Ők törték darabokra nagyanyáink szívét: Kabos Gyula, a magyar Chaplin

Történelmünk tele van színészlegendákkal, akik tragédiákkal tűzdelt életutuk ellenére zseniális alakításokkal örvendeztették meg a közönséget. Hát csoda, hogy mindenki beléjük szeretett?

Kabos Gyula nemcsak színész vagy humorista, hanem fogalom. Máig idézzük mondásait, lelkesen nézzük a filmjeit, többek között a Hyppolit, a lakájt, és elhisszük azokat a legendákat, amelyek az élete köré épültek. Egy olyan élet köré, ami közelről egy cseppet sem volt mulatságos… A nézőtérről mindig komikumnak hatott az, amit ő nagyon is valódi tragédiaként élt meg.

Az első „lelépés”

Élete 1887-ben kezdődött Budapesten. A kis Gyula zsidó vallású családba érkezett az ügynökként dolgozó Kann Zsigmond és Meister Róza gyermekeként. Fiatal korában Kabos is kereskedelmi iskolát végzett, ám addig hívta a színpad, amíg – apja minden tiltása és verése ellenére – 1905-re el nem végezte Solymosi Elek színiiskoláját. Első statisztaszerepére még bőven tanulóévei alatt kérték fel, ám az így is emlékezetes maradt. A Népszínházban előadott, Kínai mézeshetek című darabban kellett a lámpát vinnie egy esküvői jelenetben. Az izguló Kabos rossz helyre lépett és egyenesen belezuhant a zenekari árokba, azon belül pontosan a brácsásra. Se zene, se lámpa, se előadás. 

 „... így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek, és tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.”

Szép pálya, hatalmas sikerek

Nem ismernénk ennyire Kabos Gyula nevét, ha nem lett volna elképesztően sikeres táncos komikus, a pesti kabaré és a vígjátékok félszeg, csetlő-botló, közvetlen humorú egyénisége. Játszott Zomborban, Szabadkán, Nagyváradon, később a Király Színházban, a Royal Sörkabaréban, a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban, a Télikertben, a Magyar Színházban, a Dunaparti Színházban, a Vígszínházban és a Fővárosi Operettszínházban. Akármilyen komikus jelenetet bíztak rá, vagy írattak meg vele, garantált volt a nevetés. Első komoly címszerepét Budapesten játszotta a Renaissance Színházban, Szemen Juskevics orosz író Szorkin és a főnyeremény című tragikomédiájában. Egy agyondolgoztatott hivatalnokot alakít, aki megnyeri a lottót, majd ettől elveszíti a józan eszét. Nagyszerűen játszott, ám a közönség a komikust akarta látni. Az utókor is leginkább a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó című filmek miatt emlékszik rá.

 „Én egy nagyon szomorú ember vagyok, csak mániákusa vagyok a vidámságnak, és addig nem nyugszom, amíg nevető arcokat nem látok magam körül. De különben is, ma jókedvet csinálni kötelesség, és akkor is nevetni kell, ha sírni szeretnék. Volna egy jó tippem ezzel kapcsolatban. Hozzanak rendeletet, hogy egy hónapig mindenkinek mindent mosolyogva kell csinálni. Meglátnák, milyen más lenne az élet” – mondta egyszer.

Még igazgató is lett – vesztére

Kabos Gyulát mindenki tehetséges és foglalkoztatott színésznek látta, így azt feltételezték róla, hogy több mint jó anyagi körülmények között él. Ez azonban cseppet sem volt igaz. 1929 őszén belevágott egy olyan kihívásba, amibe belerokkant. Az Operettszínház vezetése csődöt jelentett, mire hitelezők segítségével Kabos vállalta el a vezetését. Olyan darabokat mutatott be, mint Zsolt Béla Erzsébetvárosa, de a sikerek ezzel ki is fújtak. Az anyagilag kifejezetten veszteséges színházat Kabos sem tudta megmenteni, akárhogy kapkodott is fűhöz-fához. A teátrum csődbe ment, és magával rántotta az igazgatót is.

Ettől kezdve Kabos, aki egyébként sem tudott igazán kiállni magáért, és aki folyamatosan támogatta anyagilag a tágabb családját is, minden beérkező jövedelmének több mint háromnegyedét kétszázezer pengős adóssága rendezésére költötte hosszú éveken át. Szerencsére szerepekben nem volt hiány, hiszen a közönség imádta, és a hangosfilm igazi sztárt faragott belőle – 8 év alatt 45 filmben játszott elképesztő precitizással, könnyedséggel. Színpadi szerepeit is folytatta, de igazán komoly színészi munkát csak ritkán bíztak rá, így színésztársai lenézték. Pedig komoly szerepekben is megmutatta tehetségét, például 1924-ben a Vígszínházban Jób Dániel rendezésében a Cseresznyéskert Lopahinjaként, vagy 1933-ban a Magyar Színház deszkáin a Bűn és Bűnhődés Marmeladovjaként.

„Fiatal színész koromban nagyon irigyeltem azokat a komikus színészeket, akiknek nagy orruk vagy valami más torzságuk volt, mert amint beléptek a színpadra, az emberek már nevettek. Ez így nagyon könnyű lehetett, és én kétségbeestem, mert akkoriban egészen rendes, szabályos gyerek voltam. Ahol játszottam, a patikákban nem maradt egy csepp deákflastrom sem, akkora orrokat ragasztottam. Aztán megtanultam, hogy a színészetet nem a külsőségekben kell keresni, s hogy nem az orr, a szem és a száj a fontos, hanem a belső humor. Hogy meg kell találni az embert, és az ember igazi torzságait kell a színpadra vetíteni” – mondta.

Származása miatt menekült itthonról

Miközben a harmincas évek elején még olyan filmekben remekelt, mint a Dunaparti randevú, a Fizessen nagysád!, a Lovagias ügy vagy Az én lányom nem olyan, az évtized végére már menekülnie kellett. A zsidótörvények miatt 1938-tól nem engedték színpadra állni, Lovagias ügy című filmjét betiltották, megélni alig tudott, és egyre fogyott körülötte a levegő. Feleségével ezért az Egyesült Államokba költözött. Mások is megtették ezt, sokuknak sikerült is megvetniük a lábukat az idegen földön – de neki nem.

1939-ben kötöttek ki New Yorkban azzal a tudattal, hogy a kinti magyarok biztos és fizető közönséget jelentenek. Az ezt biztosító kapcsolattartóval, Szenes úrral azonban egy félreértés miatt összeveszett, így egyetlen filmvállalat sem alkalmazta. Maradtak az alkalmi fellépések, később a teljes mellőzöttség. Magyarországról azért kellett elmennie, mert zsidó volt, de amikor pénzt küldött haza a rászoruló gyerekeknek, vagy kiállt az országáért, már nácinak bélyegezve szidták. Eddigre a felesége egészsége is megrendült. Kabos 1941-ben lett nagyon rosszul előadás közben, s miután nem tartotta be az orvos  által előírt pihenőidőt, ezt további betegeskedés követte. Tüdőgyulladással vitték kórházba, ahol hiába töltött két hetet oxigénsátorban, szervezete feladta a küzdelmet. 

Még a sírfeliratát is elrontották

Alig két és fél évvel Amerikába érkezése után Kabos Gyula elhunyt. Miközben idehaza óriási sztárként emlékeztek rá, az Újvilágban névtelen külföldi színészként temették el, még a sírfeliratát is elrontották: Kobas néven földelték el a New Jersey állambeli Emerson Cedar parki temetőjében, olyan jellegtelen sírba, hogy a magyarok sokáig csak keresték. Végül ötvenöt évvel később temették újra a Farkasréti temetőben. Filmjeit halála után nem játszották, csak a hetvenes évektől vetíthették újra őket. Még jó, hogy a közönség nem felejtett. 

Kabos Gyula életében egyszer kötött házasságot: 1919-ben vette nőül a hadiözvegy dr. Surányi Imréné Puhalag Máriát. Az asszony kislányát sajátjaként nevelte, de hamar közös gyerekük is született, Kabos István György. A fiút a zsidóüldözés időszakában sikerült egy londoni iskolába menekíteniük, lányukat pedig rokonokra bízni, mielőtt Amerikába költöztek volna. Mária nyolc évvel élte túl férjét, akinek halála után hazaköltözött Magyarországra. 1994-ben a nagy nevettető tiszteletére alapította meg Mikó István, Székhelyi József és Szombathy Gyula a Kabos Gyula Társaságot. Kabos kalandjairól két saját könyvében olvashatunk bővebben: az egyiknek a címe Pesten kezdődött...! a másik az Öcsém...

Mustra