Panni több mint másfél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy belevág élete nagy kalandjába. Felhagyott az akkori munkájával, és Erdélyből Izlandra költözött. Reykjavíktól nem messze, a népszerű Arany Körút közelében talált szállást, és egy üvegházban működő vendéglőben vállalt állást pincérnőként. Élményeiről blogján, a Kedves Fiókon számolt be időről időre. Panni idén novemberen tért vissza, hogy újabb kalandokba vágjon bele. Az Izlandon töltött két évről beszélgettünk vele.
Hogyan jött az ötlet, hogy Izlandra költözz?
2018 januárjában költöztem ki, kalandvágyból – talán így lehet a legtömörebben megfogalmazni. Már nem leltem örömöt vagy kihívást az akkori munkámban, és szerettem volna kilépni a komfortzónámból. Az egyetem elvégzése óta gondolkodtam rajta, hogy jó lenne kimenni valahová külföldre picit, távol az otthoni rutintól és kényelemtől, egy teljesen idegen környezetbe, ahol egy új oldalamat ismerhetem meg. Izland pedig valamiért mindig is vonzott. Vannak helyek, amelyek hívnak, anélkül, hogy logikus magyarázatom lenne erre az érzésre, itt meg furcsa módon első naptól kezdve úgy éreztem, mintha kicsit mindig is idetartoztam volna.
Könnyen ment a beilleszkedés?
A beilleszkedést két dolog könnyítette meg. Az egyik, hogy egy barátnőmön keresztül jöttem ide. Ezért is nem tudok segíteni, ha arról kérdeznek, hogyan kell munkát keresni Izlandon, mert én nem kerestem. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a barátnőm szólt erről a lehetőségről. Ő akkor már több mint egy éve itt dolgozott, küldtem egy önéletrajzot és felvettek. Az elején nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy barátokat szerezzek. Ez egyébként eléggé jellemző azokra, akik itt turizmusban dolgoznak, belefáradtak abba, hogy az emberek jönnek-mennek, valakit megkedvelnek és a szezon végén eltűnik az illető. Én egy évet terveztem maradni, végül több lett belőle, de az elején én is úgy gondoltam, hogy nem érdemes nyitni az emberek felé, mert annál nehezebb lesz aztán az elválás. Persze amikor mindennap ugyanazokat az arcokat látod, egy idő után egymás életének részeseivé váltok, munkán kívül is.
A falu, ahol mi élünk, nagyon pici, a kollégákon kívül nem sok emberrel találkozunk. A csapat körülbelül ötven emberből áll össze, mind fiatalok, Európa különböző országaiból. Nagyon kevés az izlandi, ezért a közös nyelvünk az angol. Ez volt a másik dolog, ami megkönnyítette a beilleszkedést: nem kellett izlandiul tanulni. Többnyire más bevándorlókkal és turistákkal érintkezem, de a helyiek is szinte mind beszélnek angolul, kortól függetlenül, így a közel két év alatt nagyon kevés alkalommal éreztem idegennek magam. Idén kerültem közelebb néhány izlandi kollégámhoz, akiket nagyon megszerettem, és remélem, hogy a jövőben is találkozunk majd.
Izlandon rengeteg – főként természeti – tényező nehezítheti meg a mindennapokat. Neked mit volt a legnehezebb átvészelned?
A sötétség, konkrét és átvitt értelemben is. November elejétől február végéig alig van néhány órányit világos, az is inkább csak szürkület. Én amúgy is hajlamos vagyok rá, hogy januárra bedepizzek, de itt különösen nehéz volt, főleg, hogy karácsonyra sem mentem haza. A magány és a honvágy hullámokban jött a közel két év alatt. Volt, hogy hetekig, hónapokig nem kívánkoztam haza, aztán a következő pillanatban mindent elsöprő erővel törtek rám a negatív érzések.
A fehér éjszakákat viszont imádtam. A kollégáim közül sokan panaszkodtak, hogy nem tudnak aludni, nekem viszont ilyen problémáim nem voltak. Nagyon élveztem, hogy az éjszaka közepén is lehetett járkálni a lakásban anélkül, hogy villanyt kellett volna kapcsolni; ha este kimentünk valahová, mindegy, meddig maradtunk, világosban értünk haza, és volt néhány érdekes fotós kalandom nagyon furcsa órákban.
És mi volt az, ami a legjobban tetszett?
Én vidéken nőttem fel, de egy barátom egyszer azt mondta, hogy városi életet élek falun. Ha lehetett, mindig inkább a szobámban ültem olvasni vagy filmeket nézni, nem segítettem kint a ház körül, nem barangoltam naphosszat a dombokon, az erdő szélén. Izlandon ez megváltozott, teljesen beleszerettem a természetbe. Életemben először kicsinek és jelentéktelennek éreztem magam, teljesen jó értelemben, és úgy éreztem, hogy minden problémám eltörpül az univerzum csodái mellett. Megtanultam, hogy ha rossz napom van, elég kimennem félórát sétálni, és egyből jobb kedvem lesz. Persze nem kell ehhez Izlandra költözni, otthon is át lehet élni ugyanazokat a csodákat, de nekem kellett ez a vadregényes táj, hogy elindítsa bennem a változást.
Ezek szerint sokat kirándulsz...
Közel sem annyit, mint szerettem volna, de sikerült nagyon sok lélegzetelállító helyre ellátogatni. Aki egyszer beleszeret ebbe az országba, szerintem soha nem tudja azt mondani, hogy na, már mindent láttam, nincs okom többé visszamenni. Rengeteg a látnivaló és minden évszakban teljesen más a táj. Főként a déli és a keleti részt sikerült felfedezni, de a nyugati és az északi területekre is mindenképpen el szeretnék jutni egyszer.
Volt valamilyen izgalgalmas kalandod?
Nehéz egy konkrét történést kiemelni, ezért inkább azt mondanám, hogy a legnagyobb kaland az a belső változás volt, ami itt, Izlandon végbement bennem. Nagyon sok időt tudtam fordítani arra, hogy csendben legyek önmagammal, kötelességektől, előítéletektől és mindenféle megfelelési kényszertől távol, és ez rengeteget segített abban, hogy jobban megismerjem önmagam és rendbe tegyem a prioritásaimat. Azt hiszem, hogy ebben az időszakban sikerült letenni egy, az addiginál sokkal tudatosabb, gazdagabb és kiegyensúlyozottabb élet alapjait, és ezért örökké hálás leszek.
Az izlandiakat milyennek ismerted meg?
Az elején az volt a benyomásom, hogy az izlandiak a világ legkedvesebb emberei. Idővel rájöttem, hogy csak én vagyok szerencsés, és a család, ahol dolgozunk, illetve az izlandi kollégáink jó fejek, de ez nem feltétlenül szabály. Klisé, hogy az északi népek barátságtalanabbak és zárkózottabbak, de ez az izlandiakra is igaz, van egy nyers stílusuk. Viszont híresek arról, hogy ha valaki bajban van, mindig segítenek, és ezt én is így tapasztaltam.
Találkoztál magyarokkal is?
Az én munkahelyemen jelenleg nyolcan vagyunk magyarok, de voltunk többen is. Nem fektettem különösebben sok időt és energiát abba, hogy a helyi magyarokat felkutassam, örültem annak, hogy nagyon színes társaságba keveredtem, és új kultúrákat, szokásokat ismerhettem meg.
Az izlandi gasztronómiát főként a halak és a bárányhús jellemzi. Hogy boldogulsz a növényi étrendeddel?
A helyi specialitásokból nekem a legtöbb kimaradt, a vendéglőkben viszont szinte mindenhol van vegán választék. Többnyire viszont magamnak főzök, és a boltokban nagyon gazdag a felhozatal ilyen szempontból. Ami növényevőként és környezettudatosságra törekvőként bosszantó Izlandon, az az, hogy a zöldségek és gyümölcsök nagy százalékát importálják, és legtöbbször műanyagba csomagolva árulják. Meg persze az ízek, a minőség sem olyan, mint otthon.
Ráadásul az árak is elég húzósak.
Minden körülbelül háromszor annyiba kerül, mint otthon, Erdélyben, viszont a fizetések is sokkal magasabbak. Reykjavíkban kicsit más a helyzet, de ha vidéken lakik az ember, simán jól lehet élni, az ügyesebbek meg szép összegeket is raknak félre. Én nem kimondottan pénzgyűjtési szándékkal jöttem ide, ezért mai napig sem tudom, mi mennyibe kerül a boltban. Nem szoktam rá, hogy átszámoljam az árakat, mert úgy éreztem, hogy csak fölöslegesen bosszantanám magam vele.
Mit tanácsolnál annak, aki úgy dönt, hogy hozzád hasonlóan Izlandon töltene néhány évet?
Csak ajánlani tudom, bár tény, hogy nem mindenkinek válik be. Nekem valahogy úgy tűnt, hogy akik pénzt keresni indulnak el otthonról, azok kicsit csalódnak, és mindegyre zúgolódnak valami miatt, ami nem meglepő, mert sok szempontból barátságtalannak és szigorúnak tűnhet ez a hely. Aki viszont azért jön ide, mert vonzza a táj vagy a kultúra, annak rengeteget tud adni ez az ország, és mindegy, hogy fél évre vagy örökre marad, nagyon meg tud változni az élete.
És milyen tippekkel látnád el, aki rövidebb időre, mondjuk csak egy hétre érkezik?
Egy hét alatt szerintem főleg a déli partot érdemes felfedezni, az Arany Körút környékét, a fekete és a gyémánt partot. Lehet nagyon nyugisan, a főbb látványosságokat kipipálva vagy a részletekben elveszve is csinálni. Az interneten rengeteg tippet lehet találni attól függően, hogy a „kötelezőket” szeretnének-e látni, vagy inkább az eldugottabb helyekre vágyunk, illetve nagyon sokféle buszos túrára is be lehet fizetni.
