A napokban köszöntött be a „zsidó újévnek” becézett Rós Hásáná, ám az ünnep korántsem csak a zsidóké. A kabbalisták szerint ilyenkor ugyanis olyan spirituális magvakat ültethetünk el, amelyek egész esztendőben bőséges termést hoznak majd. Alább hét + egy kérdés és válasz, hogy ön se nézzen bambán, mikor valaki szeptember közepén kíván boldog új évet a Facebookon, vagy ha nem érti, miért posztolnak olyan sokan csendéletet almával és kürttel.
Szóval mi is az a Rós Hásáná?
A kabbalisták szerint ez valójában egyáltalán nem vallási ünnep, és még csak nem is kizárólag zsidó származású emberekhez szól. Sokkal inkább egy lehetőség arra, hogy mindannyian átgondoljuk, mi az, amit meg akarunk változtatni az életünkben.
A Rós Hásánát megelőző harminc nap során a kabbalisták egyfajta lelki és szellemi önvizsgálatot tartanak, melynek során tudatosan törekszünk rá, hogy elengedjük az előző év során minket visszatartó káoszt. Átgondoljuk, kitől kell bocsánatot kérnünk, melyek azok a kapcsolatok, amelyek nem abban segítenek, hogy önmagunk jobb változatává váljunk, hanem fekete lyukként nyelik el az energiáinkat. Átgondoljuk, melyek azok a destruktív szokásaink, amelyeket új, pozitív mintákra akarunk felcserélni. A kabbalisták szerint aki komolyan veszi a lelki felkészülést, és nem hoz magával elvarratlan szálakat Rós Hásánára, az tiszta lappal indulhat az új esztendőben.
Én nem vagyok zsidó, akkor nem is ünnepelhetek?
A kabbala és a zsidó vallás nemhogy nem egy és ugyanaz, de még az sem pontos megfogalmazás, hogy a kabbala a zsidó vallás misztikus magyarázata volna. A kabbala ugyanis egy univerzális bölcsesség, amelyet nemre, korra, és származásra való tekintet nélkül bárki az élete részévé tehet. (Még akkor is, ha az ortodox iskolák szerint a zsidó, negyven év feletti férfiak privilégiuma.) A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy az úgynevezett “zsidó ünnepek” gyökerei sokkal régebbre nyúlnak vissza, mint a zsidó vallás intézményesített, egységesített, mai formája. Nem véletlen, hogy a legtöbb zsidó ünneppel csaknem egyidőben szinte minden nagy világvallás követői ünnepelnek valamit: a Hanuka – karácsony, Pészah - húsvét párhuzamok a legfeltűnőbbek. Ezek az időszakok a világ emlékezetében élő kozmikus kapuk, és minden egyes ünnep más és más energiát hoz az életünkbe. A Rós Hásáná a megújulásét.
Dehát a kabbalisták nem mind zsidók?
A kabbalisták szerint a Biblia történetei mind kódolt üzenetek, és a bibliai hősök jelleme a mindannyiunkban jelenlévő kvalitásokat hivatottak megmutatni nekünk. Az egyiptomi rabság az egót jelképezi, a Vörös-tenger kettéválasztása a bizonyosság erejét, a sivatagban való vándorlás pedig azt, hogy a boldogság és kiteljesedés csak akkor valódi, ha kőkemény munkával kitapossuk magunknak az utat az élet felé, amelyre vágyakozunk. Ennek tükrében a “zsidó” nem származást jelöl, hanem azt az embert, aki nem akar az egója és a materiális világ rabságában élni. A kabbalisták azt tanítják, hogy a jeruzsálemi templomok lerombolása is azért történhetett meg, mert az emberek elfelejtették, hogy az egymás iránti tisztelet és elfogadás sokkal fontosabb, mint a rutinszerűen művelt vallásos áhítat. Ha békét akarunk teremteni, egységet kell teremtenünk – ez pedig kizárja, hogy bárkit származása alapján ítéljünk meg.
Ha ez tényleg egy kozmikus energiakapu, akkor miért van ilyen káosz a földön pont most?
A kabbalisták szerint a Rós Hásáná időszaka minden évben egy kőkemény teszt mindannyiunk számára: kapcsolatok bomlanak fel, vagyonok vesznek el, háborúk robbannak ki, és valahogy egyfajta általános tanácstalanság lebeg körül minket, így folyamatosan másokat hibáztatunk a saját nyomorunkért. A kabbala tanai szerint mindez azért történik, mert az Univerzum, a Fény, Isten – vagy ki-ki nevezze, aminek csak neki jólesik – igyekszik a tudtunkra adni: ha magunktól nem változunk, a körülményeink majd változtatásra kényszerítenek minket. Minden azért történik, hogy egy nap végre elérkezzünk arra a pontra, amikor ki merjük jelenteni: “Nem mutogatok másokra, mert tudom, hogy az egyetlen valós boldogság a tudatosságból fakad, nem pedig a külső körülményekből és elvárásokból. Elfogadom, hogy ki kell nyitnom a szívemet mások felé, mert az ítélkezés és az igazam bizonyítása személyes és globális szinten is zsákutcának bizonyult.”
Mi ez a kürt meg ez az alma, ami minden Facebookon posztolt Rós Hásáná üdvözlőkártyán ott van?
A sófár egy kosszarvból készült kürt, amely a Rós Hásáná egyik legfontosabb jelképe. A Kos hava a kabbalista/héber naptár első hónapja – a Rós Hásáná tehát valójában nem az év kezdete, hanem az év “feje”, az elszámolás ideje. A kabbala egyik fontos eszköze a számmisztika: minden egyes héber betűnek számértéke van, és ha két szónak azonos a numerológiai értéke, azok spirituális összeköttetésben állnak. A sófárt “tihshrei” azaz a Mérleg havának első napján fújjuk meg, amely egyenértékű a Biblia első szavával: “beresheet”, azaz “a kezdetben”. A kabbalisták szerint a sófár hangja segít abban, hogy “újraindítsuk” a lelkünket, kapcsolatot létestsünk saját isteni természetünkkel. A mézbe mártott alma pedig a Rós Hásáná vacsora első “fogása”, amely egyszerűen szólva “megédesíti az évünket”: az alma a földi, materiális világot jelképezi, a méz pedig a kegyelmet.
Oké, és mire gondolnak az emberek, miközben szól a sófár és mézes almát esznek?
A Rós Hásáná során tulajdonképpen egyfajta éber meditációban mélyülünk el, amelyet “időutazásnak” nevezünk. Pontosan felidézzünk azt a helyzetet, párbeszédet vagy konfliktust, ahol reaktív módon viselkedtünk. A meditáció során egyszerűen “kicseréjük” a tapasztalatot: nem hagyjuk majd, hogy bárki kiborítson, felbosszantson, elszomorítson, és persze magunk sem tesszük mindezt a másikkal. Yehuda Berg, a Kabbala ereje című könyv szerzője így ír az “időutazás-meditációról”: “Amikor már lélekben szemben állsz az egykori problémával – képzeld magad a másik fél helyébe. Gondolj bele, számára milyen fájdalmat és kárt okozhatott, hogy nem sikerült barátokként, lelki társakként elválnotok. Gondolatban folytass párbeszédet az illetővel, és minden egyes mondatodból sugározzon a szeretet, a megértés. Nyerd el a bocsánatát, és gondoskodj róla, hogy az időutazás után benned se maradjon semmilyen tüske. Végül fogadd meg, hogy jövő ilyenkor sokkal kevesebbszer kell majd a ‘múltba utaznod’, hiszen úgy alakítod majd az évet, hogy ne legyen mit megbánnod.”
És mit is kell mondani ilyenkor?
“Hág számeáh”, azaz “boldog ünnepet”, vagy “shana tova”, azaz “jó évet”.
De akkor kabbalisták meg a zsidók hogy kívánnak bodog újévet január elsején, a “hagyományos” újévkor?
Elég viccesen, így: “Boldog polgári újévet.”
