Ezzel az egyszerű módszerrel felfrissítheted az agyad a hosszú munkanapokon

GettyImages-1020468458 (1)
Olvasási idő kb. 3 perc

Nem vagyunk robotok, és előfordul, hogy a munkanap felénél azt érzed, hogy egyszerűen nem megy tovább. Van azonban megoldás, hogy visszaszerezd a vitalitásodat.

Még ha a munkád nem is monoton, idővel megtörténhet, hogy egyszerűen belefáradsz. Ha még jó néhány óra van hátra a munkaidődből, cselekedned kell, mert a körmödre ég a dolog. A pszichológusok szerint azonban olyan egyszerű a megoldás a fáradtság ellen, hogy nem is hinnéd. 

Az agy és az izmok együtt dolgoznak 

A szenzomotoros idegtudományban a fáradtságot gyakran egy motoros feladat – például bizonyos izom-összehúzódások megtartása, illetve meghatározott számú ismétlése – végrehajtásával vizsgálják. A kutatók megkülönböztetnek periférikus és központi fáradtságot. A központi az agy azon része, amely a tenni akarás képességéhez kapcsolódik, míg a külső a cselekvést ténylegesen végrehajtó izmokhoz kapcsolódik. Természetesen az a kimerültség, amit érzel, kicsit mindkét területhez kapcsolódhat. 

Az agyad még bírná, a tested már nem
Az agyad még bírná, a tested már nemfizkes / Getty Images Hungary

Egy olasz kutató, Fabio Laginesta vezetésével Olaszországban, az Egyesült Államokban és Franciaországban kísérleteket végeztek. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire befolyásol minket a fáradtság, ha egy új tevékenységbe kezdünk.

Ha mást csinálunk, olyan, mintha pihennénk

A kutatók térdhajlításokat végeztettek a résztvevőkkel, egészen addig, amíg úgy érezték, hogy már nem tudják tovább folytatni. Ezt a kísérlet ideje alatt más-más napszakokban kellett csinálniuk, és különböző volt a fáradtsági szintjük is, mielőtt elkezdték a gyakorlatot. 

A munka közben pár perc csevegés is kimozdíthat a holtpontról
A munka közben pár perc csevegés is kimozdíthat a holtpontrólThomas Barwick / Getty Images Hungary

A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a teljesítmény eléréséhez a központi – azaz az agyból érkező – szándékunkat sokkal tovább fenn tudjuk tartani, mint a perifériásat, azaz az adott izomcsoportot igénybe vevő tevékenységünket. Ez azt jelenti, hogy ha kissé eltérő tevékenységbe kezdünk, akkor a fáradtság mértéke csökken, tehát tovább tudjuk végezni. 

Fáradtság ellen: több kisebb részfeladat

A cikk arra is kitér, hogy ez a fajta váltás az élet más területein is segítségünkre lehet. Ha egész nap ülünk a számítógép előtt, miközben egyre fáradtabbnak érezzük magunkat, nem fogunk olyan eredményeket elérni, mint ha megszakítjuk ezt a tevékenységet, belekezdünk valami másba, és később újult erővel folytatjuk.

Fáradtság ellen sétálj egyet, vagy lapozz át egy magazint. A lényeg, hogy mást csinálj!
Fáradtság ellen sétálj egyet, vagy lapozz át egy magazint. A lényeg, hogy mást csinálj!Maskot / Getty Images Hungary

Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy ezzel értékes időt vesztegetünk el, de valójában később annyival hatékonyabbak leszünk, hogy a szünetet a pszichológiaprofesszor produktív halogatásnak nevezte el.

A munka ugyan később lesz kész, de lehet, hogy sokkal hamarabb, mint ha fáradtan tovább próbálkoztál volna. Emiatt a kutatók azt javasolják, hogy több, kisebb részletben végezzük a különböző munkafázisokat, és a váltások között hagyjunk rövid szüneteket. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek