Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Első gyermekkori festményéről, hitvallásról, a világjárás szépségéről, és a közeli jövőről mesél Tóth Angelika, akivel együtt festményei is megjárták Németország és Olaszország kiállító termeit is.
Mikor kezdtél el festeni? Emlékszel az első festményedre, esetleg megvan még?
Mindig is elemi erővel vonzott a festészet. Komolytalanul valamikor talán 8 évesen festettem egy északi, téli tájat egy törpével, aki búslakodott. Ez valahol a szüleimnél van. Szétvágtam egy lepedőt, felragasztottam a szekrényre és fehér temperával „alapoztam”, mert valahonnan volt sejtésem róla, hogy a „nagy festők” hogyan is csinálhatják, majd temperával festettem rá. Tulajdonképpen mindig festettem és rajzoltam, természetesen voltak kisebb-nagyobb kihagyások is. Az olyan képeimet, amelyeket most akár ki is állíthatok, vagyis ily módon vállalhatok, 2003-tól festettem. Már előtte is voltak kisebb kiállításaim, hiszen a pályám alakulása – mint mindenkié - valahol egy folyamat volt. A 2003-as év már a városi létről, a városi emberről szólt.
Mit jelent számodra a festészet? Önkifejezésként, hivatásként vagy megélhetésként tekintesz rá?
Hivatás és még több, természetesen. Ami a megélhetést illeti, nem lehet az a fő célja. Nem szólhat kizárólagosan a megélhetésről - hacsak épp nem az a témája! Az rombolna valamit, ha érted, mire gondolok… Az alkotás belépés számomra egy másik világ kapuján, a festészet pedig nyelv. Számomra a képi kifejezés több a szavaknál. Tömörebb, sűrített, sokkal komplexebb.
Mi a dominánsabb az ösztönszerűség vagy a tudatosság, amikor alkotsz?
A művészethez, az alkotáshoz szükséges az intuíció (és ösztön) adománya – nem feltétlenül történik minden hűvös és logikus észjárás mentén. Az intuíció azonban érzelem és értelem együttese. Az érzelmeknek hangsúlyozott szerepe van festészetemben. Megfigyeltem, ha egy mű nagyon absztrakt, az emberek érteni szeretnék, értelmet akarnak adni nekik, amit ki tudnak esetleg szavakkal is fejezni – ha ez nem megy, akkor jön a csalódottság vagy az elutasítás. A képek szimplán olyanok, amilyennek a néző látja őket. És mégis minden alkalom, amikor valaki megnéz egy képet, az más. A néző nézi, gondolkodik rajta, az érzelmeivel követi és saját értelmezésen töri a fejét. Sosem tudom, hogy milyen hatást fogok elérni. Az ötleteimet, gondolataimat festem, amelyekben valami miatt beleszerettem, amelyek valami miatt olyan izgalomba hoztak és hoznak, hogy meg akarjam valósítani őket.
Hogyan választasz témát? Mik a kedvenc témáid?
A különböző korok, művészeti és stílusirányzatok, világfelfogások és világábrázolások eltérő jelentőséget tulajdonítottak az utazó ember által érzékelt és értelmezett valóságnak. Vagy a világ statikusságának, vagy változékony és sokszínű felfogásának bizonyítékául állították. Számomra az utazás bír nagy jelentőséggel, ekkor számtalan tusrajzot készítek, ha módomban áll, nagyobb képet is. Nem kényszeredetten keresek – csak figyelek, ha megtalálom, próbálom rögzíteni memóriámban, vagy rajzban. Nyitott vagyok, nincsen csak egy kizárólagos témám, több minden érdekel.
Mi a kedvenc technikád és miért pont az áll a legközelebb hozzád?
A tradicionális európai olaj-vászon technika és a papír alapon tus, akvarell technika. Kínában tett utazásom óta rizspapíron is dolgozom. Más médiumokat is alkalmazok, azonban az előbb említett kettő a domináns esetemben. Az olaj macerás vagy majdhogynem lehetetlen az utazások alkalmával, ennek következtében olyankor, ha módomban áll az akvarell/tus mellett az akrilt vagy a pasztellt használom.
Nagyon sok pontján ragadtál tust, ecsetet, vagy éppen ceruzát a világnak. Hogyan jutottál el művészként ezekre a helyekre?
Az esetek túlnyomó többségében kiállításaim okán, ösztöndíjakkal, azonkívül külföldi barátaimnál tett látogatások során jártam be a világot. Nem tudok „turista” lenni, folyton „dolgozom”.
Mekkora procedúra egy művészeti ösztöndíjat megszerezni?
Rákészülés, sok munka és szerencse, vagy mondjam azt inkább: sors?! Az Erasmus ösztöndíj esetemben két év volt. Természetesen nem kell ennyinek lenni, azt gondolom, ez egyén függő.
Honnan ered a vonzalmad a Távol-keleti kultúrához?
Mindig is vonzott Távol-Kelet kifinomult, titokzatos világa, a kalligráfiákba sűrített világ, a letisztult rizspapír-tus alkotások lehelet vékony és annál erőteljesebb tiszta képi megfogalmazása, a teljesen más kultúra és gondolkodás, mint a mienk. Az utóbbi időben a távol-keleti életstílus és filozófia azért is érdekel, mert ez a régió egyre nagyobb szerepet játszik Európa jövőjében.
Mennyi időt töltöttél Kínában? Mi az, ami leginkább nyomott hagyott az életedben a művészetedben az ott töltött idő alatt?
Két hetet töltöttem még ott, a kiállításomat követően. A buddhista szerzetesek és kolostorok világa, a régi kultúrájukból átszövődő már-már csak töredékekben fellelhető építészeti és egyéb művészeti emlékek – és természetesen ennek az egésznek az atmoszférája fogott meg a legjobban.
Van példaképed? Ki az a művész, akinek szívesen követnéd a sorsát?
Ha csak festőket érintve válaszolok a kérésedre: Picasso. Kifogyhatatlan energiája, a festészetbe és a művészetbe vetett hite példaértékű számomra. Természetesen több példaképem van. Úgy érzem sokat kaptam a tradicionális európai festőktől – napjainkig. Szeretem például Goyat, Caravaggiot, Turnert, de Manet, az francia impresszionistákat és posztimpresszionistákat szintén. Munchot, Kokoschkat, Noldet, a német expresszionistákat és az angol iskolát ugyanúgy említhetném. Magyarok közül Farkas István áll hozzám talán a legközelebb, de Mednyászky is és még sokan. Hosszú lenne a felsorolás.
Hova jutnál el még szívesen és ott mit örökítenél meg?
Japánba, Dél-Amerikába, Izlandra és Norvégiába. Mit örökítenék meg? Hagynám hatni a dolgokat.
Mikor és hol lesz legközelebb kiállításod?
Tavasz elején a Derkovits-díjasok beszámoló kiállítása az Ernst Múzeumban, és szintén tavasszal Vácott a Görög Templomban (ez egy kortárs kiállító hely) lesz egy egyéni kiállításom.
