Monokróm nyarunk lesz a fiatal tervezők szerint

Olvasási idő kb. 4 perc

A Budapest Essential Looks elsősorban a nagyközönségnek szervez bemutatókat, nem a szűk szakmának: ennek megfelelően szép kezdeményezés tőlük, hogy a Lakástrend kiállításra látogatóknak egész délutános divatbemutató-sorozatot is kínálnak, olyan fiatal magyar tervezők munkáiból, akikbe nem fut bele az ember minden nap.

Az Essential Looks pénteki rendezvényén hat fiatal tervező kapott lehetőséget 2012-es tavaszi-nyári kollekciójának bemutatására. Szerencsés Gabriella –azaz Gabo- bemutatójával nyitott a rendezvény: a Mome egykori diákja ruháinak szellemiségében a letisztultság, a klasszikus stílus és a progresszivitás kíván érvényesülni, a folyamatos megújulás mellett az időtlenség megteremtése a cél – olvashatjuk a tervező honlapján. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy bézs és törtfehér, egyszerű szabású, hordható darabokat készít Szerencsés, melyek alapvetően követik a trendeket (idei kollekciójában van kendőanyagból készült felső, és türkiz szoknya), de nem hivalkodóan divatosak. Férfikollekciója is üde színfolt lehet az egyébként elég unalmas férfiruhák piacán.

Másodikként az egyre ismertebb Kepp Showroom tervezői, Hajdú Anett, Havancsák Teréz, Hofstädter Szandra és Kovács Adél vonultatták fel közös kollekciójukat. Idei tavaszi-nyári kollekciójuk fő inspirációs forrása a sport volt, így csinos, fehér, majdnem-teniszruhákat, tornadresszeket és kicsit ápolónői formaruhára emlékeztető nyári szetteket láttunk. A neonszíneket és natúr részleteket kombináló őszi-téli kollekciójukat mi jobban szerettük, de a Keppre jellemző, anyagok közti kontraszt-hatás megmaradt a lágy esésű nyári anyagok és a domináns plexi kiegészítők ellentétének köszönhetően.

A tavaly diplomázó Tomcsányi Dóri pályafutása a Kepp-pel indult, de mára önálló márkát alapított, Dori Tomcsányi néven. A tervező hagyományosan szeret a színekkel játszani, legújabb kollekciója azonban pont olyan halovány, mint pályatársaié: ezúttal ugyanis új oldaláról kívánja Tomcsányi kedvenc színeit megmutatni, sok ruhát kézzel festett. Már nem az éles kontrasztok foglalkoztatják (a legnagyobb ellentét a bézs és babakék volt ebben a kollekcióban), hanem a színek finom összeolvadása.

Az Annaeva sem régi márka: Kárpáti Éva és Hachbold Anna 2009-ben alapította a céget, mely a ruhák mellett kiegészítők tervezésével és kivitelezésével is foglalkozik. A nyári, lenge, fehér és púderszín ruhák, nadrágok közé bekeveredett pár optikai-alakformáló mini, de a kollekció nem sokban különbözik a többiekétől: udvarias irodisták zárt gallérban és pasztellszínekben, lenge tavasztündérek fehér maxiruhákban. „Célunk egy letisztult, divattudatos, egyedi stílus kialakítása, amely egyaránt rendelkezik modern és klasszikus elemekkel, ugyanakkor funkcionális, hordható öltözékeket biztosít" – áll a tervezők bemutatkozó szövegében. A kollekció valóban hordható, letisztult, funkcionális, és még szép is, de lehetne valamivel egyedibb.

Az Artista három divattervező, Imre Katalin, Rácz Nóra és Stampf Katalin nevéhez fűződik, 1994 óta van a piacon. Ők szürkében és feketében látják a nyarat, ami kicsit lehangoló ugyan, de illik a nagyvárosi fásultsághoz. A tervezők egyedi vonalvezetéssel és különleges szabással dolgozzák ki pamut és len öltözékeiket, de az izgalmas bolerók közt egy-két egyszerű szürke tréningfelső is feltűnik a kifutón. „Az Artista brand hirdeti a kreativitást, az egyediséget, az extravaganciát, de nem feledkezik meg az egyéniség tiszteletéről sem, miközben a mindennapok lezser eleganciáját képviseli” – áll a bemutatkozó szövegben, az extravaganciát azonban inkább menő, mintás táskáik, mint szürke kollekciójuk nyújtja idén.

A Nubu bemutatójának első képei alig különböznek az Artistáétól: szürke és fekete ruhákat, lazára szabott felsőket és maxiszoknyákat, leggingseket és lapos talpú szandálokat láttunk a kifutón. Karakteres színként a napsárgát vették be a tervezők a monokróm kollekcióba. Egyébként a rétegezéssel, letisztult, geometrikus hajtásokkal, varrásokkal kívánták a nemzetközi trendeket kicsit egyedien követni. A kiegészítők között nekünk különösen a táskák tetszettek, az átlátszó fólia és a bőr kombinációja nem egyszezonos találmány, a különleges shopperek még sokáig menők lesznek.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá

Tanulságos történet: olykor ellene kell mondani a bírságoló rendőrnek.

március 20., 13:36

  • világom
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély

A repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye, egy 11 évvel ezelőtt történt szerencsétlenség oldódhat meg.

március 20., 14:35

  • világom
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész

Bruce Willis lánya elárulta, milyen állapotban van az édesapja, Demi Moore pedig családi fotókat osztott meg a 70. születésnapját ünneplő színészről.

március 20., 12:40

  • életem
Ferenc pápa orvosaiban felmerült, hogy hagyják őt meghalni
Ferenc pápa orvosaiban felmerült, hogy hagyják őt meghalni

Megdöbbentő őszinteséggel beszélt Ferenc pápra állapotáról az orvosa.

3 perce

  • Offline
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?

Alapfelszerelés volt sok családban, a szocialista termelés alapanyagaiból szerelték össze. Valóságos sportot hozott létre a száguldás örömére.

március 20., 16:00

  • Offline
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka

A rejtélyes szobor arca minden évben másképp fest.

március 20., 15:10

  • Mindennapi
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság

Országos vizsgálatot rendelt el a hatóság.

március 20., 12:10

  • Offline
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé

A különleges, drónnal készített képeknek köszönhetően láthatjuk, milyen lenyűgöző látványt nyújtanak ezek az elfeledett magyar várak.

március 20., 14:00

  • világom
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem

A visszahívás érintette autókon a problémás elemet cserélik.

március 20., 17:30

  • Offline
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel

El tudnál képzelni bárki mást Ace Venturaként? Pedig nem sokon múlt, hogy egy egészen más típusú színész alakísa az állati nyomozót.

március 20., 16:46

  • Mindennapi
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1

Pikáns utalásokat tettek a Balázsék című műsorban, jókora bírságot szabott ki a médiatanács a Rádió1-re.

március 20., 10:36

  • világom
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt

Szabadon hagynák terjedni a rettegett vírust, és az oltást is ellenzi a miniszter vitatott javaslata.

március 20., 11:40

  • életem
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint

Valóban így néz ki egy hűtlen férfi?

március 20., 06:30

  • Offline
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?

Kvízünkben ezúttal regények mellékszereplői között válogattunk.

március 20., 06:46

  • Offline
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája

Furcsa történet az amerikai médiamágnás unokájáról, akiről máig nem tudni, hogy bűnös-e vagy áldozat.

március 20., 20:00

  • Szülőség
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja

A csecsemőjüket gondozó anyák a tervek szerint július elejétől kaphatják a pénzt.

március 20., 11:10

  • Offline
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért

Egyedülálló rekord született: a 155 év után felbukkant Petőfi-vers kéziratáért kétmillió nyolcszázötvenezer forintot fizetett a nyertes licitáló.

március 20., 19:00

  • Testem
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod

Ezt a betegség a különös illatáról is felismerhető.

március 20., 06:00

  • Offline
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?

Brankovics Mara diplomataként közvetített a keresztény Európa és az Oszmán Birodalom között.

március 20., 18:30

  • Offline
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei

A reneszánsz ember igyekezett elkerülni majdnem mindent, ami az ördöggel volt kapcsolatos.

március 20., 19:30

  • világom
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták

Butch Wilmore és Suni Williams testét nagyon megviselte a kilenc hónapos űrmisszió, a változás a képeken is jól látható.

március 20., 09:35

  • világom
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni

II. Erzsébet erre sosem tudott nemet mondani.

március 20., 08:50

  • életem
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle

Te hányat szegtél meg a nagyszüleink randi-illemszabályaiból?

március 20., 07:00

  • Mindennapi
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat

Sokan félreértetik a megváltozott jogszabályt, és azt hiszik, nem kötelező már ez a vizsgálat, pedig komoly büntetést vonhat maga után.

március 20., 08:06

  • világom
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás

Megjelent a legfrissebb boldogságjelentés, Magyarország nagyot zuhant a listán, boldogtalanabbak vagyunk, mint egy éve.

március 20., 08:36

  • életem
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be

Egyes járművek magasabb sebességgel haladhatnak.

március 20., 09:05

  • Édes otthon
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint

Távhővel 700 ezer háztartás mellett egészségügyi intézményeket is fűtenek: így változik a rendszer.

március 20., 07:46

  • Édes otthon
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat

Szakértő szerint egyes településeken valószínűtlen, hogy ATM-legyen.

március 20., 10:05

  • Offline
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?

Szereted az optikai illúziókat? Most egy álló mozgóképet mutatunk.

március 20., 08:20

  • Édes otthon
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz

Nekik hála, olcsó szállásokat világszerte találni.

március 20., 07:26

Ezt olvastad már?
Érdekességek