Zajlik az evolúció: egyre több embernek van három artéria a karjában

GettyImages-57226205

Testünk és viselkedésünk sokat fejlődött evolúciónk során: legújabban a test egy apró plusz kiegészítőjére figyeltek fel a tudósok, amely 80 éven belül el fog terjedni.

Rendkívül izgalmas, amikor a tudósok nyakon csípik az éppen napjainkban zajló mikroevolúciós folyamatokat. Már járnak köztünk olyanok, akiknek kevesebb bölcsességfoga fejlődik ki, vagy teljesen e nélkül születnek: ezt az evolúciós fejleményt mindannyian ismerjük, és remek példája annak, hogy mit jelent a mikroevolúciós folyamat, hiszen a legtöbb embernek először a tenyér felé behajtható hüvelykujj kialakulása vagy őseink felegyenesedése jut eszébe a szó hallatán. Nemrég újabb apró fejlődésre bukkantak az emberi fajt illetően a tudósok: egyre több ember születik egy plusz, harmadik artériával a karjában.

Evolúció, te drága! Mégis mit művelsz velünk?

Amióta Darwin először állt elő az evolúciós elméletével, amelyben a szaporodási sikerességet jelölte meg fejlődésünk kulcsának, sok víz lefolyt a Dunán, és már nem eretnek marhaságnak könyveljük el, hanem iskoláinkban tanítjuk a gyerekeknek, hogy annak idején közös ősből alakultak ki az emberek és a majmok. Nemcsak testünk alakulásába szól bele az evolúció, hanem viselkedésünket is a szaporodás és az életben maradás sikerességéhez igazítjuk. Ilyen például a pletykálkodás kialakulása, amely közösségépítő hatással bírt, illetve az egyént is támogatta az előbb említett evolúciós céljainak elérésében.

Az evolúció hatására testünk fejlődik: például egyre többen születnek pluszartériával a karjukban
Az evolúció hatására testünk fejlődik: például egyre többen születnek pluszartériával a karjukbanStephen Lux / Getty Images Hungary

A napjainkban észlelt apró evolúciós testi változások közül van, amelyiket észre se vesszük, és van, amelyik egészségügyi problémához vezet. Vannak, akik úgy születnek, hogy egy vagy több csigolyájuk íve nem zárul össze (spina bifida occulta), és semmi gondot nem okoz számukra ez az eltérés a többségtől, ahogyan a bölcsességfog nélkül születetteknek sem származik semmilyen hátrányuk ebből a tulajdonságukból. Azonban például akik extra csonttal a térdükben (fabella) születnek, már annál inkább a tudatába kerülhetnek a különlegességüknek, nem kis fájdalmak kíséretében. Meglepő módon azonban a vakbél féregnyúlványa, amelyet olyan sokaknál ki kell műteni, továbbra is hasznos evolúciós szempontból, így annak eltűnésére ne számítsunk a közeljövőben: egy 2011-es tanulmány szerint a baktériumfertőzés okozta emésztőszervi problémák kiújulásának megelőzésében van fontos szerepe.

Pluszér a karban

Ausztrál tudósok azt vették észre, hogy egyre többen születnek pluszérrel a karjukban. Alapvetően az anyaméhben minden csecsemő egy artéria kialakításával kezdi meg pályafutását, amelyet később két artéria vált fel, hogy vért áramoltassanak az alkarba és a kézbe. Azonban drámaian nő azok száma, akik nem kettő, hanem három artériával születnek meg. Az 1880-as évek közepén születetteknél még csak 10 százalék esélye volt ennek, a késő 1990-es években már 30 százalék, és a kutatók úgy becsülik, hogy 2100-ra már az emberek többsége így fog születni.

Ez az elképesztő aprócska változás nemcsak érdekes fun fact, hanem hasznos tartozékunkká válhat. Egyrészt így több vér juthat az alkarunkba és a kezünkbe (az egyre nagyobb okoseszköz-használatunkhoz biztosan nagyon kényelmes kiegészítőnk lesz). Másrészt akár pótkerék módjára felhasználható lehet majd a testünk másik részén „defektessé” váló ér kicserélésére is.

Érdemes odafigyelnünk ezekre a mikroevolúciós változásokra, mivel mindenki érdekében áll, hogy orvosaink naprakész szaktudásukkal még jobban és többet tudjanak nekünk segíteni, amikor helyre kell kalapálni a testünket.

A te testeden tetten érhető valamilyen mikroevolúciós változás?

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek