szexturizmus egyiptom

Huszonévesen az első munkahelyem egy nyáron ifjúsági szállássá alakult kollégium volt. A takarítónők főnök asszonya, bizonyos Erzsike és a kollégiumot bérlő szálloda igazgatója régi ismerősök voltak. Erzsike – kora dacára, mert már a hatvan felé járhatott – sokszor mondott disznó vicceket, vagy éppen tett nem is olyan homályos célzásokat a recepciós fiúknak. Egy ízben fültanúja voltam, ahogy a szállodaigazgató közli vele: „Erzsikém, ha jó szezont zárunk, kapsz tőlem egy jutalomutat Gambiába!” „Miért éppen Gambiába?” – meresztett nagy szemeket Erzsike. „Azért, mert ott élnek a legnagyobb nemi szervvel rendelkező férfiak a világon!”

Nem tudom, végül kellően jó évadot zártunk-e a gambiai jutalomúthoz, de tény, hogy napjainkban a szexturizmus nem csupán a férfiak kiváltsága: egyre több középkorú vagy idősebb nyugati nő választ úgy úti célt, hogy belekalkulálja egy félig-meddig fizetett „románc” lehetőségét is. A célországok többnyire Közép-Amerikában (Kuba, Costa Rica, Jamaica) vagy Afrikában vannak – az említett Gambián kívül Kenya is kedvelt úti cél, de Egyiptomban is egy egész iparág épült a tehetős, de már nem annyira fiatal nők és a szállodák ifjú adoniszai közötti kapcsolatokra.

Nyugat-Afrika szexparadicsoma

Gambia Afrika nyugati partján, Szenegál és Bissau-Guinea között található, afrikai mércével mérve apró ország, amelynek népszerűsége az elmúlt években megugrott az amerikai, kanadai és nyugat-európai nők körében. Őket nemcsak a fehér homokos strandok, a lenyűgöző vadvilág és az olcsó nyaralás ígérete vonzza, hanem a tengerparton sétálgató, kisportolt testű beach boyok is, akik nappal a strandokon, esténként pedig a bárokban vadásznak a már nem annyira fiatal és csinos, ellenben tehetős fehér nőkre. A gambiai tengerpartokon megszokott látvány a nyugdíjaskorú nőkkel kéz a kézben andalgó fiatal fiúk látványa. A jelenség olyan méretet öltött, hogy az ország elnyerte a kétes dicsőséggel járó „Nyugat-Afrika szexparadicsoma” címet.

Szexturista, vagy csak romantikára vágyik?

Egy 2009-es, a kenyai szexturizmusról írott tanulmány szerint „azok a nők, akik a fejlett országokban a férfiak által elutasítottnak érzik magukat túlsúlyuk és idősebb koruk miatt, azt tapasztalják, hogy Kenyában ez hirtelen megfordul. Ott a férfiak értékelik és szeretik őket, vonzónak érzik magukat”. Ezek a nők – szemben a Thaiföldre vagy Kambodzsába látogató férfiakkal – nem tekintenek magukra szexturistaként: ők főként bókokra, romantikára vágynak, és arra az érzésre, hogy kívánatosak valaki számára. Tehát nem elsősorban a szexen van a hangsúly – bár nyilván az is hozzátartozik –, hanem a kedveskedésen, a romantika illúzióján. Így tehát egyfajta „szürkezónában” jönnek létre ezek a kapcsolatok: a jelenség lényegét tekintve szexturizmus, hiszen nem kölcsönös vágyból születik az együttlét, a „szolgáltatást” igénybe vevő azonban nem tartja magát szexturistának, hiszen ő csak egy kis intimitásra vágyik – még akkor is, ha annak ára van. Az afrikai országokat sújtó szegénység, a munkanélküliség, az oktatás hiányosságai miatt ezeknek a jó testű fiúknak gyakorlatilag munkát biztosít a kinézetük, főleg, ha az a megfelelő, azaz nyugati nőknek tetsző viselkedéssel párosul. A tehetős nagymamákat nagyon hamar leveszi a lábukról a tudat, hogy valaki vonzónak látja őket; ha pedig az érzelmek is megjelennek, gyakorlatilag a szexmunkáson múlik, meddig akarja elvinni a kapcsolatot. (A témát a Paradise: Love – Szerelmet a feketepiacról című, 2011-es osztrák filmdráma is feldolgozza.)

Drágám, én szeretlek!

Az európai nők körében kedvelt célpontnak számít Egyiptom is, amely a közép-kelet-európai turisták számára is elérhető, még ha egész évben is kell spórolni az all inclusive nyaralásra. Az HBO 2010-ben mutatta be a Drágám, én szeretlek! című dokumentumfilmjét, amely három, Hurghadába érkező lengyel nő kalandjait mutatja be az ő szemszögükből és az arab szeretők perspektívájából egyaránt. A dokumentumfilm bemutatja azokat a trükköket is, amelyeket az egyiptomi férfiak bevetnek a cél érdekében, és amelyeket Katerina Durica írónő is sorra vesz Szökés Egyiptomba című könyvében. (Katerina Durica egyetemistaként telepített idegenvezető volt Egyiptomban, így testközelből láthatott rá a jelenségre.)

Bókok futószalagon

Az udvarlás sokszor már a taxiban megkezdődik, meglepően lényegre törően, és folytatódik az éttermekben, strandokon, búvároktatáson – gyakorlatilag bárhol, ahol ezek a fiatal férfiak kapcsolatba kerülnek a nyugati turistanőkkel. Ha az idősebb nő a lányával érkezik, hitetlenkedve megjegyzik, hogy nem hiszik el, hogy ilyen fiatal nőnek felnőtt lánya legyen. De az sem garancia, ha a nő férfitársaságban van: 

Kedvelt módszer, hogy felajánlják, hogy szívesen megmutatják a várost; vagy azt, hogy „vigyáznak” az illetőre. A cirkalmas – vagy éppen nagyon is lényegre törő – bókok pedig gyakran találnak kedvező fogadtatásra. Ha a nő veszi a lapot, és nyitott a kalandra, folytatódhat az „ostrom”: például meghívás egy étterembe, ahol hogy, hogy nem, csak a fizetésnél derül ki, hogy a fiatalember otthon felejtette a pénztárcáját. Vagy fel kell tölteni a telefonját, esetleg egy beteg hozzátartozó gyógyszereire kér pénzt. Sokszor nem is pénzben kérik meg a „románc” árát: a nyaralás végeztével egy új, márkás napszemüveg vagy telefon boldog tulajdonosai lesznek.

Ha megvan a vízum, a lovag eltűnik

Az ilyen jellegű udvarlást az egyiptomi férfiak munkának, pénzkereseti lehetőségnek tekintik. (Természetesen nem minden egyiptomi férfira jellemző ez a viselkedésmód.) Sokszor ezért nem csupán egy, hanem jó néhány nyugati „barátnőt” tartanak talonban, akik, elalélva kedvesük tüzes tekintetétől és szerelmes üzeneteitől, gyakran hazaérve már szervezni kezdik a beutazási vízumot – ami, ha EU-s országról van szó, nagyon is csábító a fiatalemberek számára. A papírok megszerzése után azonban ezek a „vízumvadászok” jellemzően eltűnnek, maguk mögött hagyva az összetört szívű nyugati nőt – rosszabb esetben kifosztott bankszámlával.