Vegánnak lenni a közhiedelem szerint drága, nehéz és egyhangú, ennél azonban néhány fokkal árnyaltabb a kérdés. Fontos kiemelni, hogy vegán életmódból sem egy fajta létezik, bár az eredeti, hivatalos definíció szerint „a vegán táplálkozásban semmilyen állati eredetű étel, élelmiszer nem fogyasztható, nem csupán a hús, halak, tej vagy a tojás, de például a méz és az állati eredetű színezéket tartalmazó élelmiszerek sem.”
Meggyőződés vagy kényszer: nehéz a vegánság
Akadnak olyan vegánok, akik meggyőződésből választják ezt az életmódot, de vannak kevésbé szerencsések is, akik kényszerből mondanak le az állati eredetű ételekről valamilyen ételérzékenység miatt.
Ebben az esetben inkább vegetáriánusságról beszélhetünk. Például vannak, akik csak a tejtermékeket hagyják el, de tojást és húsokat fogyasztanak. Ez megtörténhet fordított módon is, hogy a tej marad és a tojás megy, vagy rosszabb esetben mindkettőnek mennie kell, és csak a hús marad.
Független attól, hogy miért lép valaki erre az útra, a vegánok számára anyagilag igen megterhelő ez az életmód. Az élelmiszerboltok polcaira szerencsére már egyre több vegán termék található, így semmiben nem szenvednek hátrányt, viszont az áruk több száz forinttal is drágább lehet a hagyományos változatoknál.
Érdemes ilyen esetekben az élelmiszerboltok saját márkás vegán termékei között kutakodni a mainstream márkák helyett, ugyanis előbbiekkel sokat spórolhatunk, de összetételük általában hasonló.
Vegánként is lehet teljes értékű egy étrend
Sokak fejében úgy él egy vegán, mint egy „legelésző tehénke”. De attól még, hogy valaki növényi alapú étrendet folytat, nem feltétlenül csak zöldségeket fogyaszt. Aki kényszerből lesz vegán, az ettől függetlenül szélsőségesnek élheti meg ezt az étrendet, hiszen rengeteg korábban fogyasztott alapanyagról le kell mondania.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy szervezetünk igényel bizonyos tápanyagokat és vitaminokat, amelyekhez a vegán ételekből nem mindig lehet elégséges mértékben hozzájutni. Így aztán mindenképpen gondoskodnunk kell ezeknek a pótlásáról. A Semmelweis Egyetem szerint a hiány elsősorban a fehérjéket, az omega-3 zsírsavakat, a kalciumot, a vasat és a B-12 vitamint érintheti. Ezek elengedhetetlenek szervezetünk egészséges működéséhez.
Abonyi Orsolya dietetikus úgy véli, vegánként is lehet teljes értékű az ember étrendje.
Az állati eredetű termékek teljes mellőzése és az életmód, vagy diéta helyes kivitelezése egyre szélesebb körben ismert, és az egyre szélesebb körben elérhető alapanyagoknak köszönhetően a vegán táplálkozást itthon is egyre könnyebb egészségesen, teljes értékűen kivitelezni.
– fogalmaz a szakember.
Mi a jó a vegánságban?
A negatívumok nyilvánvalóak lehetnek: magas költségek, sok lemondás. Ahogy a fentiekből kiderül, egy vegán embernek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha szeretne jókat enni. Akik kényszerből lettek vegánok, még a lemondás terhét is cipelik, ugyanis sok régi kedvenc ételüket kell elhagyniuk.
Azonban nincs minden veszve, Abonyi Orsolya szerint temérdek pozitív hozadéka van annak, ha valaki növényi alapú életmódra vált, akár kényszerből, akár meggyőződésből. A szakember kiemeli, a vegánok étrendjében alapvetően rengeteg a vitamin, a különböző ásványi anyag, rostokban is igen gazdag, valamint a vegán emberek kalóriabevitele jelentősen alacsonyabb.
Azt is látni kell, hogy az aktuális magyar táplálkozási ajánlásnak, az OKOSTÁNYÉR-nak megfelelő, vegyes, változatos étkezés is 80 százalékban növényi alapú, így e között a kettő között nem lesz releváns különbség.
„Mindig azt kell vizsgálnunk, milyen volt az adott ember korábbi étkezése, és ahhoz képest milyen irányban, mértékben, hogyan változott, és az mit eredményez az ő saját egészségében” – tette hozzá a dietetikus.
Tudtad, hogy a vegán étrend akár hízáshoz is vezethet? Az okokról itt írtunk.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés