Hosszú ideig tartotta magát az a nézet, hogy a társadalomra veszélyes deviáns személyek lelki jellemzői külső jegyeiken is kiütköznek. A 19. század második felének bűnügyi tudománya úgy gondolta, hogy a bűnözőket fejformájuk és arcvonásaik alapján meg lehet ismerni – olvasható a History írásában.
A bűnözők jobban hasonlítanak az előemberekre
Az ötlet első ízben a kriminológia atyjának is nevezett olasz professzor, Cesare Lombroso fejében fogalmazódott meg az 1870-es években. Lombroso egy gyújtogatás és lopás vádjával bebörtönzött személy orvosi vizsgálatakor állapította meg, hogy az elítélt koponyájának hátsó részén a majomkoponyákra emlékeztető bemélyedések találhatók. 1876-ban megjelent szakkönyvében azt állította, hogy a bűnözők öröklött testi jellemvonásaikban hordozzák a primitív előemberekre és a majmokra való hasonlatosságot, és ez kiütközik például a nagyobb állkapocsban és a megnyúlt arccsontokban. A szerző konkrétan meghatározta, hogy a különböző arcvonások milyen bűnökre való hajlamot jelezhetnek.
Lombroso elképzelései átformálták a bűnözésről alkotott képet a nyugati világban. Míg korábban a felvilágosodás korának gondolkodói úgy vélték, hogy az ember szabad akaratából cselekszik amikor a bűn útjára lép, a 19. század második felére elharapódzott az a gondolat, hogy a gonosztevők már eleve alábbvalónak születnek, és ezért felesleges erőfeszítés megpróbálni megjavítani őket. Ezt természetesen rengeteg példa cáfolja, elég csak a Ted Bundyhoz hasonló megnyerő külsejű pszichopatákra gondolni.
Áltudományos alapokra épített
Az elmélet, miszerint a bűnözési hajlam öröklött és testileg kimutatható, olyan áltudományokban gyökerezik, mint a fiziognómia vagy a frenológia (koponyatan). A gyarmatosító európaiak gyakran ezeket az elméleteket használták arra, hogy a meghódított afrikai és ázsiai népeket testi karakterük alapján eredendően primitívebbnek bélyegezhessék.
Hiába tűnik mai szemmel mindez sületlenségnek, a korábban pszichiáterként, antropológusként és pszichopatológusként működő Lombroso korának elismert szaktekintélye volt, véleményét gyakran kérték ki nyomozásoknál a rendőri hatalmasságok, és megkapta a Torinói Egyetem kriminalisztikai katedráját. És valóban, egyszer – mint ezt büszkén leírja egyik könyvében – valóban hat gyanúsított közül pusztán a külső jegyek (obszcén tetoválások, szemrendellenességek és korábbi szifiliszes betegség nyomai) alapján választotta ki, melyikük erőszakolt meg egy hároméves kislányt, bár ezek közül csak a szemprobléma volt veleszületett adottság.
A professzor művei, amelyek jól illeszkedtek a korszakban virágzó szociáldarwinista elképzelésekhez, hamar népszerűek lettek Európa- és Amerika-szerte. Charles A. Ellwood, az Amerikai Szociológiai Társaság későbbi elnöke egy 1912-es írásában dicsérte Lombroso elméleteit, amelyek szerinte kétségkívül bizonyítják a bűn biológiai eredetét.
Máig érezhető a hatása
Lombroso természetesen számos követőre akadt. Earnest A. Hooton, a Harvard Egyetem antropológusa az 1930-as években egy 17 ezer személyt vizsgáló kutatást követően kijelentette, hogy a bűnözők fiziológiájukban mindenestül alávalóbbak a tisztességes polgároknál. Lombroso hívei közé tartozott az eugenika atyja, a brit Francis Galton is, akinek nézetei többek között a nácizmus számára is forrásként szolgáltak. Az elméletnek természetesen kritikusai is akadtak: Tolsztoj például a Feltámadásban karikírozza ki Lombroso nézeteit. A kriminalisztika francia úttörője, Alphonse Bertillon szintén tévesnek gondolta azt a feltételezést, miszerint a bűn a testi vonásokba lenne kódolva.
Olykor mégis újra felszínre törnek hasonló nézetek. 2016-ban kínai kutatók például úgy vélték, a számítógépes arcfelismerő rendszerek segítségével könnyebben kiszűrhetők lehetnek a bűnöző elemek. A tanulmány kritikusai többek közt rámutattak, hogy a bűnökért elítélt személyek nem minden esetben azonosak a valódi elkövetőkkel. Georg Christoph Lichtenberg német fizikus már a 18. században úgy vélte, a fiziognómia legfőbb veszélye, hogy előítéletek alapján, a valós tényeket figyelmen kívül hagyva ítélkezik. Vigyázni kell – figyelmeztet Lichtenberg –, nehogy azelőtt a bitóra küldjünk valakit, mielőtt egyáltalán elkövetné a bűnt, amely oda juttatná.
