Menstruálni drága mulatság: ennyit költesz rá életed során

GettyImages-1367609574

Azt nem választhatod meg, fogsz-e menstruálni vagy nem: nőként ez hozzátartozik az életedhez. Az ilyenkor használt termékek palettája változó, de az biztos, hogy az ára nem alacsony.

Az emberiséggel egyidős a menstruáció maga is: ahogyan a korok változtak, úgy idomultak hozzájuk a menstruáció idején használt eszközök is.

Tampon papiruszból vagy fa köré tekert rongyokból, később mindenféle szedett-vedett rongydarab, majd vatta, betét, modern tamponok, sőt, kehely vagy menstruációs bugyi:

ma már sokféle eszköz közül válogathat az, akinek van kedve kísérletezni. Na meg pénze.

Ennyi a menstruáció ára

A nők ciklusai igazán változatosak lehetnek, ráadásul abban is igen nagyok az eltérésék, hogy ki mikortól menstruál, illetve mikor köszönt be nála a változókor azon része, amelyben már többé nem kell a havivérzéssel bajlódnia. Általánosságban azt azért elmondhatjuk, hogy

mintegy három évtizeden át a legtöbben menstruálnak, kisebb-nagyobb megszakításokkal,

hiszen a gyermeket vállaló nők esetében akár évekig is kimaradhat a menzesz a terhesség és a szoptatás alatt.

A menstruációra bizony sokat kell költened: évtizedeken át vásárolod miatta az eszközöket
A menstruációra bizony sokat kell költened: évtizedeken át vásárolod miatta az eszközöketdragana991 / Getty Images Hungary

Maga a menstruáció lehet mindössze 2-3 napos, de elképzelhető az is, hogy egy teljes hétig tart a tisztulás: ha 5 nappal számolunk, mint középértékkel, a következő lehet a havi szintű költés nagyságrendileg:

  • Egy 16-os csomag tamponnal és egy 30-as csomag tisztasági betéttel számolva havi 2000 forint a költség.
  • 20 darab intimbetéttel számolva nagyságrendileg 1500 forintra rúg ugyanez.
  • A menstruációs bugyik ára magasabb, viszont megtérül: egy menstruációs bugyit árusító márka szerint 50 ezer forint környékén hozhatsz ki magadnak egy olyan készletet, amellyel évekig operálhatsz.
  • Mosható betétnél ez a költség alacsonyabb is, 30 ezer forint környékén össze tudsz már állítani egy kezdőszettet.
  • Kehelyből akár kettő is elég, és 4-10 ezer forintért hozzájuthatsz.

Igen ám, de a mosható eszközökhöz kell bizonyos higiéniás háttér is, valamint kezdőtőke, amely nem minden nőnek áll rendelkezésére. Ismert fogalom a menstruációs szegénységé: vannak olyan lányok Magyarországon is, akik akár otthonukat sem tudják elhagyni, amikor éppen véreznek, mert nincs pénzük akár vattára sem. Eközben, ha az eldobható eszközöket nézzük, éves szinten ez a kifejezetten óvatos becslés tehát 24 ezer, illetve 18 ezer forintos tételt jelent, ha pedig 30 évre vetítjük mindezt, azt látjuk, hogy infláció nélkül számolva is 720 ezer, illetve 540 ezer forint a menstruációd ára.

Segít egy Nem Luxustáska

Vannak, akiknek erre egész egyszerűen nincs anyagi kerete: őket segíti a Nem Luxustáska akció, amelyet most már hagyományosan szerveznek meg Magyarországon.

A Nem Luxustáska csapata, középen Ágival
A Nem Luxustáska csapata, középen ÁgivalGergely Dóra

„Az alapötlet 2017 decemberében született: Cserta Szandra, a Kívül Belül Boldogság alapítója, aki tavalyig szervezte velünk az akciót, keresett meg azzal, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy jótékonysági kampányt. Egy ausztrál kampányt vettünk alapul, amely a menstruációs szegénységgel kapcsolatos: egy táskába kellett beletenni és leadni ott kizárólag menstruációval kapcsolatos termékeket” – meséli Huszka Ági, a kezdeményezés egyik alapítója. A stílustanácsadóként dolgozó Ági vendége volt ekkoriban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik dolgozója: felhívta őt, és megkérdezte, segítene-e a szervezet a kiosztásban, néhány nap múlva pedig már zajlottak az egyeztetések,

így szociális dolgozókkal együtt alakították ki a #nemluxustaska egységcsomagok tartalmát.

Az eredeti csapat két tagja, Kovács-Pálffy Anna és Ági ma már Sipos-Mohai Rékával kiegészülve, hármasban szervezi és igazgatja a kampányt.

„Az első tervünk, elvárásunk az volt, hogy 100-150 táskát összegyűjtsünk. Meglepett, hogy végül több mint 10 ezer táskát tudtunk begyűjteni” – mesélte Ági. 2020-ban aztán 17 ezer táskát tudtak megtölteni, majd egy év kényszerszünet után, mely a pandémiának volt köszönhető, tavaly újra 13 ezer fölött volt a leadott táskák száma.

Ezt adhatod te is

A táskákba az ausztrál példától eltérően nemcsak egészségügyi betéteket várnak, hanem a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal egyeztetve, az ő ügyfeleik igényei alapján állítottak össze egy olyan listát, amelynek elemei kiadnak egy egységcsomagot. A lista így fest:

  • Egészségügyi szárnyas betét.
  • Szappan, tusfürdő.
  • Sampon (és opcionálisan hajbalzsam).
  • Testápoló vagy kézkrém.
  • Maszk (lehet mosható vagy egyszer használatos is).
  • Kézfertőtlenítő.
  • Fogkefe.
  • Fogkrém.
  • Dezodor.
  • Kedves személyes üzenet.

Ha mindez összegyűlt, Ágiék arra kérnek, egy tiszta, használható táskába tedd, és juttasd el részükre a gyűjtőpontok valamelyikére.

Akiknek túl drágák ezek a termékek, azok számára óriási segítség egy ilyen táska
Akiknek túl drágák ezek a termékek, azok számára óriási segítség egy ilyen táskaGergely Dóra

„Sok olyan dolgot is szoktak beletenni, ami még hasznos lenne, de a nyilvános kiosztások miatt azt kérjük, csak az egységcsomag elemei legyenek a táskában, mert csalódottságot okozhat, ha valakinek több jut. Tampont, mosható betétet és intimkelyhet nem kérünk: akik megkapják a csomagokat, azoknak nincs lehetősége ezeket tisztítani.

Nemhogy fürdőszobájuk nincs, de sok esetben a víz sincs bevezetve az épületbe, amelyben élnek.

Így nem tudják megoldani a mosást, a fertőtlenítést, de akár azt sem, hogy kézmosást követően helyezzenek fel egy tampont” – mondja Ági. Ugyanígy például borotvát vagy törékeny tárgyakat sem kérnek a csomagokba, mert azok sérülést okozhatnak.

Pár ezer forinttal nagy segítséget nyújthatsz

A kész táskákat a legkülönbözőbb intézményekben osztják ki: menedékházak, családsegítő intézetek, otthonok is kapnak belőlük: azt már a gyűjtés kezdetekor tudták, hogy 10 ezer táskát lenne hova adniuk. Ági számítása szerint 2-5 ezer forintból meg lehet tölteni minden szükségessel a táskákat: aki ennyit tud nélkülözni, az nagy segítséget nyújthat azoknak a nőknek, akik mindennapjait csontig hatoló módon hatja át a szegénység. Ha valaki nem tud személyesen eljutni egyetlen gyűjtőpontra sem, az a Foxpost automatáin keresztül az adománydoboz menüpontot választva ingyenesen indíthatja útra saját nem luxustáskáját.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek