A szundi gomb nyomkodása évekkel rövidíti meg az életed, kivéve, ha krónikus szundikáló vagy

GettyImages-1264330899
Olvasási idő kb. 6 perc

Kutatások szerint az okostelefonok szundi gombjának használata nem megkönnyíti, hanem sokkal inkább megnehezíti az ébredést. Akik így vélekednek, mindezt azzal indokolják, nem jó, ha a testünknek újra és újra át kell élnie a felébredés élményét, ami kihívások elé állítja az idegrendszert. Vannak azonban olyan kutatások, amelyek azt állítják, a szundi gomb nyomkodása nem is olyan rossz, mert egy bizonyos embertípusnak éppenséggel segít átlendülni a reggeli álmosságon.

Ha egy reggel 7 órás keléshez fél hétkor, majd egy negyed óra múlva, illetve hét előtt öt perccel is jelez az ébresztő, a szakértők szerint nem csoda, ha egy nyűgösen induló napnak nézünk elébe. A szundi gomb rövid időre megelégedéssel tölthet el, és késlelteti az ágyból való felkelést, de valójában csak rontja az alvás minőségét. Jó hír, hogy mind az elménk, mind a testünk edzhető annak érdekében, hogy fel tudjunk kelni az ágyból, miután először megszólal az ébresztő.

A szakaszos ébredés az agyunknak sem tesz jót

Az alvás utolsó óráiban az emberek általában az alvási ciklus negyedik és egyben utolsó szakaszába lépnek be, majd kilépnek abból, amelyet gyors szemmozgásos (REM) alvásnak neveznek. Ez a szakasz különösen fontos a memóriafeldolgozás és a kreatív gondolkodás szempontjából.

Az agyműködést is teljesen kizökkenti az alvási ciklus felborulása
Az agyműködést is teljesen kizökkenti az alvási ciklus felborulásaSouth_agency / Getty Images Hungary

Az alvás ezen szakaszának töredezettsége befolyásolhatja az agyműködést.

Annak érdekében, hogy a mély alvás fázisa megszakítás nélkül folyjon, célszerű ébresztő órát húzni, ami segíti a reggeli kelést. Összességében tehát nem jó ötlet többször is megnyomni a szundi gombot, mert amikor odanyúlunk, akkor már ébren vagyunk, amikor azonban az ébresztő kikapcsol, az agyunk ismét álomba merül. A kutatók megállapították, hogy amikor ébredés után visszaalszunk, az agyunk alvási ciklust indít el. Egy ilyen alvási ciklus alapvetően 70-90 percig tart. Ilyenkor egy 75 perces alvási ciklusnál például jellemzően 9 perc után merülünk mélyebb álomba.

Vagyis ha eltelik 10-15 perc, és megszólal a szundi gomb, valójában már a mélyebb álmunkból keltettek fel, és nyűgösnek, kimerültnek érezhetjük magunkat, előtte bármilyen jól is aludtunk. Ezután az agyunknak jellemzően négy órába telik ezt az egészet feldolgozni, és csak utána érezhetjük magunkat jelentősen energikusabbnak. Vagyis bármennyire is csábító a szundi gomb, sokkal jobbat teszünk magunknak, ha mellőzzük, és kikelünk az ágyból, amint először megszólal az ébresztő. 

Hiszen, még ha esetleg így is nehezen indul a reggelünk, szinte biztos, hogy hamarabb jobban fogjuk érezni magunkat, mintha bevetnénk a szundi gombot.

Ezért lehet gond a reggeli ébredéssel

A nehézkes ébredés hátterében olyan alvászavar is állhat, mint az alvási tehetetlenség, amikor valaki tudtán kívül kikapcsolja az ébresztőt, és elhalasztja az ébredést. Legtöbbször azonban a kialvatlanság lehet az oka annak, ha valakinek több ébresztőre van szüksége ahhoz, hogy reggel felébredjen. A kialvatlanság elkerülése érdekében érdemes tudni, hogy a legtöbb felnőttnek körülbelül hét-kilenc óra alvásra van szüksége egy éjszaka.

A kialvatlanság elkerülése érdekében érdemes néha előbb ágyba bújni
A kialvatlanság elkerülése érdekében érdemes néha előbb ágyba bújniGoodboy Picture Company / Getty Images Hungary

Egy másik ok, amiért valaki minden reggel harcba száll az ébresztőórával, az az, hogy természetnél fogva éjszakai bagoly, de a napi beosztása miatt korán kell kelnie.

A szundi gomb nyomkodásának vannak előnyei is

Egy másik tanulmány szerint a szundi gomb rendszeres nyomkodása nincs hatással a reggeli álmosságra, a napközbeni hangulatra, és a krónikusan szundikálók általában nem érzik magukat álmosabbnak, mint azok, akik azonnal kipattannak az ágyból az ébresztő hallatára.

A szundi gombot nyomkodók között vannak olyanok, akik nem álmosabbak napközben, mint azok, akik azonnal felébrednek
A szundi gombot nyomkodók között vannak olyanok, akik nem álmosabbak napközben, mint azok, akik azonnal felébrednekBoy_Anupong / Getty Images Hungary

Bár a szundi lerövidíti az alvást, de kiderült már az is, hogy ez nem olyan rossz, mint azt a tudósok gondolták.

Igaz, hogy nem jó ötlet megzavarni valakinek az alvását, mert akkor az illető fáradtabbnak érezheti magát alvás után, de ez az elmélet egy egész éjszakányi alvás megzavarásán alapul, ráadásul a legtöbb szundira vonatkozó elméletet csupán csak kikövetkeztettük mindabból, amit az alvásról általában tudunk – vélekedik Tina Sundelin pszichológus, a Stockholmi Egyetem alváskutatója, aki szerint  a krónikus szundikálóknak az ébresztő félórás elhalasztása előnyös.

A vizsgálat során megfigyelt harmincegy krónikus szundikáló jól aludt egész éjszaka, és csak a felkelés előtti utolsó 30 percben mutatta a töredezett alvás jeleit, ami jellemzően az az idő, amikor az emberek először megnyomták a szundi gombot. Sundelin szerint ennek a töredezett alvásnak nincs olyan nagy hatása arra, hogy fáradtnak érezzük-e magunkat a nap további részében. 

Sundelin kutatása arra is rámutat, hogy ennek a típusnak a szundi segíthet átlendülni a reggeli álmosságon azáltal, hogy megkönnyíti az átmenetet a mély alvás és az ébredés között. 

Ez a jó elalvási rutin a könnyű ébredéshez

Általánosságban azt javasolják, hogy mindennap körülbelül ugyanabban az időben ébredjünk fel és feküdjünk le. A kialvatlanság elkerülése érdekében az alvásszakértők szerint néhány naponként legalább félórával korábban érdemes lefeküdni a szokásosnál, vagy legalább hetente egyszer egy órával korábban bújjunk ágyba, hogy át tudjuk állítani a biológiai óránkat. De sokat segíthet, ha nincsen semmilyen erős fény a hálószobánkban, és nem a képernyő előtt töltjük a lefekvés előtti időt.

Legyenek olyan alvási szokásaink, melyeket napról napra követünk
Legyenek olyan alvási szokásaink, melyeket napról napra követünkPonyWang / Getty Images Hungary

A szakértők azt javasolják, hogy ha az ébresztő megszólalása előtt felébrednél, ne ellenőrizd az időt, mert megnehezítheti a visszaalvásodat, ha aggódni kezdesz a hátralévő alvásidő vagy az előtted álló nap miatt. Ehelyett próbálj meg visszaaludni. 

A testünk számos módon jelezheti, hogy gond van a szívünkkel. Ezek közül az egyik a horkolás és az alvás közbeni nehéz légzés. Ha szeretnéd tudni, milyen árulkodó jelei vannak a szívbetegségnek, olvasd el az erről szóló cikkünket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek