Egyáltalán nem mindegy, mikor ebédelsz: ez az ideális időpont

GettyImages-176499773
Olvasási idő kb. 4 perc

A kutatók szerint egyáltalán nem tanácsos kutyafuttában és a véletlenre bízva ebédelni. A szakemberek nemrég megállapították, egészségünk érdekében nagyon fontos, hogy jól időzítsük a déli étkezésünket.

Az orvosok és a táplálkozási szakértők is egyetértenek abban, az, hogy mikor ebédelünk, ugyanolyan fontos, mint az, hogy mit eszünk.

Mindenkinek mást jelent az ebédidő

Az ebédidő sokszor jóval többet jelent annál, mint hogy csillapítsuk az éhségünket. Egyes országokban az emberek sokszor még a munkahelyüket is elhagyják délben, és hazamennek, hogy a családjukkal együtt étkezzenek, sőt néhány esetben még egy kis szieszta is követi az ebédet. De ha nincs mód arra, hogy mindennap a szeretteinkkel üljük körül az asztalt, és főtt ételt falatozzunk, egy finom szendvics és egy rövid séta is felfrissülést hozhat a déli órákban.

Vannak, akik hazamennek a munkahelyükről azért, hogy a családjukkal ebédeljenek
Vannak, akik hazamennek a munkahelyükről azért, hogy a családjukkal ebédeljenekWestend61 / Getty Images Hungary

Hogy pontosan kinek mikor a legalkalmasabb elfogyasztania az ebédjét, az nem csak attól függ, hogy mennyit mutat az óra, és mit jelez a gyomra. A kutatók és a táplálkozási szakértők megállapították, hogy pontosan mikor is kellene ebédelnünk.

Ettől is függhet az ebéd elfogyasztása

Az, hogy mikor tartsunk ebédidőt, egyebek között attól is függ, hogy éppen mikor reggeliztünk. Akár fogyni szeretnénk, akár csak energikusabbnak akarjuk érezni magunkat a nap folyamán, a reggeli létfontosságú annak érdekében, hogy megelőzzük és elűzzük a hirtelen ránk törő erős éhségérzetet, és ezzel együtt a hangulatingadozást. Ha röviddel ébredés után elfogyasztjuk a reggelit, az energiával tölt fel, és támogat abban, hogy egészségesebb étkezési szokásokat iktassunk be az életünkbe. Reggelizni akkor is javasolt és érdemes egy keveset, legyen az egy joghurt gyümölccsel vagy egy főtt tojás, esetleg néhány szem dió vagy mandula, ha nem érzünk farkaséhséget ébredés után. 

Annak érdekében, hogy valóban a lehető legideálisabb időben következzen a nap második főétkezése, nagyon fontos, hogy reggeli után ne nassoljunk.

Ekkor a legjobb ebédelni

A szakértők szerint ideális esetben a reggeli elfogyasztása után négy-öt órával kell ebédelni ahhoz, hogy a vércukorszintünk stabil maradjon. Tehát ha valaki reggel hétkor reggelizett, célszerű neki 11 óra és dél között megebédelni. Ha azonban az időbeosztása egy későbbi ebédet tesz csak lehetővé, ebben az esetben javasolt egy kisebb étkezést beiktatni valamilyen egészséges nassolnivalóból. Ilyen például egy alma egy maréknyi diófélével, vagy hummusz zöldségekkel. A fehérje, a zsír és a rost egyensúlyban tartja a szervezetünket, hogy elkerüljük a falási rohamot a következő étkezés alkalmával.

Ha előre tudjuk, hogy nem tudunk időben ebédelni, iktassunk be egy kisebb étkezést a főétkezések között
Ha előre tudjuk, hogy nem tudunk időben ebédelni, iktassunk be egy kisebb étkezést a főétkezések közöttaquaArts studio / Getty Images Hungary

Ebédre javasolt tápanyagokban gazdag ételeket választani, melyektől nem éhezünk meg a vacsoráig. Ez lehet egy finom saláta némi fehérjével, zöldségekkel elkevert quinoa, vagy pulykahús avokádóval. Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy így elkerülhetjük a folyamatos vércukorszint-ingadozást, és ezzel együtt a hirtelen ránk törő falási rohamokat is.

Vacsora: a szabály ugyanaz

Mindezek után jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mikor vacsorázzunk. Nos, a nap utolsó étkezésével kapcsolatban is érdemes ugyanazt a szabályt követni, amit az ideális ebédidő meghatározásánál tettünk. Ennek alapján a táplálkozási szakértők azt javasolják, hogy ebéd után négy-öt órával vacsorázzunk. 

Ez segít megelőzni azt, hogy túlzásba vigyük az esti falatozást.

Ha nincs lehetőségünk a korai vacsorára, egy könnyű, tápláló nassolnivalóval délután is csillapíthatjuk az éhségünket. Szakértők szerint, ha három órával lefekvés előtt befejezzük az evést, az segít elérni az egészséges testsúlyt és a stabil vércukorszintet.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek