Itt az új év, új lehetőségek, új remény. Sokan fogadkoznak, hogy ezentúl abbahagyják a használatot. Idén minden más lesz. Többé már nem akarnak inni, drogozni. Eljött a megváltó krízis, ami esély is jó esetben. Igen ám, de hogyan tegyék?
Bajzáth Sándorszenvedélybetegsegítő sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain), nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 15 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.
A terápiás csoportokon, az egyéni konzultációimon, valamint a hétköznapokban is gyakran felbukkanó kérdés, hogyan lehet leszokni? Csak akarni kell! - hallom gyakran a választ! Ez csakis akaraterő kérdése! – mondják sokan. Ki kell bírni, ennyi. Aki erre képtelen, az akaratgyenge! Ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, ez nem így van. A függőség BETEGSÉG. Ezért nem kizárólag akaraterő kérdése, bár persze akarni is kell a józanságot. A függőség krónikus, gyógyíthatatlan, ám kezelhető BETEGSÉG.
Nem elég akarni!
Ha valaki szemüveges, attól nem fog jobban látni, ha csak jobban akar látni, ahhoz azért kell a szemüveg, vagy kontaktlencse is. Ha valaki cukros, nem elég, ha nem akar az lenni, ahhoz szedni kell az inzulint is, és figyelni kell a táplálkozásra, életmódra is. Na, így van ez a függőséggel. Ha valaki nem akar inni, vagy drogozni, annak eléréséhez nem elég, ha csak akarja. Csak szorítani, erőből csinálni csak ideig-óráig lehet, idővel bele fog az illető fáradni.
Fel szoktam tenni a kérdést a kliensemnek, hogy szerinte mitől nem fog használni? Akaraterő, akaraterő!!! - hangzik a válasz. És mit fog másként csinálni ezután? Semmit, csak nem fogok inni/drogozni. Na, ez az, ami tutira nem fog menni.
Ugyanaz a játszótér, a játszópajtások és a játékszer
Ha nem hajt végre alapvető változtatásokat az életében, akkor szinte biztosan vissza fog esni és újra használni fog. Azt szokták felépülő berkekben mondani, hogy nem kell mást megváltoztatni, csak a játszóteret, a játszópajtásokat, és a játékszert… Önmagában egyik sem elegendő általában.
A konzultációkon átbeszéljük a klienssel, mik az életének azok a területei, amik közrejátszanak abban, hogy iszik, min és hogyan érdemes változtatnia ahhoz, hogy felépülhessen. Először is nem kell meginni az első kortyot, és elég mindig csak aznap nem inni, használni.
Ha nem megy az egész nap, lehet ezt az időt órákra bontani. Szép lassan gyűlni fognak így a józan órák, napok. A függő kapcsolatrendszere általában csak szerhasználókra szűkül idővel. Ez nálam is így volt. Gyakorlatilag a baráti köröm lassan az évek alatt, csak droghasználókra korlátozódott, hozzáteszem, hogy a normális emberekkel nem is igazán értettem szót, nem érdekeltek a dolgaik, nyavalyáik, nem igazán mozgatott meg a munka világa.
Helyette sokkal inkább az foglalkoztatott, honnan és mit lehet szerezni, mi mivel kombinálva ütősebb, ki van kórházban, melyik elvonó a “jobb”, ki hol ül börtönben éppen, vagy jobb esetben az, hogy milyen zenét hallgassak. Az ábrándjaimban is inkább egy óriási kamionnyi cuccal heverésztem sok rám kiéhezett nő társaságában valami yachton, mint valami termelési egységben.
A masszív alkoholistáknak gyakorlatilag csak alkesz haverjaik vannak, akikkel együtt vedelnek a kocsmában, vagy ha az illető otthoni ivó, akkor meg lehet, hogy nincsen már senkije, akivel megoszthatná a dolgait, ezért a felépülés szempontjából a legfontosabb egy új, józan kapcsolatrendszer kialakítása. Vannak zugivók, munka után otthon ivók, akiknek maradnak azért nem alkoholista barátaik, ám ők sem tudnak olyan jól segíteni, mivel nem ismerik a függőség természetét. Ehhez kellenek azok a “szakemberek”, más felépülőben levő függők, akik már átmentek ezeken a dolgokon, érzéseken, helyzeteken, és tudják, mire van a függőnek szüksége ahhoz, hogy józan maradjon.
Olyan emberek, akikkel azonosulni tud a leszokni vágyó, akik tudnak saját példákat hozni erkölcsi prédikációk helyett, amik tapasztalataim szerint semmit se érnek. Nem Coelho összes kell ide, meg Facebook okosságok, hanem sok-sok személyes tapasztalat és együttérzés. Nagyon, nagyon fontos a “nem vagyok egyedül” illetve a „van remény” érzésének a megtapasztalása, aminek a tere elsősorban az önsegítő közösség lehet. Amikor láthatom, hogy vannak, akik hasonló ivászat, droghasználat után sok-sok éve képesek józanul élni, az olyan plusz, amit semmi más nem tud megadni.
Költözés? Az nem lesz elég
Amikor az egyik függő segít a másiknak, az nagyon erős, páratlan. Sokan a helyváltoztatásban bíznak, ez is hasznos lehet, de önmagában nem elég. Annak idején az első (sikertelen) rehabom után azt gondoltam, hogy majd a helyváltoztatás megoldja a problémát. De ez egyáltalán nem volt így, azt a személyiségemet, ami akkor voltam, vittem magammal. A gondolkodásom, a dolgokhoz való hozzáállásom, a problémamegoldó készletem ugyanaz volt, így nem volt csoda, hogy földrajzilag is más helyeken előbb-utóbb - inkább előbb - újra használni kezdtem.
Nagyon hamar, a vidéki kisvárosban is megtaláltak, azaz bevonzottam azokat az embereket, helyzeteket, amik visszaesésre sarkalltak rövid időn belül. Sok függő továbbra is igyekszik ugyanúgy kihasználni a szociális rendszert, azaz sokszor ugyanúgy élősködnek, mind korábban, és közben csodálkoznak, hogy miért is esnek vissza? Én például nagyon-nagyon dühös voltam, amikor a rehabon nem engedték, hogy leszázalékoltassam magam a hepatitisz C-mel.
Teljesen fel voltam háborodva, hogy képzelik ezek…? Amikor anyáméknak mennyi pénzébe kerülök, és akkor kihúznak a zsebünkből fix negyven-ötvenezer forintot? Felháborító! Most azt gondolom utólag, hogy a lehető legjobban jártak el avval, hogy nem hagyták, hogy leszázalékoltként, nyugdíjasként, hereként élősködjek a rendszeren. Biztos vagyok benne, nem ott tartanék, ahol most vagyok, maradt volna a “majd eltartanak mások” attitűdöm, nem sarkallt volna tanulásra, fejlődésre.
Ha belegondolok, most sok év józansággal a hátam mögött minden egészen más. Máshol lakom, mások a barátaim.
Drogterjesztés helyett dolgozom
A régi kapcsolataim eltűntek, nem azért, mert lenézem őket, hanem mert más dolgok foglalkoztatnak egy szerhasználót, alkoholistát, mint egy felépülő józant, nincs igazán közös téma. Más a hobbim és más a munkám, nem szerhasználóval élek együtt. Heverés helyett sportolok, drogterjesztés helyett dolgozom, helyben topogás helyett folyamatosan tanulok, épp holnap kezdek egy újabb képzést, a magam elmagányosítása helyett anonim önsegítő közösségbe járok, igyekszem kikérni mások véleményét, ha kételyeim vannak, és igyekszem hagyatkozni is rájuk.
Titkolózás helyett inkább elmondom, megosztom, mi van velem, igyekszem nem „benyelni”, ha valakivel bajom van, hanem kimondom, megbeszélem az illetővel, nem várok arra, hogy majd elmúlik magától. Nem múlik, ott dolgozik… Aki már nem akar inni, az jobb, ha nem kocsmába jár kikapcsolódni. Aki nem akar drogozni, az ne aktív droghasználókkal töltse az idejét, mert tuti vissza fog esni. „Aki sokat jár a fodrászhoz, annak levágják a haját...”
A függők visszaesésének vannak előjelei. Ez egy elég hosszú lista, amit hiába tud kívülről az ember, ezek olyan dolgok, amiket legjobban mások - főleg más függők - vesznek észre rajtunk, mi magunk kevésbé. Persze csak akkor, ha beszélünk, és őszintén beszélünk magunkról, a dolgainkról, érzéseinkről. Ha elintézzük annyival, hogy minden rendben, hogyan kaphatnánk visszajelzést? Legfeljebb már túl későn, akkor, amikor már annyira látványosan vagyunk rosszul, hogy szinte tuti, hogy perecelés lesz a vége.
Összegezve: hogyan maradna az az ember józan, aki ugyanúgy él, ugyanazok a szokásai, aki nem kezd el új kapcsolatokat kialakítani, aki nem kezd el másként élni? Ha minden marad a régiben? Ha ugyanabban a pusztító kapcsolatban él továbbra is, ha ugyanazon a túl stresszes munkahelyen ugyanazzal az időbeosztással él, ha ugyanazzal a baráti körrel szeretne változást elérni? Hogyan lehet józannak maradni azon a munkahelyen, ahol mindenki iszik és mindenki kínál körülötte? Hogyan lehet úgy felépülni, hogy nem válik le a szülőkről, nem nő fel, gyerekszerepben marad? Sehogy.
