Téged megismer a párod smink nélkül?

Olvasási idő kb. 5 perc

Szerelmespár az ágyban, közeledik a reggel. A nő óvatosan kisurran az ágyból, hogy amíg a másik alszik, fogat mosson, szempillát fessen, karikákat halványítson, majd úgy csúszik vissza a paplan alá, mintha minden egyes reggel ilyen tökéletesen nézne ki. Láttál már ilyet filmen?

A baj az, hogy ez a jelenség sajnos nem marad a filmek világában, hanem mindennapos jelenséggé vált a nők körében. Egy svéd beauty-tech cég, a Foreo saját felmérést is készített ez ügyben saját globális adatbázisuk körében, amiből kiderül, hogy az éppen bimbózó párkapcsolatokban 4 nőből 1 már eleve sminkben fekszik le aludni, a megkérdezett 2400 nőből 1400 pedig fél órát lecsíp az alvásidejéből, csak hogy reggel elkészíthesse az arcát. A megkérdezettek 91 százaléka a friss kapcsolat első 2-4 hónapjában folyamatosan fenntartja a látszatot, és csak utána képes annyira ellazulni, hogy kikészítés nélkül is mutatkozzon a párja előtt. Ez már csak azért is ironikus, mert a cég férfiakat is megkérdezett, akiknek a 96 százaléka egyáltalán nem értette, mi ez a mizéria az esti és reggeli készülődés körül, sőt, 44 százalékuk épphogy a sminket találta ellenszenvesnek. Ugyanakkor a férfiak véleménye kevéssé van hatással a nőkre: egy 2018-as brit kutatás során például kiderült, hogy 20 férfiból 1 soha nem látta még a szerelmét festék nélkül. Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: Vajon tényleg ilyen sok nő sminkel állandó jelleggel?

Mondd, hogy jó reggelt!

A smink a női fegyvertár része: képes visszaadni az önbizalmunkat, kiemelni azt, ami szép, elrejteni, amit kevésbé tartunk elfogadhatónak. Evolúciós szempontból is értelmezhető: ahhoz, hogy minél közelebb kerüljünk az utódok létrehozásához, fiatalnak, életerősnek, egészségesnek kell mutatnunk magunkat. A szolid sminket még a heteroszexualitással és a munkahelyi hitelességgel is kapcsolatba hozták már, a sminket használó nőknek pedig a férfiak nagyobb tekintélyt tulajdonítanak, míg a nők dominánsabbnak és a szexre nyitottabbnak látják kifestett társaikat. A smink tehát nemcsak festék és ecset, hanem egyfajta eszköztár, amivel a lelkünket (is) ápoljuk. Erősítjük az önbizalmunkat, ezáltal jobban érezzük magunkat, ez kihat a kisugárzásunkra, amitől több pozitív visszajelzést kapunk. A vicc az, hogy ugyanez a folyamat smink nélkül is végbemegy azokban, akiknek nincs szükségük festékre ahhoz, hogy megteljenek önbizalommal. Azok a nők, akik ritkábban viselnek sminket, általában nagyobb magabiztossággal, érzelmi stabilitással rendelkeznek, magasabb az önértékelésük, mint rendszeresen sminkelő társaiknak, sőt hitelesebbnek is tűnhetnek. 

„Ennek ellenére a sminkelés elterjedését az is erősíti, hogy kultúránkban elvárt női szerep az, hogy szépek, csinosak, kívánatosak legyünk, ennek pedig gyakran erőnkön felül is próbálunk megfelelni” – mondja Sákovics Diana pszichológus.

Hát persze, drágám, így ébredek minden reggel
Fotó: Venerala / Getty Images Hungary

Hova mész, hova futsz? Mitől félsz ennyi hajnalon túl?

A felmérések eredménye szerint a nők egy jelentős hányada – azok, akik a párjuk előtt sem mernek smink nélkül mutatkozni – nagy valószínűséggel fél. Elbújnak a festett maszk mögé, és csak akkor mernek előjönni alóla, amikor senki sem látja őket. S miután ők is félve pillantanak a tükörbe ébredés után, úgy gondolják, párjuk is megrémülne, ha meglátná az igaz valót. Sokan közülük talán azt gondolják, csak akkor van esélyük boldog párkapcsolatra, ha gondosan eltakarják a hibáikat, és vastagon kiemelik azt, ami szép rajtuk – bár valójában így esélyt sem adnak arra, hogy valaki igaz valójukban megszeresse őket.

Ez a folyamat ugyanis nem áll meg a sminknél. Néhányan képesek csakis a saját lakásukban vécére menni, egy közös utazáson, nászúton a saját egészségüket kockáztatva mindent visszatartani, rengeteg pénzt áldozni a tökéletes külsőre, gyógyszereket szedni, szájvizet inni, lopakodni, szennyest más kukájába kidobni, órákat szervezkedni és pepecselni ahelyett, hogy egyszerűen hátradőlnének, és hagynák, hogy szeressék őket úgy, ahogy vannak. Aztán – ismét csak a felmérések adataira támaszkodunk – néhány hónap után elegük lesz (merthogy mindez fárasztó, ráadásul az állandó smink viselése egészségtelen), repedések keletkeznek a pajzson minden értelemben, és már eléggé biztosnak érzik a megszerzett pozíciójukat ahhoz, hogy elkezdjenek lazítani, smink nélkül is felébredni. A hab a tortán az, hogy a megkérdezett férfiak döntő többsége pedig erről az egészről nem tud semmit, de ha észre is veszi, magasról tesz rá.

Ki ez a nő az ágyamban? Este még másképp nézett ki...
Fotó: H. Armstrong Roberts/ClassicStoc / Getty Images Hungary

Aki szép, az reggel is szép

Nincs azzal semmi baj, ha tetszeni szeretnénk, ahogyan magával a sminkeléssel sincs, csupán a túlzásba vitelével. Alapvetően egy boldog párkapcsolathoz két emberre van szükség, nem két maszkra. Persze az első hónapokban mindenki természetes módon igyekszik a legszebb oldalát kidomborítani, ugyanakkor csak két valós lény között jöhet létre tartalmas kapcsolat. Ez igaz a külsőre és a belsőre egyaránt. Régen rossz, ha úgy véljük, csakis az állandóan felturbózott változatunk elfogadható mások számára, hiszen így figyelmünk nagy része nem magára az alakuló kapcsolatra, saját érzéseinkre terelődik, hanem az álcázásra. A másik félnek pedig meg sem adjuk a lehetőséget, hogy igaziságunkban ismerjen meg.

Az légy, aki vagy, érezd jól magad

Amire azonban igazán kíváncsiak vagyunk, az a valóság, méghozzá kendőzetlenül. Érdeklődés hiányában nem lennének olyan népszerűek a milliós látogatottságot hozó sztárok smink nélkül és a no make up selfie sorozatok. Persze a nézőkben van egy adagnyi káröröm, hiszen mindig jó érzés szembesülni azzal, hogy mások is éppolyan átlagosak, mint mi vagyunk, ugyanakkor az élénk érdeklődés nagy valószínűséggel azt jelzi, hogy tetszik nekünk az a bátorság, ahogyan mások álarc nélkül szembe mernek nézni az élettel. S ha nekik megy, talán legközelebb mi sem fecsérlünk el a közös alvásból félórákat csak azért, hogy ne látsszanak a karikák a szemünk alatt.

Hol kezdődik a baj?

Ha ma körbenézünk a plakátokon, reklámokban, a közösségi médiában, gyönyörű, szexi emberek vesznek minket körül. Ezt a vonzóságot, amit leginkább az evolúciós szempontból fontos ingerek túlhangsúlyozásával érik el – teszi hozzá Sákovics Diana. Mi pedig gyakran ezekhez a képekhez hasonlítjuk magukat: nem véletlen, hogy ilyen környezetben egyre nehezebb elégedettnek lenni a testünkkel, a megjelenésünkkel. Kamaszkorban a folyamatosan változó, érő testünk elfogadása alapesetben is feladat, de ebben a nehezített környezetben, ahol a szép a nagyon, a szuper szép, még nehezebb. 

Ha pedig valaki nincs kibékülve a saját testével, az számos lelki probléma forrása, a szorongás, a depresszív tünetek előszobája. A negatív testkép aztán az élet számos területére kihat a munkahelyi önérvényesítéstől a társas kapcsolatokon át a szexuális életig. Hiszen, ha én azon szorongok, hogy csúnya vagyok, hogy nem vagyok elég jó, így nem is vagyok teljesen szerethető, akkor az energiáim egy jelentős részét vélt hiányosságaim palástolására fordítom, elkerülöm azokat a helyzeteket, ahol megláthatnak, titkolózom, magamba zárkózom, így nem tudok szabadon részt venni a jelenben, az életemben, nem tudok oldottan együtt lenni a másikkal, nem tudom szabadon élvezni a szexet. Szélsőséges esetekben ez a szorongás olyan életminőség-romlással jár együtt, annyi mindenben gátol, hogy mindenképpen érdemes vele szakemberhez fordulni, megtalálni az utat az önelfogadás felé.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.