Mi, emberek, körülbelül 7 millió évvel ezelőtt tértünk el csimpánz őseink fejlődési ösvényétől, de a genetikai változások továbbra is zajlanak, az emberi faj továbbra is fejlődik. Egyre magasabbra növünk, egyre tovább élünk, egyre korábban kamaszodunk. A mászást segítő hosszú tenyérizom egyre több emberben ki sem fejlődik. A harmadik szemhéj, ami oly sok állatnál jelen van, nálunk már csak kis rózsaszín foltként jelenik meg a szemünk sarkában. A legtöbben ma már képtelenek vagyunk mozgatni a fülünket, pedig a fülkagyló hang felé fordítása segített jobban hallani, és régen képesek is voltunk rá.
A libabőr, amit hideg hatására tapasztalunk, mára már értelmetlennek tűnik, hiszen alig van szőrünk. Ám amikor még ennél masszívabb bunda borított minket, a felegyenesedő szőrszálak hőszigetelő réteget képeztek, s persze nagyobbnak is mutattak minket az ellenség szemében. Az evolúció egy másik nyilvánvaló jele a karunkban lévő artériák száma. A tudósok megfigyelték, hogy egyre több ember születik egy pluszartériával a karjában. Az elváltozás olyan mértékben válik egyre gyakoribbá, hogy 70 év múlva már minden csecsemő így jön majd a világra. A pluszér segít több vért juttatni az alkarba és a kézbe, amit a zsibbadó kézzel telefonozók és az irodai munkából élők örömmel üdvözölnek.
Az emberi evolúció nyilvánvaló jelei
A környezethez való adaptálódás másik bizonyítékát a bölcsességfogak hiánya jelenti. Ma már a legtöbb embernek ki sem fejlődnek, vagy ha ki is bújnak, ki kell őket műteni, mert nincs hely számukra a szánkban. Pedig ha megnézzük őseinket, a majmoknak még megvan a harmadik pár őrlőfoguk is. Csakhogy ők nem tudnak főzni, pépesíteni, és nem esznek gyorséttermekben, ezért meg is maradt a masszív rágáshoz szükséges fogmennyiség. A modern életet élő embernél már nincs szükség intenzív rágómunkára, így annyi fogra sem.
A génekben a válasz
A tudósok persze nem csak a jól látható és tapasztalható evolúciós változásokra figyelnek oda. A génjeink azok, amelyekben igazán nyomon követhetjük a folyamatot: az új kutatások mára 155 új gént tártak fel evolúciós múltunkból, amelyek közül néhány csakis az emberre jellemző. Bár újak, aprók is, úgynevezett „mikrogének”, amelyek a DNS apró darabkáiból keletkeztek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének nagy hatással ránk: bizonyos betegségek és növekedési rendellenességek – például izomdisztrófia, retinitis pigmentosa és az Alazami-szindróma – kialakulásában is jelentős szerepük lehet.
Na jó, de akkor miért vannak még mindig majmok?
Sokakban merül fel a kérdés, hogy ha az evolúció ilyen mértékben zajlik tovább, akkor miért nem lett minden majomból ember? Vagy hol vannak azok a félig csimpánz, félig ember lények, akiknek csak a latin nevükről tanultunk az iskolában? A kérdésre egyértelmű tudományos válasz létezik, ez pedig az, hogy az evolúció nem lineáris. Azaz ne úgy képzeljük el, hogy egykor voltak a majmok, aztán lett belőlük félig felegyenesedett ember, aztán jöttek az ősemberek a dárdáikkal, míg végül a mai Homo sapiens sapiens – s hol van akkor még a vízimajom-elmélet? Az ember nem a majom továbbfejlesztett, végső változata (elég nagy önteltség lenne ezt hinni), hanem inkább unokatestvére a mai élő emberszabásúaknak.
Így lett igazából az ember
Az élet fáján (lásd az ábrát fentebb) a mi águnk évmilliók óta elkülönült a csimpánzoktól. Azaz nem közvetlenül a csimpánzokból vagy más, nagy termetű majmokból fejlődtünk ki egy lineáris úton. Az ember és a csimpánz egy közös ősből fejlődött ki, amely körülbelül 6-7 millió évvel ezelőtt élt. Ez a mára kihalt ős lassan, különböző nyomásokra reagálva fejlődött az idők során, és végül kialakította azt a két fajt, amelyet mi Homo sapiens és csimpánz néven határozunk meg. Ez magyarázza a 98,8 százalékos genetikai hasonlóságot a csimpánzokkal. Ez a két ág – az ember és a csimpánz – olyan, mint egy másik ághoz kapcsolódó alág, amelyből újabb alágak alakultak ki, amelyek a többi emberszabású majmot, például a bonobókat, gorillákat és orangutánokat jelentik. Ennek az ágnak a tövében találunk egy másik közös őst, amely összeköt bennünket a majomcsalád többi tagjával. Az emberszabású majmok és a majmok közötti szétválás még ennél is messzebbre, mintegy 25-30 millió évvel ezelőttre ágazik vissza. Ha ez túl bonyolult, akkor másik példával is szemléltethetjük: egyikünk sem a testvéreitől vagy az unokatestvéreitől származik. Senki sem teszi fel azt a kérdést, hogy ha te az unokatestvéredből fejlődtél ki, akkor ő miért van még mindig itt? Ugyanígy van ez a majmok és az emberek esetében is. Az emberszabásúak létezése nem jelenti azt, hogy az evolúció nem zajlik: a folyamat halad tovább, s – ha megérjük – további jeleit fedezhetjük fel az emberi fajon.
Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
