A Hawaii mellett található sziget változatos élővilágáról ismert, melynek fontos részét alkotják a különféle madárfajok. Wisdom párja, Akeakamai társaságában 2006 óta minden évben visszatér a szigetre a Csendes-óceánon átrepülve, hogy tojást rakjon és új utódnak adjon életet. Tekintve, hogy egy átlagos albatrosz élettartama maximum ötven év, mindez nem kis csodának számít – számol be az intézmény Tumblr-blogja nyomán a ScienceAlert.
Értetlenül állnak a tudósok az „öreg hölgy” előtt
A legelső albatroszt 1936-ban gyűrűzték meg a szigeten a szakemberek, azóta pedig mintegy 250 ezer különböző egyedet követnek nyomon a madármegfigyelők. Wisdom 1956-ban kapott gyűrűt Chandler Robbins ornitológustól. Mivel az albatroszok nőstényei csak felnőttként, ötéves koruk után, mikor már párt találtak maguknak, térnek vissza szülőhelyükre költeni, a szakértők úgy saccolnak, hogy a kérdéses madár öt- vagy hatéves lehetett az első megfigyelésekor, tehát napjainkban bőven a hetedik iksz felé közelít.
Wisdomnak ezt követően majdnem fél évszázadra nyoma veszett, mielőtt Robbins a 2001-2002-es idényben újra rá nem bukkant. Azóta szinte évente találkoznak a tudósok az idős madárhölggyel, aki folyamatosan visszatér a szigetre költeni. Ez szintén meglepő, hiszen a legtöbb albatrosz nem rak minden évben tojást. Az albatroszok általában októberben érkeznek meg a szigetre, hogy társat találjanak maguknak, és elkezdjék a párzást, melyet követően hét hónapon keresztül költik ki, majd dajkálják fiókájukat. Egy alkalommal mindössze egy tojást raknak a madarak, melyet a hím és a tojó felváltva költ kicsivel több mint két hónapig. Miután a fióka kikelt, mintegy fél évbe telik, mire szárnyra kelve elhagyhatja a szigetet és csatlakozhat társaihoz. A költőpárok életük végéig együtt maradnak, a vázolt folyamat azonban olyan megerőltető számukra, hogy ritkán ismétlik meg éves rendszerességgel.
A tudósok szerint Wisdom és párja eddig már több mint harminc utódot neveltek fel, és úgy tűnik, egyelőre nem terveznek leállni az újabb fiókák világra hozásával. Bob Peyton, a rezervátum projektvezetője szerint minden egyes tojás számít, hiszen, mivel az albatroszok ilyen kevés utódot hoznak a világra, egy újabb példány sokan segíthet az egyre csökkenő populáció gyarapításában. Miközben folyamatosan a különböző állatfajok kihalásáról, a klímaváltozásról és hasonló aggasztó fejleményekről olvashatunk, egy efféle jó hír reményt adhat mindannyiunk számára – véli Beth Flint, az intézet biológus munkatársa. Kívánjunk tehát további kellemes éveket és még sok-sok utódot az albatroszmatróna számára.
