy gondolja, a közösségi médiát arra kéne használni, hogy közelebb vigyük a történelemtudományt a nagyközönséghez. A múzeumok, levéltárak például elérhetővé tehetnék a gyűjteményüket online. Továbbá, Blackhez hasonlóan arra is kitér, hogy a közösségi média teret adhat egymással ellentétes véleményeknek, olyan kevésbé ismert szemszögeknek, melyeket a gyakran rideg, akadémikus tudományos közélet a háttérbe szorít, és nem enged komolyabban szóhoz jutni.
A világ minden kincse egyetlen kattintásnyira
Szintén az információk szabadabb áramlását és könnyebb hozzáférhetőségét emeli ki Llewelyn Morgan, az Oxfordi Egyetem klasszika-filológia kutatója. Elég egyetlen kattintás, és korábban elképzelhetetlen mennyiségű írott és audiovizuális tartalom birtokába jutunk. Példának említi a British Pathé filmgyár archívumát, melyben online megtekinthető több mint száz év szinte összes filmhíradója, mintegy 85 ezer videó. Ezek többsége válogatás nélkül, gyakran hibás leírással és címkézéssel került a világhálóra, mégis óriási kincsesbánya bárki számára, aki a múlt iránt érdeklődik. Jól mutatja mindazt, ahogyan a közösségi média a történelemkutatást forradalmasítja napjainkban.
Morgan szerint a végletekig demokratizált vélemény- és információcsere kétélű dolog. Egyrészt ő is dicséri, hogy teret ad a források beállítás nélküli, szabad értelmezésének és a hivatalostól eltérő interpretációk megismerésének. Másrészt viszont figyelmeztet rá, mennyire torzulhatnak a tények ebben a közegben – amire jó példa a fentebb említett félrecímkézés. Összességében pozitív dolognak tartja az online média által hozott változásokat, de azért örül neki, hogy még az internet előtti korszakban kezdte pályáját, és megtanulhatta, hogyan kell helyesen rostálni és értékelni a forrásokat.
