Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Létezik cukorfüggőség? El tudnád képzelni, hogy negyven napig nem fogyasztasz semmilyen édességet?
Többé vagy kevésbé mindannyian édesszájúak vagyunk – szívesen fogyasztunk a főétel kísérőjeként egy finom desszertet, vagy jutalmazzuk magunkat egy hosszú nap végén egy szelet csokoládéval. De vajon milyen hatással van szervezetünkre, ha másfél hónapig megfosztjuk magunkat a cukros desszertek élvezetétől? Erről számol be Jordan Gaines Lewis a Pennsylvaniai Állami Egyetem idegtudományi posztdoktor kutatója.
Jutalom, majd függőség
A tudományos szaknyelv „természetes jutalmazás”-nak nevezi azokat a törzsfejlődés során kialakult idegrendszeri folyamatokat, melyek egy adott, a túlélésünkhöz szükséges cselekvést, például a szexet vagy az evést örömteli élménnyé teszik számunkra. Az agyunkban található ún. mezolimbikus pálya feladata ezen ingerek dekódolása. Ha a megfelelő cselekvést hajtjuk végre, a frontális lebeny dopamint termel, melynek hatására boldogságérzet önti el elménket.
A különféle ízekre természetesen másképp reagál agyunk. Ennek oka, hogy őseink elméje ily módon jelezte számukra, hogy a környezetükben talált ehető dolgok mennyire szolgálnak hasznos táplálékként, vagy jelentenek éppen veszélyforrást számukra. A tudósok szerint azért éppen az édes ízekhez kapcsolódik az öröm érzése, mert ezek megfelelő szénhidrátforrásként szolgáltak őseink számára (ahogy mind a mai napig annak számítanak), és erről kívánta biztosítani őket agyuk.
A probléma akkor adódik, mikor a napi ajánlott szénhidrátmennyiséget meghaladó mértékben fogyasztunk különböző cukros édességeket – ami napjainkban szinte mindannyiunk táplálkozási szokásaira jellemző. Az üzletek polcain alig találunk olyan feldolgozott élelmiszereket, melyek ne tartalmaznának cukrot. A statisztikák szerint heti szinten átlagosan 238 teáskanálnyi cukrot fogyasztunk, ami igencsak riasztó adat. Nem véletlen, hogy sokaknál cukorfüggőség alakul ki.
Ez a jelenség nagyon is valós, és pontosan ugyanúgy működik, mint amikor agyunk és szervezetünk valamely kábítószer, az alkohol vagy akár a szerencsejáték iránt alakít ki függőséget. Agyunk hozzászokik a dopamin által okozott rendszeres boldogságérzethez, minek következtében újra és újra át akarja élni azt, azonban – éppen azért, mert megszokta a stimulációt – egyre nagyobb mennyiségű cukorra van szüksége ahhoz, hogy dopaminreceptorainkat aktiválja, vagyis megkaphassuk a vágyott örömteli érzést.
Lassan múlnak csak el az elvonási tünetek
Az eredeti cikk szerzője beszámol egy barátja, Andrew élményeiről, aki negyven napig teljes mértékben mellőzte étrendjéből a cukrot. Andrew elmondása alapján a kezdeti időkben a cukormegvonás éppen olyan tüneteket eredményezett, mint amikor a droggal próbál leállni valaki. Az ember sóvárogni kezd az édességek után, úgy érzi, megvonták tőle örömeinek legfőbb forrását, kihagyás után hirtelen jól bezabál cukros ételekből, esetleg mással próbálja helyettesíteni őket. Történetünk hőse például a cukormegvonás első napjaiban „pótszerként” nagy mennyiségben kezdett szénhidrátdús ételeket enni.
Ezt a hatást már patkányok esetében is kimutatták tudósok. A különböző kísérletekben az állatoknál előzőleg kialakítottak a kutatók egy cukros ételekre alapuló táplálkozási rutint, majd megvonták tőlük a cukrot. A tünetek többek közt remegés, fogvacogás és folytonos idegesség formájában jelentkeztek. Hasonló folyamatok játszódnak le az emberek esetében is. Andrew szerint az elvonás tünetei jócskán csillapodtak az első egy hét után, teljesen azonban sohasem tűntek el, bár szerinte ez egyénenként változhat. (Jelen cikk korábban igencsak édesszájú fordítója egy ízben több mint öt hónapig vonta meg magától a cukorfogyasztást, és nem tapasztalt ennyire komoly tüneteket… – a fordító megjegyzése.) A „kúrának” azonban jelentkezett egy érdekes mellékhatása: a huzamosabb cukormegvonás következtében „visszafejlődtek” Andrew agyának dopaminreceptorai, minek következtében, mikor újfent elkezdett cukros ételeket enni, azokat túl édesnek érezte.
A cukoraddikció létező jelenség tehát, miként az elvonási tünetek is valósak. Mint a legtöbb esetben, ha étrendünkről van szó, fontos, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozzunk, mindenből a megfelelő mennyiséget fogyasszuk. Egy kis nassolás nem árt – sőt, egy nehéz nap végén jólesik egy kis „extra boldogság” –, de túlzásba sem szabad vinnünk az édességek szeretetét, különben egészségünk bánja.
