bántalmazás gyerekek

„Anya, apa, a Bence mindennap húzogatja a hajam, és fáj” – panaszolja kislányunk hazaérve az iskolából. A jól bevált válasz pedig, ami régóta öröklődik generációról generációra, ott van már a nyelvünkön: „Nyugi kislányom, csak így mutatja meg, hogy tetszel neki.” A gyerek nem igazán érti, miért okoz fájdalmat az, aki elvileg szimpátiája és vonzalma kifejezésére cibálja a fürtjeit, de ha a szülő vagy a tanár mondja, az megnyugtató és elfogadható.

Így internalizáljuk, építjük be szüleinktől kapott szabályokat és tanácsokat. Felnőttként pedig elfogadjuk, hogy határaink átlépése, és akár az érzelmi vagy fizikai abúzus rendben van. „A fiúk már csak ilyenek”, ugye.

Érvénytelenítés: amit érzel, az meg sem történt

Minden érzelmünk valid: ez az egyik legfontosabb mondat, ami segítheti áthidalni az érzelmi viharokat és támogathat minket az önérvényesítésben. Minden érzelmünk érvényes, érezhető, fontos érzelem, de mi döntjük el, hogyan reagálunk rájuk.

Az a kislány, akinek fájdalmára az a reakció, hogy „jaj ne aggódj, csak tetszel neki…”, könnyen átélheti, hogy nem fontos az ő fájdalma, nem érezheti saját sérelmét, fölösleges aggódni ezen. Nemcsak saját érzései kerülnek pellengérre, de azt is megtanulja a gyerkőc, hogy ezekben a helyzetekben nem kap védelmet azoktól, akiktől a leginkább számított rá.

Áldozathibáztatás: a szenvedő fél a felelős?

Nem kell messzire menni, elég megnyitni a különböző közösségimédia-felületeket ahhoz, hogy a kommentszekcióban ráleljünk a „minek ment oda”, „minek tűrte el” jellegű kommentekre. Könnyebb az áldozatot hibáztatni.

A lányokat kell megnevelni azért, hogy ne keveredjenek ilyen helyzetbe? Talán nem is véletlen, hogy ezekben a helyzetekben a régi aranyköpések tűnnek a legjobb tanácsnak, mert láthatóan nehezen tudjuk értelmezni a történéseket. Ezzel kapcsolatos saját nehéz érzéseink elől menekülünk az általánosítás irányába, és gondoljuk azt teljesen hamisan, hogy minket és családtagjainkat nem érnek atrocitások. Az áldozatra helyezni a terhet könnyű lépés, felelősséget vállalni és tenni ez ellen sokkal nehezebb, de megéri.

Mit tehetünk a gyerekek bántalmazásának elfogadása helyett?

Az odafordulás és az elfogadás fontos kulcsa lehet annak, hogy ráhangolódjunk a gyermekekre. Csak azért ne érvénytelenítsük mondandóját, mert ő „csak” egy gyerek, és még sok mindent nem tud a világról.

Talán a legfontosabb üzenet pedig az, hogy a bántalmazás nem egy szeretetnyelv, amit érdemes elviselni azért, hogy figyeljenek ránk. Emellett az is kulcsfontosságú lehet, hogy megtanítsuk a gyermekeket arra, hogyan lehet úgy kifejezni a szeretetet, hogy az befogadható legyen és valóban az érzelmi szükségletek kielégítésére irányuljon.