Mennyi igazság rejlik a közkeletű hiedelemben, hogy fiatalon vagyunk szellemileg a csúcson? Mennyiben függenek össze az évek alatt szerzett tapasztalataink a magas intellektussal?
A legelterjedtebb nézet szerint húszas éveinkben vagyunk szellemi képességeink legmagasabb szintjén, ezután már csak fokozatosan lejjebb visz az út számunkra. Ugyanakkor jelentős szerepe van a hosszú évek során felhalmozódó tapasztalatoknak, melyek időskorunkra – legalábbis a hiedelem szerint – bölcsebbé tesznek bennünket. A Harvard Egyetem és a Massachusettsi Technológiai Intézet tudósai kutatásukban (melyről a Scientific American számol be) igyekeztek utánajárni, hogy milyen kapcsolat van életkorunk és intellektusunk között.
Nem csak a húszéveseké a világ
Kétségtelen tény, hogy az évek előrehaladtával egyre kevésbé vagyunk képesek új dolgokat megtanulni vagy éppen visszaemlékezni egy múltbeli eseményre, vagyis értelmi képességeink folyamatosan romlanak, ahogy idősödünk. Az intelligenciának azonban különböző fajtái vannak, melyek nem ugyanabban az életkorban vannak a csúcson. Az ún. folyékony intelligencia azt mutatja meg, miként értjük meg és hasznosítjuk az új információkat, ellenben a rögzült vagy más néven kristályos intelligencia a korábban tanult ismeretek, élettapasztalatok alkalmazásának hatékonyságát jelenti. A kutatók úgy találták, nem is létezik olyan konkrét életszakasz, melyben egyértelműen megállapítható lenne, hogy akkor vagyunk szellemi képességeink legmagasabb fokán.
A Joshua Hartshorne pszichológus és Laura Germine pszichiáter-idegtudós által vezetett kutatócsapat különböző kognitív működést felmérő online játékokra és tesztekre invitálta a vállalkozó kedvű felhasználókat, akik közül végül több mint hárommillióan próbálták ki azokat. A tudósok később egy kisebb csoporttal élőben is elvégeztek hasonló vizsgálatokat, majd összehasonlították a két kutatás eredményeit.
A tanulságok érdekes képet adtak a különböző intelligenciatípusok és az öregedés összefüggéseiről. Kiderült, hogy az új információk befogadására és feldolgozására szolgáló képességünk egyértelműen 18-19 éves korunkban, rövid távú emlékezetünk pedig 25 évesen van a csúcson, majd ezután szépen lassan hanyatlani kezd, arcmemóriánk pedig, mely szintén a rövid távú emlékezethez tartozik, kora harmincas éveinkben a legjobb. Ezzel ellentétben azon képességünk, mely segítségével mások érzelmeit mérjük fel, egészen negyvenes-ötvenes éveinkig, általános tudásszintünk pedig, melybe beletartozik szókincsünk és a részletek helyett a nagy egészet szemlélő gondolkodásmód is, 50 éves korunk előtt nem teljesedik ki. Ezt követően ezek a képességek enyhén hanyatlani kezdenek, mielőtt hatvanas éveink vége felé újból emelkedést nem mutatnak (végül 75 éves korunk tájékán újra lejtmenetnek indul a folyamat).
Általánosságban elmondható tehát, hogy míg a friss benyomásokra és új helyzetekre való minél gyorsabb reakciókat illetően a fiatalabb korosztály egyértelműen előnyben van az idősebbekkel szemben, a tapasztalattal kialakuló, összetettebb intellektus esetében nem versenyezhetnek a huszonévesek szüleikkel vagy nagyszüleikkel. Nem véletlen például, hogy a Nobel-díjas tudósok többsége az idősebb generációból kerül ki, hiszen ők hosszú évek munkája és tapasztalatai alapján képesek eljutni tudományos gondolkodásuk legmagasabb szintjére.
Kognitív képességeink idővel történő hanyatlása vagy épp fejlődése minden bizonnyal összefüggésben van agyunk öregedéssel mutatkozó szerkezeti változásaival. A tudomány egyelőre még mindig nincs teljesen tisztában ezen folyamatok mikéntjével, éppen ezért napjainkban számos új kutatás igyekszik beleásni magát a témába. Egy nemrég közzétett brit kutatás például újszülött csecsemők agyának számítógépes letapogatása révén próbált válaszokat találni arra a kérdésre, miként fejlődik elménk ebben a rendkívül fontos korai életszakaszban.
