A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben személyes találkozásra nem volt lehetőség, így Sacival e-mailben beszélgettünk arról, hogy jelenleg mi aggasztja leginkább, hogyan éli meg a járványhelyzettel járó változásokat, és hogy milyen megkülönböztetések érik az öttusázó nőket.
Lassan két hónapja már, hogy Magyarországot is elérte a koronavírus. Hogyan befolyásolja a jelenlegi helyzet a mindennapjaidat? Van-e valami, ami könnyebb így, és mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti most?
Szerintem minden rosszban van valami jó. A jelenlegi helyzet az egész életünkre hatással van, próbálok a pozitív változásokra koncentrálni. Könnyebb a közlekedés, látható mértékben csökkent a légszennyezés a nagyvárosokban, talán fegyelmezettek az emberek, és végre nincs mindenhol tömeg. Viszont az én jól bejáratott napirendem is teljesen felborult,
időbe telik, míg az ember talál alternatív megoldást a mindennapjaira.
Számomra a legnagyobb kihívást a családommal való kapcsolattartás jelenti, hiszen nem egy háztartásban élünk, így a mi kapcsolatunkra is hatással vannak a korlátozások.
A riói olimpián 17. helyen végeztél, a felkészülési ciklusban több műtéted is volt, de a verseny során sem jött ki minden lépés. Akkor azt mondtad, hogy Londonhoz képest érezted magadon a változást, komolyabb, érettebb, magabiztosabb versenyző lettél. A mostani ciklusban is tudod tartani ezt a fejlődési ívet?
Az olimpia egy-egy alkalmon múlik, semmilyen fejlődési ív nem garantálja, hogy ott jól tudok teljesíteni. 2016-ban lettem világbajnok, ennél nagyobb eredményt el sem lehet képzelni! Ennek ellenére azonban mégsem a vártnak megfelelően sikerültek a dolgok. A mostani ciklus annyiban más, hogy egyre nehezebb a korábbi tempóban fejlődni, hiszen már több mint tíz éve vagyok az élvonalban. De igyekszem tartani a lépést, a 2018-as évem például egészen kiemelkedő volt, a világranglistán 2. voltam.
Négy éve készülsz az olimpiára, amit a járvány miatt végül 2021-re halasztottak. Hogyan érintett a hír? A lehetőséget látod ebben, vagy inkább csalódott vagy?
Most sokkal inkább csalódott vagyok. Idővel lehet, hogy mégis lehetőségként élem meg, hiszen most sérülések után vagyok, így több időm lesz a felkészülésre.
De ezt az időt a többi versenyző is a felkészülésre fogja szánni,
biztos vagyok benne, hogy a fiatalabbak rengeteget fognak fejlődni az így felszabadult idő alatt. Emellett kihívást jelenthet a motiváció megtartása is, hiszen egy év rengeteg idő. De ezek még csak találgatások, majd kiderül 2021 nyarának a végén, hogy hogyan alakultak a dolgok.
Hogyan változik az olimpiára való felkészülésed a halasztás hatására? Mik a céljaid erre az évre?
Jelenleg megpróbálok arra összpontosítani, hogy valahogy megtartsam a kondícióm. Most nem lehet klasszikus öttusaedzéseket tartani, így ez nagy kihívás. Egyelőre viszont erre az évre még nincs versenynaptár, ezért konkrét cél helyett arra koncentrálok, hogy minél jobb fizikai és lelkiállapotban vészeljem át a járvány időszakát.
Már magát a sportolói létet is sokan férfiasnak tekintik. Mikor és miért döntöttél úgy, hogy profi sportoló leszel? A környezeted mindig támogatott ebben?
Nem volt egy konkrét olyan pillanata az életemnek, amikor eldöntöttem, hogy profi sportoló leszek, ez sokkal inkább egy folyamat volt. Az eredményeim olyan gyorsan jöttek egymás után, hogy hamar egyértelművé vált, hogy ez az én utam. Visszagondolva az eddigi pályafutásomra, azt hiszem, nincs olyan, amit megbántam volna. Rengeteget kaptam a sporttól, és szerencsés vagyok, mert a családom, a környezetem mindig támogatott ebben.
Ha jól tudom, második osztályos korodban kezdtél úszni, és kb. egy évvel később váltottál az öttusára. Milyen volt úgy felnőni, hogy a többi gyerekkel ellentétben, a te mindennapjaid edzéssel teltek?
Sosem éreztem úgy, hogy áldozatot kellene hoznom azért, hogy élsportoló lehessek. Ezt szerintem más hozzáállással nem is lehet csinálni. Gyerekkoromban sem volt olyan érzésem, hogy bármiről le kellene mondanom, sőt szerintem a többi gyerek irigyelt is néha.
Rengeteg élménnyel gazdagodtam, nem utolsósorban pedig az edzések miatt sokat lógtam a suliból.
Hogy érzed, mennyire más a társadalmi megítélése egy sportolónőnek, mint egy férfinak? Más elvárásoknak kell megfelelni nőként?
A társadalom részéről nem érzek megkülönböztetést, és szerintem sincs különbség sportolónő és férfi között, hiszen mindannyian sportolók vagyunk. Én például 9 fiúval edzek együtt, nem érzem úgy, hogy más elvárásoknak kellene megfelelnem nőként, mint nekik férfiként.
Azt mondtad, hogy a férfi öttusázók szerint a nőknek könnyebb, pedig ugyanazt a távot, ugyanazokat a feladatokat kell teljesíteni nőként is. Hogyan hatott rád, amikor először találkoztál ezzel a véleménnyel?
Vannak még olyan, jellemzően idősebb edzők, akik szerint olyan, hogy női öttusa, nincs is. Ezeken én csak jót röhögök, egyáltalán nem veszem magamra. Több olyan időszaka is volt a magyar öttusának, amikor a nők eredményesebbek voltak a férfiaknál, például Kulcsár mester idejében.
Mit gondolsz, mi kellene ahhoz, hogy a nők teljesítménye a férfiakéval azonos mértékben legyen értékelve?
A nők az élet sok területén hátránnyal indultak, elég csak arra gondolni, hogy nem is olyan régen még szavazati joguk sem volt. A felsőoktatásban még felülreprezentáltak, de 10-20 évvel később már sokkal több férfiből válik vezető. Nem ritka az sem, hogy egy férfi elbizonytalanodik, ha egy magabiztos, erős nővel találkozik, de szerintem, ha lassan is, ezek mind változni fognak. Szerencsére nálunk a teljesítmény számít, ezt objektíven mérik, így
a sportban nem lehet elnyomni a nőket. Engem legalábbis biztosan nem.
