A téli hibernálódás egyes állatfajok természetes védelmi mechanizmusa a megváltozott körülményekkel, vagyis a hideg időjárással és az élelemhiánnyal szemben. Ahelyett, hogy megpróbálnák túlélni a kinti mínuszokat, ezek az állatok inkább elzárják magukat a külvilágtól, szó szerint hetekig szüneteltetik testműködésüket – magyarázza a Telus World of Science cikke.
Nem is a medvék a legjobb alvók!
A hibernációkor az állat testhőmérséklete, pulzusszáma és levegővétele mélyen a normál szint alá csökken. Számos faj alkalmazza ezt a stratégiát a túlélés érdekében, a medvék azonban – akik általában a legismertebb „téli alvók” – egy kissé másfajta módszert használnak. Az ő esetükben hibernáció helyett egy különleges mély alvásról, az ún. torporról beszélhetünk inkább. A torpor alatt a medvék több mint száz napig is képesek táplálékfelvétel és ürülék leadása nélkül életben maradni, sőt egy különleges folyamattal vizeletüket proteinekké alakítva tudják újrahasznosítani.
A torpor és a hibernáció között a legfontosabb különbség, hogy míg az élőlények testi folyamatai mindkét esetben jelentősen lelassulnak, az előbbi inkább egy afféle nagyon mély alvásként írható le, melyből az állatok könnyen fel tudnak ébredni, ha rájuk tör egy ragadozó. A nőstény medvék még arra is képesek, hogy álmukból felkelve életet adjanak kicsinyeiknek, majd ezután, mintha mi sem történt volna, visszatérjenek édes szunyókálásukhoz.
A legtöbb medvefaj saját maga készíti odúját, melybe bevackolja magát a téli hónapokra, esetenként fák üregeibe, barlangokba vagy egy társa által készített odúba is beköltözhetnek. Az odú megépítése 3-7 napot vehet igénybe. Egyes medvék már hónapokkal a nagy álom előtt elkezdik készíteni vackukat, mások inkább az utolsó pillanatig halogatják a munkát. Az elkészült odúkat levelekkel és ágakkal dúcolják ki, melyek melegen tartják őket és kényelmet nyújtanak nekik a hosszú alvás idején.
Azok az állatok, melyek valóban hibernálják magukat télire – a mókusok, denevérek, lemurok, kígyók, illetve a különféle erszényesek – kevesebb ideig alszanak, sokszor nem is durmolják át az egész telet, viszont jóval ritkábban – mindössze pár hetenként egyszer – ébrednek fel álmukból, azért, hogy egy kis táplálékot vegyenek magukhoz. Ezek az állatfajok drasztikusan képesek csökkenteni testműködésüket ezen időszak alatt – a mókusok pulzusszáma például percenkénti háromszázötvenről mindössze négyre csökken a hibernáció során, illetve testhőmérsékletüket is képesek fagypont alá levinni. Ez esetben sótartalmú testnedveik akadályozzák meg, hogy szöveteik megfagyjanak.
A különbség az egyes állatfajok méretében rejlik. Míg a medvék túlságosan nagyok ahhoz, hogy szervezetük a hibernációhoz szükséges mennyiségű hőtől szabadulhasson meg, a kisebb állatok számára jóval könnyebb véghez vinni egy efféle radikális testhőmérséklet-csökkenést. Éppen emiatt lennénk képtelenek rá mi, emberek, hogy átaludjuk a telet. Testméretünk mellett az a tény is akadályoz bennünket ebben, hogy képtelenek vagyunk vizeletünket proteinekké alakítani. Ezért a hideg hónapok alatt mi inkább a jó meleg szobába gubózzunk be, egy kellemes olvasmány és egy nagy adag forró tea társaságában.
